Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Tverdota György: Nagy Lajos és József Attila

elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust mint költészetet, vagy pontosabban szólván, eszmei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé váltania. Ez fontos szocialista szempontból, mert anélkül még a munkásság osztályharca is válhat szocializmusellenessé, és fontos nem-szocialista szempontból, mert egy tömegmozgalom emberi mélységét méri.” A Leckéről készült recenzió kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy ez lett a Brichta Cézárról írott kritika ellenpárja. József Attila Nagy Lajos novelláiban találta meg azt, a mú'vészeteszményét megközelítő irodalmi minőséget, amely a tiszta művészetet a tiszta tendenciával tökéletesen szintetizálni képes: „Nagy Lajosnak nem csupán az értelme mozog a szocializmus gondolatkörében, amint az művében kitetszik, hanem a fogalmakkal nem irányítható művésziség is úgy szabja meg benne tevékenysége irányát, hogy a szocializmus ennek inkább utólagos tudatosítása.” József Attila tehát Nagy Lajosban találta meg azt a művészt, aki esztétikai nézeteinek kritikai konkretizálására, a művészettel szemben felállított követelményeinek igazolására alkalmat, lehetőséget nyújt. Benne találta meg a maga költői törekvéseinek méltó párját a próza területén.

Az ilymérvű összehangolódás két alkotó között, biztos alapul szolgál a lehető legszorosabb együttműködéshez: a műhelykapcsolathoz. Ennek meglétére Agárdi Ferenc hoz példát emlékezésében: „Nagy Lajos például Horthyék sajtóját, a tömegbutításnak e veszélyes eszközét igyekezett már évek óta pellengérre állítani. Bátor »sajtószemléihez« Attila is, én is, buzgón gyűjtögettük az anyagot.” Az összehangolódás másik következménye az áthallások, párhuzamosságok gyakorisága műveikben. Noha egy prózaíró és egy költő gyakorlata között műnemi szakadék tátong, a szakirodalom és az emlékezések nem egy ilyen párhuzamra rámutattak: Érdekes a Vadember c. regény egy helyének: „Én jól vagyok megszerkesztve, de a külvilág hibás!” és az Eszmélet ciklus 6. versének: „ím itt a szenvedés belül/, ám ott kívül a magyarázat” Tarján Tamás által felfedezett összecsendülése. Szabolcsi Miklós a Biztató c. versről szólva mutat rá hasonló korres- pondenciára: „Utóbb a Fagyban csillan meg újra a kirakatüveg, amely itt azt a jelenetet idézi fel, amint a »szegény« vágyódon betekint az üzletbe. A jelenet Nagy Lajos novellájában bomlik ki utóbb.” A két művészi világ közötti párhuzamosságot szemléltető példákat még sorolhatnánk, fontosabb azonban, hogy szemügyre vegyük a két alkotó közötti szövetség más megnyilvánulási módjait is.

Közülük talán legfontosabb az a tény, hogy a költő védelmére kelt elvbarátjának és harcostársának a konzervatív meg nem értéssel és a dogmatikus oldalról érkező támadásokkal szemben, úgy irodalmi, mint ideológiai téren. A Hankiss János és Juhász Géza által írott francia nyelvű magyar irodalomtörténetről a Kortárs 1930. aug. 15-i számában megjelent bírálatában olvashatjuk az alábbi sorokat: „éppen az idegenek követelhetik meg elsősorban a mindent figyelembe vevő honi összefoglalást. Hiszen ők általánosan, tehát egyformán érdeklődnek Csathó Kálmán és Nagy Lajos iránt és valószínűleg becsapottnak érzik magukat, ha több lapban is szemükbe tűnik Nagy Lajos valamelyik nagyszerű novellája, azé a Nagy Lajosé, akiről e gondos mű egyáltalában nem vesz tudomást. Az is megeshetik, hogy Csathót ezek az idegenek fölmérhetetlen lángésznek fogják tartani, mert ha a Nagy Lajos féle tehetség a mi viszonyaink között említésre se méltó,akkor mi lehet az a Csathó, meg a Szabolcska, gondolják elképedéssel.” „Amagyar proletárirodalom plattformtervezeté"-nek dogmatikus, életidegen irodalomképével vitázó töredékben maradt pamfletjének következő mondatait pedig az teszi különösen érdekessé, hogy a költő önvédelme és Nagy Lajos melletti kiállása szinte elválaszthatatlanul összeforr bennük: „Ez éppen a Magyarországról szóló fejezet tájékozatlanságából tűnik ki. Nagy Lajost meg sem említik, egy csomó erdélyiről és felvidékiről egyáltalában nem vesznek tudomást, engem megtesznek fasisztának, Gergelyről azt állítják, »a legfejlettebb«”.

48