Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - MŰHELY - Bárth János: Száz éve született Nagy Czirok László
BÁRTH JÁNOS SZÁZ ÉVE SZÜLETETT NAGY CZIROK LÁSZLÓ Szúrós szemű, nagy bajuszú, magas homlokú férfi volt. Ősi halasi nemzetségek ivadéka. Az 1960-as évek második felében mint a halasi múzeum nyári gyakornoka, majd fiatal muzeológusa, viszonylag gyakran találkoztam vele. „Gyüttment” halasiként egy kicsit tartottam tőle, amikor nyolcvanennyihány évesen bebotorkált a múzeumba. Ilyenkor akkurátusán végigmustrált, újra és újra érdeklődve kilétem, sorsom és dolgaim felől. Mindez eszembe jut most, amikor kezemben tartom betyárélet a Kiskunságon c. könyvét és a címlapon olvasom a szálkás betűkkel odafirkantott dedikációt: „Bárth Jánosnak, a néprajztudomány berkeiben cserkésző fiatal barátomnak, Nagy Czirok László”. Dátumot nem írt, de úgy vélem, 1968 végén történt a dedikálás. Jól emlékszem az esetre, mert amikor visszaadta a könyvet és belenéztem, meglehetősen zavarba jöttem. A címlappal ellentétes üres oldalra ugyanis odaírta a halasi Bagó népköltő két sorát: „Hogyha többet tudsz, hát többet adjál elő. Nagyobb fejű koncból veretik több velő”. E bejegyzést olvasva sokáig azt hittem, neheztel rám és így akar visszavágni egy korábbi kényszerű tudományos „tetemrehívásom”, véleménynyilvánításom miatt. Ázóta már tudom, hogy e versezet idézése nála a mentegetőzés jele volt. Szerepel ez az idézet a Pásztorélet a Kiskunságon című könyve előszavában, és dedikáció gyanánt vagy levélben leírta e sorokat más néprajzkutatóknak címezve is. Ennyit a feltolakodó személyes emlékek világából. Ezután nézzük, ki is volt Nagy Czirok László? Ha röviden akarnánk válaszolni a kérdésre, azt mondhatnánk: néprajzi író. Ez a manapság ritkán használt fogalom olyan személyt takar, aki egy kicsit amatőr gyűjtő, egy kicsit néprajztudós és egy kicsit szépíró is. Szerencsések azok a magyar tájak, amelyeknek ilyen néprajzi írójuk sarjadt a XX. század első felében. A kiskunsági Nagy Czirok László sorstársai közül elég itt a vásárhelyi Kiss Lajost és a sárréti Szűcs Sándort említenünk. Már Ortutay Gyula is megállapította, de az utókor olvasója is érzi, hogy Nagy Czirok László pályája és műve elsősorban Szűcs Sándor sorsához és alkotásaihoz áll közel. Mindketten olyan korban éltek, amikor még beszélgethettek „nagy időket megélt” emberekkel. Kedvelték a rokoni, baráti körben végzett anekdotázó néprajzi gyűjtést, és szépírói erényekkel megírt műveikben meg is őrizték a népi anekdotázó stílust. Nagy Czirok László 1883-ban született Halas határában és szülővárosában halt meg 1970-ben. A hol gazdagodó, hol szegényedő, változó sorsú halasi módosparaszti rétegből származott. E réteg tagjai között mozgott legotthonosabban később is. A kiskun öntudatot jórészt a halasi gimnáziumban nevelték belé. Különösen nagy hatással volt rá a gimnáziumban magyartanára. Korda Imre. A jegyzőtanfolyamot Debrecenben végezte. Fiatal éveiben jegyzőbajtásként, majd jegyzőként sok helyen dolgozott, de mindig visszavágyott Halasra. Főbb állomáshelyei: Dunapataj, Tázlár, Rózsaszentmárton, Ecséd, Máriagyüd, Dömsöd, Kalotaszentkirály, Kolozsgyula. Közben 1916 és 1918 között katonáskodott. Katonaként járt Karinthiában, Prágában, a román fronton és Doberdónál. Élete leghosszabb szakaszát azonban szülővárosában, Halason töltötte, 85
