Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Benedeczki Erzsébet - Fehér Zoltán: Az utolsó keceli garabonciás
partjába vájt lakást, ott halászgatott, főzött magának.” A régi nagy sárközi mocsarakból, vizekből, ahova gyakran eljárt, Kecelen csak ennyi maradt számára. Egyesek szerint ugyanis „benn a Sárközben. .. ladik orrába’ született.” A garabonciások kapcsolata a vizekkel közismert a néprajzi irodalomban. Az 1882-ben megépült Kalocsa—Kiskőrös közötti vasútvonal nagy lendületet ad a keceliek kereskedelmi tevékenységének. Romsics Ignác szerint a század elején Kecel már afféle „falusias mezőváros”, 8239 lélekkel a megye legnépesebb községei közé tartozik, ahol a lakosság 10%-a iparból és forgalomból él, s az értelmiségiek száma 96 fő. A parasztitól eltérő életformára volt hát elegendő példa. A polgárosulás belső igénye lett Kecelnek. Jellemző, hogy az iskolák elégtelen volta miatt kialakult a laikus tanítóság intézménye, úgynevezett „zugtanítók” oktatták télvíz idején az iskolába el nem jutó gyermekek egy részét. A paraszti külsőségektől való szabadulás vágya vetkőztette ki Kecel népét az első világháború után népviseletéből. A század elején, amikor a szabadkai bank felparcellázta birtokait, megindult a tanyá- sodási folyamat. A gombamód szaporodó tanyák közt járva Morvái György hol ide, hol oda köszönt be, sehol sem „küszöbölték ki”, mindenütt szívesen fogadták, adtak neki tejet vagy tojást, amiért — ha kellett — elűzte a közelgő „garabonciás időt”. A polgárosultság külső jegyei alatt tehát szívósan tartották magukat a hiedelmek. (A tudat elmaradt a lét mögött.) A titokzatos, racionálisan megmagyarázhatatlan jelenségekre a hiedelemvilág adta meg a választ. Téli esték szomszédolásainak kedvenc témái voltak a babonás történetek. Az ismeretlen erőktől való félelem, kiszolgáltatottság érzése ellen kollektív biztonságtudatot nyújtott a falu garabonciásába vetett hit. Hittek hatalmában, tudományában. Egyébként sokfelé így volt ez, mert „mindön faluban van egy garabonciás” — mondják a sárközi Bátyán, de így tudják ezt Kecelen is. A garabonciás mondák egy részében nincs neve a hősnek, mert nemzedékek ajkán hiedelemmondává csiszolódtak a történetek, mint például a következőben. „Öregasz- szony vót, és bement hozzájuk egy olyan ember, hogy vándorlónak látszott. Bement, oszt mondja, hogy: Nagyon éhes vagyok, adjanak egy kis tejet. Evett és lefeküdt oda a legelőre, ahol a jószág kijárt. Laposnak mondták. Lefeküdt és aludt. Egy nagy könyv pedig ott vót a fejénél. Hát oszt az asszonyt nagyon piszkáta, hogy mi lehet abba a könyvbe. Oda sóderkodott, osztán elvette ottan a könyvet, belenézett. . ., egy olyan erős viharfelhő kerekedett, hogy az asszony kiment, oszt szót az embernek, hogy keljen föl. Hát főkel. Azt mondja: Ugye szógám, belenézté te a könyvbe? Hát az asszony ugye meg vót ijedve, hát azt mondja: Bele. Azt mondja: Tudod, ha te engem fő nem keltesz, mindeneteket elvert vóna a jég. De olyan idő kerekedett, hogy csakhogy le nem szakadt a fölhő. Csattogott, villámlott. És főkelt az öreg, és azt mondja: Ennek köszönheted, hogy főkőtötté. És eloszlott a vihar.” Ez a mondatípus országosan ismert, s a hiedelemkor következő elemeit tartalmazza: a garabonciás vándorol, tejet kér, tudománya könyvében van, ezt csak ő használhatja, segítségével el tudja hárítani a vihart. Egy másik, név nélkül szereplő garabonciás a mondában felhőkön utazik. „Egyszer- csak elkezdett keze-lába járni, osztán belement a fölhőbe. Tovább nem látták, elrepült.” A Morvái Györgynél egy nemzedékkel korábban élt Fejes Imrét szintén természet- feletti erő birtokosának tartották. A hozzá tapadó garabonciás-történetek mára hiedelemmondává válás útján haladnak. Egy közismert mondatípus konfliktusa Kecelen hozzá, illetve könyvéhez kapcsolódik. ,,.. .Oszt ez a Fejes Imre bácsi megszunnyadt, a másik valaki meg elővette a könyvét. Aztán má fönn jártak a levegőbe a kocsival. És akkor ő fölébredt. Aszongya: Jaj, az Istenért, mit csinálsz? Hama, hama add ide a könyvet, mer mingyá lezuhanunk. Belenézett a könyvbe, szépen leereszkedtek.” 49
