Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)
Ilyen időkben hintóvásárlással törődni! (Ingerülten.) Miért ne vásároltak volna hintót? Nekem is van. Dobassam a Dunába a sajátomat, ha ingerelnek a hintók. (Rövid szünet.) Felszólalnék, ha nem érezném, hogy nem lenne súlya a szavaimnak. Majd megfelelőbb pillanatban. (Rövid szünet.) Végre a délvidéki harcok is szóba kerülnek. Végre. Elhalványul, majd felerősödik a fény. Fel-alá járkál. Izgatottan. Kossuthot figyelmeztetnem kell, hogy a fenyegetőzésről mint diplomáciai fegyverről végképpen mondjon le. Kossuth is, mindenki! És ne követelőzzünk továbbra is. Most már nem okos dolog. Próbáljuk megtartani, amit már kivívtunk. A magyar pénz- és hadügy önálló. Kevesen reméltük! Most befogni a szánkat, hallgatni és erősödni! Ne ingereljük a sebzett oroszlánt, ha fegyverünkben nincs golyó. Mi a had- és pénzügy feletti rendelkezés jogának megszerzésével erőssé és tehetőssé tettük a felelős minisztériumot. A dinasztia a legjelentősebb kérdésekben engedett. Ezért most már ne ingereljük, hanem békítsük, minden alkalmat ragadjunk meg bizalmának erősítésére. (Hosszabb szünet: majd lendületesen.) És miért ne próbálnánk meg kihasználni a kedvező helyzetet? A Habsburg-ház most nem érzi magát biztonságban Bécsben — hát csábítsuk Pest-Budára. Nem ideiglenes, hanem végleges itt-tartózkodásra. Átvennénk már most a vezetőszerepet a birodalomban. De átteszi-e székhelyét Budára a császár-király, ha nem győzzük meg róla, hogy itt abszolút biztonságban lenne? Adjuk bizonyságát jóindulatunknak és politikai érettségünknek. Ezért a rend és nyugalom megőrzése most a legfontosabb. Az új ellenzéket mindenképpen csillapítsuk le. Kossuth elkezdte, de lemondott megfékezésükről. Miért? Fél, hogy elmagyarosodik a Habsburg-ház, s akkor sosem lesz Kossuth-dinasztia? (Ingerülten.) Örüljön bárki minisztertársaim közül a birodalom gyengülésének, mit bánom én, de ne nyilvánosan. Viselkedjünk népünket képviselő, népünknek felelősséggel tartozó államférfiakként. Jövőnk a mi kezünkben: nagyobb felelősséget népe jövőjéért kormány még nem viselt. Gondolkozzunk, mielőtt cselekednénk, és nem fordítva. Tény: soha ilyen nehéz helyzetben a Habsburg-ház még nem volt. Bécsben ismét lázadás, Prágában lázadás, Olaszországban rosszul áll a szénájuk, várható, hogy Galícia is lángba borul — de mindez nem jelenti azt, hogy már nem állhatnak talpra. Ha a maguk erejéből képtelenek, akkor a Szentszövetségre támaszkodva. Poroszországnak ugyan most nem érdeke a Habsburg-ház erősítése, el van foglalva a német egység megteremtésével, de ott van a cár hatalmas birodalma. Biztos vagyok benne, hogy a cár az utolsó pillanatban megmenti a Habsburg-dinasztiát. De miért ne ajánljuk mi fel segítségünket az utolsó előtti pillanatban? Felvethetem-e ezt nyíltan? Kossuthnak talán nem, de Batthyány- nak megsúghatom. Csak lenne már kész a Lánchíd. Budapestet méltóvá kell tenni arra, hogy a birodalom központja lehessen. Ebben a helyzetben a magyar felelős minisztériumnak az uralkodó minden teljesíthető követelését teljesítenie kell: márciusi vívmányaink konszolidálása céljából; hogy azokból semmit se kelljen majd engednünk, amikor a dinasztia ismét erős lesz. Tehát hogyan viszonyuljunk a jelen helyzetben a dinasztiához? A császár kéri, hogy az államadósság egynegyedét a magyar kormány vállalja magára, tekintve, hogy a pénzügyeit kormányunk most már önállóan kezeli. Vállalni kell! Férfias, de buta cselekedet lenne visszautasítani, mert szerződésszegéssel vádolhatnak meg, ha a birodalom pénzügyi terheiből semmit sem vállalunk magunkra. Kéri továbbá a császár, hogy katonákat küldjünk az olasz hadszíntérre — és az ország és a Habsburg-ház viszonyát meghatározó pragmatica sanctio értelmében küldenünk kell, hiszen a piemonti hadsereg, tehát idegen haderő is küzd a birodalmi hadsereg ellen a dinasztia olasz tartományaiban; küldenünk kell annak ellenére, hogy lelkünk mélyén az olasz szabadságharc győzelmét kívánjuk — igen, küldenünk kell, és ugyancsak a márciusi vívmányok megtartása érdekében. És nagy pompával kell küldenünk az újoncokat, nagy megjátszott lelkesedéssel, mint annak idején, Mária 12
