Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Végh-Alpár Sándor: Aki megháborította önnön házát (Vázlat egy készülő tényregényhez)
századok levegője helyett az enyészet szagát árasztják. De sok merengésre nincs idő. Újabb híreket kapnak. A kommunista párt helyi irodája állítólag megőrzés alá vett 23 ládát. Az irodát zárva találják. Oroszlán Zoltán lakatost hívott, és feltörette az ajtót. Amikor beléptek, akkor vették észre, a helyiségbe hátulról másik ajtó is vezet. Egy magánlakásból. Az ajtó — szinte meg sem lepődtek — nyitva volt. A ládákból négyet nyitottak fel, próbaképpen. Mind a négy megdézsmálva, mégpedig alaposan. Az összesét kihordták az irodából, és még aznap útnak indították Budapestre. Őrizettel, persze. * Miközben Nyugat-Magyarországon három szakember elszántságának és szerencséjének eredménye legfeljebb pár száz megcsonkított s tönkrenedvesedett műtárgy lehetett, Münchenben az amerikai hadsereg illetékesei százezrekben számolták a rabolt értékeket. A frankfurti főparancsnokság, a Restitution Branch által létrehozott Central Art Collecting Point, a müncheni Königsplatz mellett hatalmasodó, Hitler- stílű Verwaltungsbau-ban székelt. Ez az intézmény gyűjtötte be az amerikai zónában fellelhető összes nem-német tulajdonú kulturális és művészeti anyagot. A rablott műkincseket. A ház tele volt. Belga, cseh, dán, francia, holland, magyar, norvég, olasz és szovjet gyűjtemények darabjai sorakoztak a tágas termekben. S a mennyiség napról-napra nőtt. A Collecting Point, melyben mindössze hat-hét irányító ember volt amerikai — a többi kétszáz így-úgy igazolt német — nem csupán lajstromozott. Investigatorok, speciálisan képzett művészettörténeti nyomozók is dolgoztak ott, akik a bejelentett adatok alapján keményen utánamentek a „lappangó” értékeknek. Ritkán tértek vissza üres kézzel. Németország minden csücske tele volt zsákmányolt képekkel, szobrokkal, porcelánokkal, numizmatikai és bútortötténeti ritkaságokkal. A megkerült anyagok nagy része rongálódott, sérült volt. A legcudarabb állapotban a magyar műtárgyak érkeztek Münchenbe. Márpedig azokat — a többivel ellentétben — nem a németek zsákmányolták. Maga a gazda, a múzeum igazgató „mentette meg” őket. Egy szakember. * Nyugat-Magyarországon végül is 80 ládányi értéket sikerült Oroszlán Zoltánéknak innen-onnan visszaszerezni. Ennek azonban csak egy része volt a múzeumé, jó néhányban a Wolfner-gyűjteményből és más zsidó tulajdonból való képeket találtak, és előkerült hét vászon Lord Rothermere kollekciójából, melyeket annak idején kiállítottak, csak a háború miatt Magyarországon rekedt. (A lord a két háború közti magyar politikai életre nagy befolyást gyakorolt. Ennek elindítója egy cikk volt, melyet 1927- ben, az általa vezetett Northcliffe újságkonszern egyik lapjában jelentetett meg, s ebben elítélte a trianoni békeszerződést. Műtárgyainak „megmozgatása” idején az angol politikus már nem élt. Ez bátorította volna fel Csánkyt? Ki tudja...) A szállítmányt Szentgotthárdról teherautón indították útnak. Szombathelyen elfogyott a benzin. Vajon hol lehetne ilyen időben szerezni? Oroszlán Zoltán nem sokat teketóriázott. A sofőrrel együtt, aki jól beszélt oroszul, bement a szovjet városparancsnokságra. Szerencséjük volt. Egy gárdaalezredessel találkoztak, aki alkut ajánlott. Ad benzint, ha a sofőr elmond egy Puskin-verset. A professzor elsápadt. Egy sofőr Puskin- verset? De az már fújta is. Nem egyet, hármat. Három hatalmas kanna benzint vonszoltak a teherautóig, mert ennyi volt a fizetség. Felértek vele Pestig. A Hősök terén lerakott anyag 270 darabból állt. Köztük Veronese, Szinyei Merse, Greco, Goya képei. De hol van még legalább ötszáz kép, megannyi szobor, kisplasztika, 17
