Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - SZEMLE - Kerékgyártó István: Simó Tibor: A tardi társadalom
SZEMLE SIMÓ TIBOR: A TARDI TÁRSADALOM Már maga a cím is figyelemfelkeltő, s talán nemcsak azok számára, akik valamikor olvasták Szabó Zoltán 1936-ban megjelent s méltán a szociográfia gyöngyszemei közé sorolt „A tardi helyzet” című könyvét, de mindazoknak, akik számon tartják a faluszociológiai kutatásokat. Mert ha a felszabadulás óta elenyészően kevés mű jelent is meg, az iparosítás és az urbanizáció együttes folyamatai az utóbbi évtizedekben annyira átformálták a falusi népesség életviszonyait, és oly sok ellentmondást hoztak a felszínre, hogy a kíváncsiság mindenképp érthetőnek tűnik. Már a harmincas évek kutatói megérezték annak szükségességét, hogy a falu társadalmában lezajló bomlási folyamatokat ne elszigetelten és önmagukban szemléljék. De a szociográfusok elemzései éppen olyan leíró jellegűek voltak, mint mások tényszerű vizsgálódásai: ahelyett, hogy a paraszti társadalom strukturális változásait tanulmányozták volna, sokkal inkább egy-egy szembetűnő jelenség- csoport — mint például a falusi szegénység, az egyke, a summásság stb. — tragikusan érzékletes leírására vállalkoztak. Persze a szociográfiai vizsgálódások lényegének különös paradoxiájaként majdnem mindegyik monográfiában találhatunk a társadalomkutatás szempontjából hasznosítható megállapításokat, és amelyikben nem, meghatározó lévén a helyzetleírás (aminek szépirodalmi értékét utólag értékelhetjük igazán), az is mintaként szolgál a későbbi elemzések számára. S évtizedekkel Illyés Gyula, Féja Géza, Kovács Imre és Szabó Zoltán szociográfiai írásai után, újra kényszerítő erővel merül fel a falu társadalmában nyomon követhető változások diagnosztizálásának igénye. Bárha áttételes módon, a megközelítés nem sokban különbözik. Legfeljebb abban, hogy a szociológiai elemzés módszerei vették át a szubjektivebb írói és riporteri eszközök helyét és szerepét. Különösképpen érvényes ez Simó Tibor kötetére; az 1978—1979-ben végzett vizsgálata 1302 falusi aktív és inaktív kereső kérdőíves felmérésén, illetve a lakosság különböző csoportjaihoz tartozókkal történt személyes beszélgetéseken alapszik. Míg Szabó Zoltán számára — a tardi helyzet „nyomasztó és jóslásaiban a jelenlegi bajnál is szorongatóbb” jellegénél fogva — a diagnózis lett a cél, a kutatás csak eszköz, addig Simó Tibor a mai helyzet feltárása révén annak a folyamatnak a szociológiai bemutatására törekedett, mely a falu társadalmának sajátos viszonyaiban végbement. Helyzetleírás helyett folyamatfeltárás volt a fő célja, de úgy, hogy közben olyan ki nem mondott kérdésekre is választ keresett, mint például „meddig jutottak a polgárosodásban a tardi társadalom csoportjai a harmincas években, s hol tart a polgárosodás ma; hogyan reprodukálódott a tardi társadalom a harmincas években és hogyan reprodukálódik ma”. A strukturális változások tartalmát vizsgálva áttekinti atradicionális tardi társadalom jellemzőit, s azokat a mozzanatokat, melyek hatásmechanizmusukkal meghatározták a falusi szegénység tagozódását és a későbbi átalakulás szerkezetét. Miközben részletesen elemzi a rendi tagozódás és a polgárosodás sajátosságait, újra és újra a rendi viszonyok felbomlását világosan kirajzoló társadalmi változások jellemzése kerül előtérbe. Talán nem véletlen, hogy a szerző megfogalmazásmódjának egyik legjellemzőbbje a tagozódás fogalomnak gyakori használata: az elemzések során csakúgy, mint az összegzések alkalmával. Mintha — a fejlődési folyamatokat vizsgálva — nem is lehetne másként megközelíteni a tardi társadalmat, csak úgy, ha minduntalan a nemek, az életkor, az iskolai végzettség, a végzett munka jellege és az anyagi helyzet szerinti tagozódásból indulunk ki. Kétségkívül — a kérdőíves interjúk elemzése alapján — így lehet a leglátványosabban összegezni a kapott adatokat, az átfogóbb változások okainak feltárásához azonban kevéssé alkalmazhatók. Mert ha vitathatatlan igazságként fogadható is el az a megállapítás, hogy az „egykori agrárfalu csaknem zárt társadalma — a foglalkozási struktúra megváltozásával — nyitottá vált”, az összehasonlító adatelemzés éppen a falu lakóinak életmódjában, értékrendjében és emberi viszonyaiban lezajló változások indítékainak értelmezésével marad adós. Már Szabó Zoltán is utalt arra, hogy a hagyományvezérelte életmódnak és -formának nem csupán a naturális gazdálkodásban rejlenek az okai. A közösségi viszonyokban évszázadokon át újratermelődő kulturális minták elfogadása —■ mely a gondolkodásmódtól a viselkedésen át egészen a népi viseletig hatással volt — a tardi emberek sajátos azonosságtudatátfejlesztet- te ki. S éppen ez az azonosságtudat magyarázhatja azoknak a művelődési, szórakozási és családi szokásoknak a túlélését, melyek a foglalkozási struktúra változásával sem módosultak lényegesen. Mindezzel függ össze azoknak a kérdéseknek a vizsgálata is, hogy a paraszti társadalom bomlása — mely elválaszthatatlan a gazdasági és szociális struktúra átrétegződésétől — milyen új életmód-stratégiákat vont maga után, illetve az árutermelés és -fogyasztás miként befolyásolta az emberek magatartását. A könyv szerzője abból a feltételezésből indult ki, hogy Tárd változó valóságát akkor lehet igazán megérteni, ha az egyes generációkat külön-külön is szemügyre veszi. Mivel a falu társadalmában a hetvenes évekig végbe90
