Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A tanyai gazdálkodás és életmód lajosmizsei tapasztalatai
Amikor a fogságból hazatért, ott állt a semmitlenség közepén. A tehenek közül egy sem maradt, elvitte a front a hízókat is, mondták, akik látták, hogy autóbuszba terelték be az állatokat. Pethő Gábor így nem is maradt Lajosmizsén, előbb csak kukoricát venni ment el Biharba, majd egy Nagykereki nevű faluban földet is bérelt. Néhány évre odatelepült, szert tett egy kicsiny tanyára, két lóra, ekére. Hazulról vitt kenyeret és egy hektó bort. Az infláció idején ez utóbbi volt a „valuta”. Az ottaniak hamar megkedvelték, többen rábízták a birtokukat — ez azt jelenti, hogy kiadták felesbe —, vásárolt nagy szekeret és hozzá két ökröt. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy már száz holdja van. Közben megnősült, asszonyt Lajosmizséről vitt. Abban az évben rekordtermés volt gabonából. Aztán egyik napról a másikra a Pethő Gábor által művelt földekre rátenyerelt a kisbérlő szövetkezet, s még az elvetett magot sem térítette meg. Rövid néhány év alatt másodszor is semmitlenné vált. Fogták magukat és hazaköltöztek Lajosmizsére. A nincstelenség ezúttal sem tartott sokáig: a szülői örökség maradványaiból 12 holdat részelt. Igaz, roppant gyenge területeket. Látta, csak erdősítésre alkalmas a föld. Ilyesmivel nem bajlódik. Felajánlotta inkább az államnak, ám ez csak úgy lett volna érvényes, ha a felajánló okiratra 180 forintos illetékbélyeget is ragaszt. Ennyi pénzt sajnált kiadni olyasmiért, amiből végeredményben semmi haszna. Akkor inkább mégis csak erdősít. El is ültették a csemetéket, a következő évben gondosan megkapálták, s akkor az egész területet egy fillér térítés nélkül kisajátították. Megint a nullpontra került tehát. Most mit lehet tenni? A szerencse újból közbelépett, s ugyancsak az örökségből való részelés formájában: újabb 9 holdra tettek szert. Elkezdtek burgonyát, dinnyét és petrezselymet termeszteni. Mindegyikből volt haszon, legalább annyi, hogy lábra tudjanak állni, azonkívül ugyancsak családi örökségként kerülközött egy viharvert cséplőgép is. A rokonságból már senki nem mert hozzányúlni. Pethő Gábor rendbetette a masinát, szerzett egy ugyancsak kiszuperált tüzesgépet, szinte csak menet közben cséplőcsapatot is szervezett, melynek élén elvonult a bugaci határ felé. Néhány hét múlva megnyerték a járási versenyt; szalagokkal díszített fogat vitte ki részükre az elismerő oklevelet. Nem sokkal később anyagbeszerző lett a helybeli háziipari szövetkezetnél. 1956 tavaszán már ahhoz is volt bátorsága, hogy vásároljon egy kisebb szőlőbirtokot. Közben disznókat is hizlaltak. Készültek gyümölcsös telepítésére. Három holdon létrejött a téli almás, s minden megszerzett fillérüket beleölték addigra. Ezzel a területtel léptek be néhány év múlva az Almavirág Szakszövetkezetbe. A gyümölcsös természetesen maradt továbbra is a saját művelésükre, s így Pethőékre végül nyugalmas korszak köszöntött: az alma messzemenően meghálálta a vele való törődést. Mostani lakásukat ebben az időszakban vásárolták, s három felnövő gyermeküket sorra taníttatták. A taníttatás 1976-ra majdhogynem befejeződött, de a gyümölcsfák is a kiöregedés korszakába jutottak. így további egy holdon sövénygyümölcsöst telepítettek. Beléptek a sertéstenyésztő szakcsoportba, egy-egy turnusban 110 sertést hizlaltak, ámde ez sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ezután következett a csirke, s főképpen pedig a liba; a sertésólakat is átalakították libaólakká. így kezdtek Pethőék „vissza- tanyásodni” — természetesen a benti lakás megtartásával —, az állatok közelében, ellátandó éjjel-nappali gondozásukat, eleinte csak egyetlen fekvőhelyet létesítve, majd az emberi életteret fokról-fokra tágítva, komfortosítva. Lényeg, hogy 1978-tól már a libanevelés a meghatározó; így 1982-ben már összesen 3000 naposlibát „fogadtak”, s nevelték fel azokat 64 napos korukig. Amíg tehát Kaszáék megmaradtak a hagyományos gazdálkodás keretei között, anélkül, hogy bármit is újítottak volna, Kollárék már belevágtak egy nagyszabású 63
