Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)
vénye marad; következésképp a királynak joga van közvetíteni az osztrák és a magyar kormányok között, de egyiket a másik fölé emelni nincs joga! Ez casus belli! Vér fog folyni, több százezer emberéletbe kerül ez a félkegyelmű királyi határozat! Kik vették rá azt a szerencsétlen királyt? A főhercegek? Lajos? Ferenc Károly? Vagy szürke eminenciások? Hogy nem most fundálták ki e támadást vívmányaink és alkotmányunk és függetlenségünk ellen, az biztos! Minden valószínűség szerint a március-áprilisban szentesített törvények lábbal tiprását már akkor elhatározták, amikor szentesítették a félkegyelmű királlyal! És most már az is nyilvánvaló, hogy az udvar mostani, minősíthetetlen magatartását még csak nem is befolyásolta, hogy későn küldtünk segélycsapatokat az olasz frontra, hogy nem vállaltuk az államadósság egynegyedét, hogy követeket küldtünk Frankfurtba és Párizsba, hogy Pesten Habsburg-ellenes volt a hangulat, hogy Kossuth és mások izgattak a Habsburg-dinasztia ellen, hogy nemzeti hadsereg kifejlesztését sürgették! (Kiabálj Alkotmányos vívmányaink lábbal tiprását már akkor eldöntötték, amikor megadták! Lámpavasra az egész dinasztiával! Bécs fellázadt, Pest forrongott, Prága szintén, Olaszországban szabadságharc folyt ellenük, hát rettegésükben, bőrüket menteni akarván megadták, ami alkotmányunk szerint és a pragmatica sanctio szerint, a Habsburg-birodalom országai együttélési szerződése szerint nekünk törvényesen járt! De az olasz szabadságharcot leverték, a bécsi és a prágai forradalmakat vérbe fojtották, hát most vissza az egész, ó, nem úgy, hogy üljünk csak le tisztességesen a tárgyalóasztal mellé, mert egy kicsit elhamarkodtuk a dolgot, vegyük csak elő Együttélési Szerződésünket, lássuk, nehéz helyzetünkben nem csikartatok-e ki többet tőlünk, mint amennyi jár — nem, tárgyalás nincs, csak provokatív királyi leirat, melyre csak nemet mondhatunk, s e nemre van szükségük, hogy indíthassák ellenünk a birodalmi ezredeket: ha már nem hadszíntér Olaszország, Bécs, Prága, hát legyen hadszíntér Pest-Buda, Magyarország, hadd váljon az alkotmányát századokon át foggal és körömmel védő magyarság mostantól fogva szolganéppé, miért ne: a hadsereg minek tétlenkedjen: rohanja le gyorsan Magyarországot. Azért katona a katona, hogy harcoljon, hát nem? (Magából kikelve.J Az osztrák császár V. Ferdinánddal meggyilkoltatták V. Ferdinánd magyar királyt. Casus belli! Teljesíthetetlen feltételeket szabtak! Nemcsak március-áprilisi vívmányainkat semmisítik meg, hanem nemzeti létünk ellen törnek, az osztrák kormányt jogilag a magyar kormány fölé rendelték! Ha teljesítjük feltételeiket, kiszolgáltatott gyarmattá válunk. Ha nem teljesítjük: háború. Amit nem nyerhetünk meg. Ó, Istenem, az én nagy álmom: közép-európai birodalom Budapest székhellyel. (Rövid szünet, majd ismét kiabálva.) Az udvar és az osztrák kormány Együttélési Szerződésünkre hivatkozva alkotmányunkra törnek! Az Együttélési Szerződésünkre hivatkozva ellenállunk! Ha egyszázalékos esélyünk van a győzelemre, a harcot akkor is vállalnunk kell. Mert ha nem harcolunk, fennmaradásunkra egyszázalékos esélyünk sincs. (Hosszabb szünet.) A Híd, Istenem. Már nem épül fel, nem is lesz ki felépítse. Buda és Pest hát sohasem lesz az a Bécset elhomályosító Budapest, amivé álmaimban felnőtt: egy erős, alkotmányos közép-európai birodalom fővárosa. Mintabirodalom lett volna: a népek testvéri szövetségén alapuló. Amilyennek Szent István megálmodta az országot, azzá válhatott volna. Kis népeket egyesítő, védelmező birodalom példamutató, példamutatással hangadó, irányt megszabó országa. (Csendesebben.) Minden odavan. A magyarság rendeltetését már nem töltheti be. A Szent István koronája alatt önként egyesülő népek alkotmányos szabadságának védője lehet-e még? Vagy az ország helyén romhalmaz . . . puszta ... népünk pedig örökre kiszolgáltatott... ha marad, ki utódokat nemzzen. Mi hol hibáztunk? Én hol hibáztam? Várnunk kellett volna még a felelős magyar minisztériummal? Márciusban semmiből sem következtethettük volna ki, hogy megállnunk, várakoznunk kell, mert az udvar jószándéka nem őszinte. Most már mindegy. Kiút 20
