Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Albert Gábor: Sorsunkkal megbékélve

Talán nem is lett volna baj, ha ötven októberében nem akarnak elküldeni Szigliget- re, gazdaságvezető iskolára. Oda aztán végleg nem akartam elmenni. De nem lehetett kitérni. A járási párttitkár, Erős Laci behívott és azt mondta:

— Jót akarok neked. Vagy katonai törzstiszti tanfolyamra küldünk, vagy gazdasági iskolára. Valamelyikre el kell menned.

— Katonának? Voltam én katona eleget, önként dehogyis megyek. Ha már úgy jön, hogy muszáj, akkor inkább ide.

— Nem muszáj! Nem erőszakkal viszünk, de ide figyelj. — Ketten voltunk. — A világ most két táborra oszlott: béketáborra és ellentáborra. Most te melyiket választod? Mész vagy maradsz?

— Na, jól van, akkor megyek.

Féléves iskola volt ez a szigligeti. A kastélyban laktunk az öreg várral szemben. De nem töltöttem ki a félévet, korábban befejezték a tanfolyamot, mert kezdtek a vezetők hiányozni a téeszekből. Négy és fél hónap múlva mindenkit hazaengedtek, és én is kezdtem jobban belejönni a vezetésbe. Abban az évben jól zártunk, jó termés volt, és ahogy mondtam, sok bevetett földet vittünk be. Csakhogy egyre több lett a bajom is. Azt tanultuk az iskolában, hogy mindenkinek a munkája után jár a fizetés, ha dolgozik, kap, ha nem dolgozik, nem kap. Mi meg tele voltunk semmiemberekkel, akik közül azóta már egy sincs a faluban. Mind tovább állt. De akkor rettentő nagy hatalmuk volt, én meg azért sem hagytam, hogy a rendesek rovására élősködjenek. Igaz, kaptam segítséget a járástól meg a megyétől, de sajnos nem voltam benne a pártban, pedig a mezőgazdasági osztályvezetője Pécsen sokszor mondogatta:

— Te, lépjél be a pártba.

De valahogy, mit tudom én, nem éreztem magam arra megfelelőnek, meg aztán ott volt a Paraszt Párt.

— Nem lépek be.

Addig folyt az áskálódás, míg 51 július 18-án kizárták azokat a téeszből, akiknek negyven hold földjük volt. Még én védtem ezt a három családot. Nem telt bele egy hónap, már én kerültem sorra, és velem együtt tizenöt család. Kuláknak nyilvánítottak és kizártak a téeszből, habár az én nevemen egy barázda föld sem volt, de ugye megműveltem azt a harminc holdat, amit apám kapott, mi kor áttelepítették Vajáról ide.

% % %

Akkor már nem tudott, vagy nem is akart megvédeni sem a járás, sem a megye. A Szikra nevezetű újságíró volt az úr Pécsen, nagy nyikhaj, ki is rúgták később, de előbb tönkretett bennünket. A Rákosi idején velünk ijesztgették a többieket. Ha valaki nem csinálja, ahogy mondják, így jár ni! Erre kellettek a kulákok. Legalábbis nálunk.

Aratás előtt voltunk és mondtam nekik, hogy magamat nem védem, lehet, hogy nem jól bánok a néppel, hogy nem fizetek eleget, de a többit ne bántsátok. Mi lesz az aratással? Ki fog dolgozni? De ezek nem törődtek semmivel, csak ki velünk a téeszből. Hogy ott marad a termés, hogy a gaz felveri a földeket, az őket nem érdekelte. Csak ki! Csak pusztulás! Pusztulás! Az lett belőle, mert a munka megbénult.

Semmit sem adtak nekünk, még a téli munka is benn maradt fizetetlen. Élni meg kellett valamiből. Itt nem maradhattam, felmentem Pestre dolgozni. A sógorom keresett helyet a Szőnyi úton egy szállítási vállalatnál. Minden szombaton hazajöttem a családhoz, és Pestről hoztam mindent: kenyeret, zsírt, egyszóval mindent. A feleségem a gazdaságba ment, a Károly-majorba, ő is keresett. így meglettünk volna, de nem volt mindegy, hogyan. Paraszt vagyok, világéletemben földben dolgoztam és nem szeretem a városi életet.

36