Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - MŰHELY - Bárth János: Száz éve született Nagy Czirok László

ahol a városházán különböző hivatalokban szolgált. Legtöbben anyakönyvvezetőként ismerték meg. 1949 végén nyugdíjazták. 1951-től 1954-ig vezette az akkor szerveződő halasi múzeumot. 1954-től haláláig félműszakos, tiszteletdíjas dolgozója volt a Thorma Jánosról elnevezett múzeumnak.

Többször leírta, hogy a néprajzi gyűjtést már 14 éves korában elkezdte. Természetesen nem volt ez tudományos alaposságú kutatás, hanem inkább a sokat látott öregek elbeszéléseinek érdeklődő hallgatása. A népélet iránti fogékonyságát és írói, elbeszélői hajlamát valószínűleg anyai nagyapjától, Gózon István halasi népköltőtől örökölte, aki rengeteget mesélt neki gyerekkorában. 1964-ben így emlékezett a halasi művelődési ház névadójává lett Gózon Istvánra és a vele töltött estékre:

„Diákéveim alatt, amikor csak tehettem ki-ki látogattam Gózon nagyapám nyárfás tanyájára. Kitűnő elbeszélő volt és igen olvasott ember. Pedig mint tanyai gyerek csak egy télen járt iskolába. Fiatalabb korában volt fuvaros, pandúr, pusztai csapiáros, erdőőr — sok mindent tudott. Nyárvíz idején külön szobában háltunk. Éjfélig is mesélt, miközben pipáltunk. Ha elaludtam többször rámszólt:

— Alszol-e gyerök?

— Nem alszom öregapám! — mondtam ilyenkor, ha aludtam is már egy jóízűt.

— No hát akkor elmondom még, hogy hogyan fogtunk mög két betyárt a bugaci erdőben”.

A gyermekkori érdeklődést a két háború közötti években a tudatos gyűjtői magatartás váltotta fel. Ennek kialakulásában nagy szerepe volt néhány neves néprajzkutatónak, akik Halasra látogatván Nagy Czirok László helyismeretére, tanácsaira támaszkodtak. Ugyanakkor Nagy Czirok László is sok tanácsot, biztatást, szakmai útbaigazítást kapott tőlük. Néprajzi gyűjtővé fejlődésében különösen nagy szerepe volt Tálasi István, Győrffy István és Gönyey Sándor halasi látogatásainak. A szintén kiskunsági indíttatású, kunszentmiklósi neveltetésé' Tálasi Istvánról így nyilatkozott öreg korában: „A vele való ismeretség ösztönző hatással volt rám. Többször jártuk együtt a halasi és szomszédos határokat a város által rendelkezésünkre bocsájtott kocsin, s miközben magam is sok jó adatot szolgáltattam neki, sokat tanulhattam tőle”.

A második világháború idején jegyzeteinek jelentős része elveszett. Az 1950-es évek elején újult erővel kezdett gyűjteni. Ebben az időben már nyugdíjas volt, így nem gátolták hagyományfeltáró munkájában hivatali kötöttségek. Ráadásul erre az időre esett a magyar önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalom szervezeti kereteinek kiépítése. Nagy Czirok László lelkes és aktív tagja volt a mozgalomnak. Eljárt a szakmai továbbképzésekre, tájékoztatókra. Munkájában messzemenően figyelembe vette a mozgalom vezetőinek tanácsait. Különösen szoros szakmai szálak fűzték a Néprajzi Múzeumban dolgozó K. Kovács Péterhez.

Az 1950-es évek jelentik néprajzi tevékenysége csúcsát. Egymás után születtek meg és kerültek a Néprajzi Múzeumba nagy jelentőségű gyűjtései, pályaművei. Az 1960-as évek elején már mintegy 15 000 oldalnyi gyűjtését őrizte a múzeum nevezetes Etnológiai Adattára. Ezt a hatalmas tudás- és dokumentumanyagot a megkérdezett öreg halasiak emlékezete és elbeszélőkedve növelte, formálta. Nagy Czirok László szinte szá- montarthatatlanul sok halasi embertől gyűjtött. Voltak azonban olyan adatszolgáltatói is, akikhez újra és újra visszatért. Némelyiktől kötetre való népi tudást rögzített. Másokkal paraszti önéletrajzot íratott. Legkedvesebb adatközlőiről sokszor megemlékezett. Műveiben bemutatta életrajzukat is. így ezek az emberek tartósan beírták nevüket a magyar néprajz történetébe. Nagyapját, Gózon István népköltőt már említettük. Rajta kívül Nagy Czirok László néprajzi adatszolgáltatói és egyben leggyakoribb beszélgetőpartnerei közül ide kívánkoznak még a következő patinás halasi nevek: a nagy kort ért, „labahajas” Mészáros István nagygazda, Buchin Mihály az utolsó „szabadpász86