Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Végh-Alpár Sándor: Aki megháborította önnön házát (Vázlat egy készülő tényregényhez)

érem, hol van sok száz grafika, s főként, hol lehet a régi magyar gyűjtemény? Senki nem tudta, hogy ez utóbbi ott a lábuk alatt, a pincében, tökéletesen befalazva, s minden darabját eszi, rágja a kéngőz, amely a Széchenyi fürdővizeiből odaszivárog. Akiktudtak erről, azokból kettő Grassauban várt valami váratlan csodára, a többi pedig jeltelen sírok alatt hallgatott, ki tudja merre.

A magyar értékek szerteszóródásának akár szimbóluma lehetne Memling szárnyasoltára. A16. századból való műremek jobbszárnya Szentgotthárdon veszett el, középső táblája és balszárnya Grassau kávéházából jutott a müncheni Collecting Point épületébe. A páratlan képkeretek közül kettő a Szépművészeti Múzeum raktárából, a maradék egy meg Pannonhalmáról került elő.

De legalább előkerült. Csók István európai hírű vászna Báthory Erzsébet kegyetlenkedéseiről örökre eltűnt. Egy részlete évekkel később felbukkant ugyan, de épp ez tette végérvényessé, hogy a képet szétdarabolták. A keszthelyi Balaton múzeum tizenkét Mészöly-képének ugyanúgy nyoma veszett, mint Zichy Mihály egyik főművének, az Orgiának. Máig nem került elő BenczúrGyula nagyméretű képe, Az ezredévi ország- gyűlés hódolata, Fényes Adolf több remeke, és ezek közé nem is számítható Lotz Ká- rolynak hét munkája, mert azok a berlini magyar nagykövetség szétbombázásával pusztultak el végleg.

*

Vajon 1946. október 26-án, amikor zsebében a Münchenig szóló vonatjeggyel és a magyar kormány megbízásával Oroszlán] Zoltán beszállt a bécsi gyors egyik fülkéjébe, átfutott-e az emlékezetén, hányszor és hogyan kurtították egyre a magyar értékeket? Hogy a törökdúlás barbárságai után a kulturált tolvajlást folytató osztrákok következtek, akiknek jócskán kezére játszottak Bécsben építkező és költekező főnemeseink, majd Trianon következett, hogy alig negyedszázad múltán egy múzeum igazgató rabolja ki a rábízott házat. És a fülkében merengő kitűnő professzor akkor még alig tudhatott arról, mi vár a magyar közkönyvtárakra, itthon, a Felvidéken és Erdélyben, s ha hallott is róla, aligha fogta fel józan ésszel a kastélyok és kúriák népi dühvei történt kifosztását. Robogott vele a vonat München felé, ahonnan haza kell hoznia visszamenthető értékeinket. A képeket, a szobrokat, s velük az elhurcolt koronát.

November 13-án ért a bajor fővárosba. Már várt rá dr. Domán Andrea, a Szépművészeti Múzeum segédőre, aki szeptember vége óta kartotékolta a megmaradt javakat. Az intézményvezetője, Rae ezredes, civilben maga is művészettörténész, ismertette a hazaszállítás feltételeit és módját. Minden tárgyról igénylési lapot — úgynevezett property card-ot — kell készíteni, melyen az összes azonosítási jegyek szerepelnek. Ezt átadják a kurátornak, aki összeveti a műtárgyat az igénylési lappal. Ha a kettő egyezik, akkor ő, Rae ezredes, ráírja a mindenható ,,yes” szócskát, ami után már csak a műtárgy fényképezése van hátra. Mert ők minden műtárgyat lefényképeznek. Aztán lehet is csomagolni.

Tíz meglopott nemzet képviselői dolgoztak az idő tájtMünchenben.„Olyan iramban, mint önök, senkit nem láttam nálunk munkálkodni” — mondta három hét múltán Oroszlán Zoltánnak az intézmény egyik vezetője. Valóban, páratlan tempóban haladtak. Három hét alatt 1200 műtárgy property card-ját készítettékel. Eközben, november 25-én kézhez kapták a visszatért javak hazaviteléről szóló Interoffice Memorandumot. Ennek értelmében minden magyar kulturális érték— kivéve a koronázási jelvényeket és a Herzog-gyűjtemény Münchenben levő tárgyait — hazavihető Németországból. De sok mindennek kellett történnie még addig ...

Novemberben egy furcsa találkozóra is sor került. Oroszlán Zoltán, a Collecting Point vezetőitől kapott személyautóval Grassauba indult. Csánky Déneshez, egykori főnökéhez. A találkozás sokkal simábban zajlott le, ahogy azt Oroszlán várta. Kéré18