Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)
eljárásotokat?! Ha császári, cári és egyéb haderő már elindult eltiporni országunkat, s erről biztos híretek van, akkor felmentelek titeket. Egyébként . . . Fáradtan leül egy karosszékbe. Soha ekkora szükségünk nem volt a rendre, fegyelemre, békés építőmunkára, de belviszonyaink soha nem voltak ennyire zűrzavarosak. Hát már Kossuthnak sincs akkora tekintélye, hogy rendet teremtsen? (Hosszú ideig ül mozdulatlanul, majd vidáman.) Reggel még azt hittem, számomra vége a drámának, de Patay másként döntött: ő is a levegőbe lőtt. Újabb párbaj! Hát sosem nő már be a fejem lágya? (Felkacag.) A haderő kiképzése kérdésében tegnapelőtt — egykori huszártiszthez méltóan — a botbüntetés mellett foglaltam állást. Patay fel mert háborodni. Én továbbra is egykori huszártiszthez méltóan — legazembereztem. (Vidáman.) Mi következhetett ezután a hallatlan becsületsértés után? Csakis párbaj. Van bennünk férfiúi tartás, hát miért ne? (Ismét nevetj Ez a Patay derék gyerek! Megszabadíthatta volna tőlem az országot, de nem élt az alkalommal. Pedig nem tudhatta előre, hogy a levegőbe fogok lőni. (Elkomorodik: hosszú szünet, majd csendesen.) Csak az szomorú, rettenetesen szomorú, hogy nyugodtan, félelem nélkül fordultam szembe a Patay pisztolyával: úgy vártam a golyóját, mint a megváltást. Feladtam volna a játszmát? Ily gyenge férfiú lettem? Akkor mélységesen nyugodt voltam, most mélységesen szégyellem magam. Nagy szüksége lehet még rám ennek a nemzetnek. Ha nem a politikusra, akkor a katonára. Délvidéken nagy bajok vannak. A magyarországi szerb nemzetiség támogatására, úgy látszik, egész Szerbia átjön. Mi pedig mit csinálunk? Veszekszünk. Ahelyett, hogy az ellenséggel verekednénk, egymást vádoljuk. Vádoljuk? Vádaskodunk! Ez a Perczel Mór is! Könnyedén, felelőtlenül, mintha csak annyit mondott volna: az ördögét, már megint esik az eső, fel sem mérve szavai súlyát és esetleges következményeit, se szó, se beszéd, árulással vádolta a hadügyminisztert. Mészáros Lázár, szegény mit tehetett? Sértődékenységi rohamot kapott. Aztán ő is, mint egy gyerek: vagy ő, vagy Perczel? Batthyány azzal vigasztalja, hogy őneki miniszterelnöksége négy hónapja alatt többet kellett nyelnie, mint egész életében. (Hosszabb szünet.) Vádaskodunk öncélúan, értelmetlenül. Sötét. A felerősödő fényben a szín közepén áll. Kétségbeesetten. Délután hat órakor . . . délután hat órakor . . . délután hat órakor a tizenkettedik lánc felfeszítésekor a pillérek között lehorgonyzott hajóhídon álltam két kisfiámmal, mellettem még Adam Clark és még több százan, biztosak voltunk a sikerben, a büszkeség majd szétfeszítette a mellemet. Napok óta erre a fenséges jelenetre vártam: kifeszül az utolsó lánc, majd örömujjongás . . . Nyolc óra előtt pattant el a csörlődob egyik gyűrűje ... és a láncok a Dunába ... ránk, a hajóhídra ... És zuhantunk. Úgy éreztem, hogy a pokolba. Béla és Ödön fiamat kimentették; Clarkot is kimentették, azután én is kiúsztam . . . (Hosszabb szünet.) Végül is mindenkit kimentettek, senki sem veszett oda, de a híd soha nem fog elkészülni, mert úgy van, ahogy előre meg- éreztem, ahogy mindig is tudtam, valahányszor rágondoltam, hogy a híd ... a híd az Jel .. . a Híd Magyarország. Ha a Híd felépül, győzelmünk Jele, ha összeomlik, pusztulásunk Jele ... A Hidat én akartam, a civilizált, gazdag, erős Magyarországot. .. ó, nem, nemcsak én akartam, de a változás, az erősödés, a fejlődés útján én indítottam el. Nemzetünk jövője is olyan biztonságos, mint a híd tizenkettedik láncának kifeszítése ... A tizenkettediké? Mind a tizenkét lánc a Dunában . . . Clark nem követett el hibát. Senki nem követett el hibát. Eldöntetett, hogy a híd nem épül fel. Nem ember által döntetett el ... A Világmindenség tehát nem akar velünk együttműködni, a nagy, titokzatos Összefüggésben létünk értelmét hiába keresnénk. Igen, törekvéseink nincsenek a Világegyetem Nagy Rendszere törekvéseivel összhangban. Az ember- feletti erők nem igazolják országépítő, nemzetfelemelő törekvésünk értelmét. Nem 18
