Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)

tanácsban, országgyűlésben, nincs szavam. Persze, nem vonulok vissza Cenkre, de a kormányból kilépek, nem fogom nevemet olyan határozatok alá írni, amelyeket kárhoztatok. Van-e még egyáltalán szükség reám? Horvát kérdés, szerb kérdés, viszonyunk a szomszéd népekhez! Sose feledkezzünk meg arról, hogy csak egymással összefogva maradhatunk fenn. A cári befolyás meg semmi által nem gyengül, csak azáltal, ha a mi szlávjaink a Nemzetiségi Törvénykönyv védelmében annyira biztonságban érzik magukat, hogy szabad akaratukból tiltakoznak a cári védelem ellen. Én nemzetiségek ellen harcot nem szeretnék vívni, akkor sem, ha nem volna kockázatos. Kerüljük el a felesleges vérontást. Batthyánynak a minisztertanács és az országgyűlés képviseletében sürgősen Bécsbe kell mennie és ígéretet tennie: küldünk Olaszországba katonaságot, persze, csak csendesítsék le a horvátokat és a szerbeket, akik az utóbbi napokban olyan vakmerő támadásra vállalkoztak, hogy biztosra vehető: külső segítségben bizakodnak. (Rövid szünet, majd izgatottan.) Kossuth haderőnk növelésére soron kívül indítványt vétet tárgyalás alá, melyben 200 000 katona és 42 millió pengőforint hadiköltség megszavazását kéri. 200 000 új honvéd! Mivel fegyverezzük fel? Botokkal? Lehet, hogy valóban szükségünk lesz több százezres hadseregre! De minek ezt kikürtölni, mikor ennek megszervezése évek titkos munkája kellene hogy legyen. (Hosszabb szünet.J Ó, a képviselőház mélységesen fel van háborodva, hogy a kétszázezer újoncból az első ötvenezer az olasz szabadságharc leverésére indul, s hogy hullatja vérét máris elég magyar katona a császári-királyi ezredekben Olaszhonban. Kossuthtól kérnek indoklást. Remélem, válasza. . . Mit csinál ez? Elérzékenyül, kijelenti, hogy a megajánlás nem fedi igazi érzelmeinket. Miért ne mondaná ezt nyilvánosság előtt, hát mit jelenthetnének Bécsben a császár besúgói, ha mindannyian államférfiakhoz méltóan viselkednénk?... És most? Ráadásnak? Bizony nem politikus szájába illő, de ily gyönyörű szövegeket mond: (gúnyosan idézi:) „győztek az olaszok valamely csatában, lelkem örült és szimpátiámban el tudtam arról feledkezni, hogy saját magyar vitézeinknek vérén van megvásárolva az ő győzelmük.” Mondta volna e gyönyörű, érzékeny és fennkölt lelkülétről tanúskodó szöveget nejének a hitvesi ágyban, de ne szónoki emelvényről százaknak. . . De lám, drága ifjabb képviselőtársaink, lánglelkűek, nem elégíttettek ki. Úgy látszik, még hallani akarnak eszményképüktől ily fennkölt szövegeket. És hallanak is, hallanak bizony, de ez már nem nemes, fennkölt szöveg, ez már méltóságteljes, határozott hang. Hang? Mennydörgés! És többes szám első személyben! Nagyszerű! (Utánozza.) Az olasz nemzetet elnyomatni nem engedjük. . . Az olasz nemzetnek a legszabadabb intézményeket és közéletet biztosíttatjuk. . . A császárt rávesszük, hogy stratégiai szempontból nem jelentős területekről lemondjon. .. Ejha! (Rövid szünet, majd gúnyosan.) Nagy diplomaták vagyunk, s Kossuth természetesen a legnagyobb. Igazi diplomata-nemzet vagyunk. (Felnevet.) Kossuth mint nemzetközi fórum! Császárok és királyok kioktatója, megfenyítője! Istenség! Végérvényesen el fog felejteni egyes szám első személyben beszélni. Emberfeletti lény! Mikor szállt le a földre boldogítani minket? Égből jött, s az eget ránk fogja szakítani. (Rövid szünet, majd kiabálva.) Kossuth mintha megőrült volna! Újabb állásfoglalásával meghiúsítja Batthyány útjának sikerét. Tovább játssza az emberiség legfőbb jótevője, a világszabadság bajnoka szerepét! Megígéri az országgyűlésnek, hogy jegyzéket küld az uralkodóhoz, hogy harcba indulhat ugyan a magyar katona, valahányszor a birodalmat ellenséges haderő megtámadja, de nem fog harcolni magyar katona az olaszság elnyomásáért, tehát katonai segítséget csak azért küldünk, s a birodalmi hadseregben már az olasz hadszíntéren harcoló magyar katonákat csak azért nem rendeljük haza, hogy a császár a birodalomhoz tartozó olasz tartományok képviselőivel méltányosan megegyezhessen. (Ingerülten.) Azaz mire küldjük a kiegészítő csapatokat, melyeknek bevetésére már nem is igen lesz szükség? Mire szánja Kossuth mind a már ott harcoló magyar

14