Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Varga Csaba: Újraolvasónapló (A remekmű leveti álarcát - Nagy Lajos: A falu álarca)
Szinte üvölti a látomás: már a Jóisten sem segíthet. Ez a világ megválthatatlan, s a szegény szegény ember marad. Kiss Ferenc ezért is írhatta Nagy Lajosról, hogy ő a kapitalizmus törvényeinek hatályát kiterjesztette az egész életre. S így elsősorban a valóság törvényeire volt kíváncsi, a társadalom hitványságaira. Ám abban talán nincs igaza Kiss Ferencnek, hogy az író nem tudott belefeledkezni az emberek életébe — A falu álarca ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Az még ennél is nagyobb túlzás, hogy Tarján Tamás számon kéri az írótól a történelmi optimizmust. Akkor és ott — 1932-ben Kiskunhalmon—a jövő csak abszurd látomás lehetett: csak ennyi volt a realitás. A fantasztikus követelés, hogy a felhőkből élelmiszerek hulljanak, mintha nagy esőcseppek lennének. Kiskunhalom világa zárt világ, mozdíthatatlan, változásra képtelen. Nincs gondolat és társadalmi erő, amely mozgósíthatna. A napi munka 12,5 óra, a napszám egy pengő, meg egy fél liter bor; szegénység. Tyúkperek, sokfelé tudatlanság és homokpocsolyák. Az úri osztály némelyike a strandon, de azért Julis a Nanát olvassa, s úgy tetszik, megnyerhető egy bizonyos világkép számára, hiszen megveti Nanát. A gyerek mákhéjjal főzött tejet kap, de azért a hold korongja a déli égbolton tündöklik; van, ami még szép. A parasztoknak legfeljebb egy-két holdas parcelláik vannak, de azért akad boldog ember Kiskunhalmon is, például Szemcsik János, akinek bár kicsi a földje, mégis megél, nem beteg és béke van a családjában. Fia Kiskunhalom részben vagy egészen mutatja, hogy milyen az ország, nem nagyon reménykedhetünk. Innen nézve nincs sokkal jobbra kilátás, nincs belső esély a társadalmi változásra. Ez társadalom alatti lét, ami egyáltalán nem kínálja fel, hogy az ember önérzetes lehessen. Lázadni nem lehet, mások sem lázíthatnak itt. A forradalom csak kívülről, felülről jöhet, ha jöhet igazából. Tompaság van, tehetetlenség, időtlen megalázkodás, végzetszerú'ség. A változás feltételei helyben nem jöhetnek létre, hiába kérte ezt számon Bálint György is. Nagy Lajos majdnem ötvenéves, amikor a Kiskunhalmot írja. Világlátása letisztult, illúziói nincsenek. De — szerintem — a néhány évvel későbbi művében, A falu álarcában továbblép a magyar társadalom, s ezen belül a vidék vizsgálatában. Tarján Tamás azonban azt állítja, hogy ez a szociográfia meg sem közelíti a Kiskunhalom színvonalát. Kónya Judit jóval értőbben fogalmaz, amikor azt fejtegeti, hogy a kötet mai olvasója sokkal több társadalmi és lélektani összefüggést fedez fel a műben, mint írója és a kortársi kritika. Ez az értékelés még nem éri el, hogy erről a remekműről lefejtődjön az álarc. Meglepő módon a félreértéseket Nagy Lajos önkommentálása is okozta. Kritikusai némelykor csak egy mondatot szoktak tőle idézni: ,,A falu egész élete, gazdasági és társadalmi szerkezete magyarázható az emberi lélekből, pontosabban az ember ösztönéletéből.” Nyilván ez a kiszakított, elkülönített mondat úgy is felfogható, hogy elsősorban az ember ösztönéletéből magyarázható a falu élete. Mindjárt másképpen fest ez a kijelentés, ha szövegkörnyezetét is felfedjük: „Az ismert faluleírások a falu külső, szemmel látható, s nagyrészt számokkal is kifejezhető lényegét ábrázolják. Gazdasági képet nyújtanak a faluról, mégpedig olyképpen, mintha a meghatározó elemek is csupán gazdaságiak lennének. A falu felfogható azonban úgy is, hogy alapvető megnyilvánulásaiban ugyanolyan természetű egység, mint a város, ország; a falu alkotóeleme az egész emberiségnek, miként egy sejt valamely organizmusnak, rész az egész helyett. A falu csupán a felületi megnyilvánulása által egzotikum. A falu egész élete, gazdasági és társadalmi szerkezete magyarázható az emberi lélekből, pontosabban az ember ösztönéletéből. A különféle lehetséges szemléletek közt ma annyira előtérbe került a gazdasági, hogy a falut másképpen — például lélektani szemlélet alapján — mindmáig elfelejtették megírni.” Ez mindjárt másképpen hangzik. Az általam kiemelt két hang30