Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - B. Szabó László: „Az utolsó emberig kitartani” (memoár)

Egybevetve helyzetünket az említett tényezőkkel, nem volt alaptalan aggodalmunk. A szakaszparancsnokok időközben megszervezték a „körvédelmet”. Egy óra felé járt az idő. Az eget szürke felhők borították, köd is volt, de azért elég messzire el lehetett látni. A kemény hideg változatlanul tartott. Ha a prémmel bélelt kesztyűnket lehúztuk, percek alatt mozdulatlanná gémberedtek ujjaink. A házcsoport város felőli szélén ácsorogtunk és vártuk, mi lesz. Takách főhadnagy közeledett felénk és hozzánk érve így szólt:

— Minden rendben. A géppuskák tüzelőállásban vannak, parancsot adtam, hogy hóból keményre döngölt mellvédet készítsenek. A negyedik szakaszt a szánok védelmére rendeltem, egyúttal körlettartalék. Egy járőrt küldtem a vasúti töltés mentén visszafelé, hogy állapítsa meg, a dombokon túl kelet felé van-e valami mozgás, nem közelednek-e errefelé csapatok. A járőrparancsnok Szabó tizedes az előbb jelentette, hogy a visszaözönlők eltűntek, semmilyen irányból nem tapasztaltak csapatmozgást. Teljesen üres a hósivatag.

— Jól van Gyula — mondtam — jobb híján most nem tehetünk mást, mint várunk, hátha történik valami. Nagyon fontos a figyelés, nehogy meglepetésszerűen jöjjenek „boldog új évet” kívánni nekünk a városból. Adjatok parancsot a géppuskás rajoknak, hogy azonnal nyissanak tüzet, amint a város felől a házcsoport felé mozgást észlelnek. De csak akkor tüzeljenek, egyébként ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. Minden raj készítsen kézigránátköteget, hogy a támadó harckocsik ellen védekezhessünk. Aknákkal azonnal le kell zárni legalább a töltés mentén húzódó útnyomot 30—40 méter szélességben.

— Már minderre intézkedtem — szólt Takách főhadnagy — csak azt nem tudom, hogy mitévők leszünk, ha túlerejű támadást kapunk harckocsikkal „fűszerezve”! — Karját körbe lendítette— köröskörül a hómező, minden fedezék nélkül. Ha vissza kell vonulnunk, úgy lepuffantanak bennünket, mint a nyilakat! Megéreztem én már M. Gesovóban, hogy szarban van a bicikli!

— Sajnos igazad volt — mondtam — de hogy ilyen hamar ekkora nagy bajba kerülünk, azt azért nem hittem volna!

— Én csak azt nem értem — szólt közbe Lukács hadnagy — hogyan kerülhettek az oroszok ennyire mögénk! Úgy látszik a III. és a IV. hadtestünknél nagy bajok van• nak, ha a Dontól 60—70 kilométerre sikerült előrenyomulniok a szovjet csapatoknak!

— Elég nagy baj —válaszoltam — hogy semmit nem tudunk a kialakult helyzetről, de azért lehetséges, hogy ez a páncélos orosz csoport itt a városban csak egy előredobott osztag azzal a feladattal, hogy a hátsóbb területen zavart keltsenek.

Takách főhadnagy a fejét rázta:

— Nem hinném, hogy csak erről van szó. Ha az oroszok már ennyire mélyen a hátunkban tevékenykednek, ez azt jelenti, hogy áttörték a frontot, egyébként nem mernének ilyen viszonylag kis egységek ilyen messzire előretörni.

— Lehet, hogy igazad van Gyula — mondtam — a legrosszabb esetben megkíséreljük a visszavonulást, hiszen a front ezen a területen még mögöttünk van. Persze ha aztán a páncélosok elkezdenek kergetni bennünket, nem tudom hogyan vergődünk vissza M. Gesovo felé. Átkozott egy helyzet ez! — Rull Béla zászlóshoz fordultam:

— Béla! Ha támadást indítanak az oroszok, azonnal vonulj vissza a szánokkal és a gépkocsikkal a dombhajlat mögé és ott várjátok a további parancsot! Mispál zászlós úr is menjen veled és segítsen neked. Mindennél fontosabb, hogy a szánok meg ne semmisüljenek! Lőszer és élelem nélkül végünk! Most pedig gyertek, nézzünk körül!

A katonák a szélső házak mögé húzódva ácsorogtak rajonként. Egyesek a hó-mellvédeket készítették. Nemigen beszélgettek, érezhető volt, hogy őket is meglepte és aggasztotta a kialakult helyzet. Igyekeztem határozott hangon szólni hozzájuk, ne24