Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma II.)

mily jogcímen lépsz fel mindig önhatalmúlag a nemzet nevében? Az épület alapjait én raktam le, tehát jogom van reád szólni: ne gyújtsd fel az épületet. És ne erősítsd soha beszédeidet ilyféle varázserejű töltelékekkel: nemzet követeli: nemzet haragja; nemzet önérzete. És kérve kérlek arra is, hogy a gőgöt, kevélységet, szemtelenséget, merészséget ne öltöztesd többé —félrevezetésül —a szerénység ruhájába. Mert nem tűröm, hogy népem jövőjét bárki kockáztathassa, azt is követelem tőled, hagyd a szónoklataidból a nép- és önámító, öndicsérő fordulatokat. Nemcsak te vagy e hazában soha áruba nem bocsátott toll és nagy szenvedések megpróbáltatottja. Valid be csak nyugodtan, hogy becsvágyó vagy, mint mi mindannyian, kik népünk jövőjének biztosításán fáradozunk, hisz nem szégyen a nemes cél szolgálatába állított becsvágy. És vedd figyelembe, hogy alkotmányunk már van, mind fejlődésünk ellenei, mind pártfogói által egyre komolyabban vett alkotmányunk — s remélem, egyre táguló, az egész népet védelmébe befogadó, tehát nincs szükség rombolásra, hogy a romokon az alkotmányt kikiálthassuk.

Leszáll az ágyról; csendesen.

Kossuthtal együtt kell működnünk. Marakodásunk, remélem, méltó vitává alakul. Hisz olyan férfiak tekintik legelhivatottabbnak, mint Wesselényi Miklós. Wesselényi? (Elgondolkozik.) Wesselényi! Szükségszerű volt-e, hogy felbomoljon igaz barátságra alapozott szövetségünk? Üldöztetése idején én bizonyultam legjobb barátjának. És most mi gátol minket abban, hogy ismét fegyverbarátságot kössünk? A levelet számára még ma befejezem.

Az íróasztalhoz megy. írás közben:

Nem követelem tőled, hogy meggyőződésed ellenére cselekedj, de te se éntőlem. Hagyd, hogy én én maradhassak, s én hagyom, hogy te te lehess. így jó lesz, ugye, Miklós? Nagyon nehéz egyedül. Gyámoltalanító, lefegyverző, a tehetetlenség érzetét kiváltó! Nem engedhetjük ezt meg magunknak. Állítsuk szembe egymással meggyőződésünket, elveinket, és utána döntsünk, jó? De előbb vizsgáljunk meg mindent a maga bonyolultságában, és soha ne vonjunk le következtetéseket elhamarkodottan. Nézeteim tulajdonképpen nem sokat változtak utolsó találkozásunk óta. Míg a monarchia nem tör abszolutizmusra, híve vagyok. Gyűlölöm az egyeduralmat, a diktatúrát, s még akkor is ádázán küzdenék ellene, ha az egyeduralkodót Kossuth Lajosnak, Batthyány Lajosnak vagy Wesselényi Miklósnak hívnák. Az államformától függetlenül gyűlölöm az egyeduralmat: királyságban is, köztársaságban is. Ebben a kérdésben azonosak nézeteink és érzelmeink, ugye? A köztársaság mint államforma még nem biztosíték az önkény ellen. Sajnos. S ha a diktátort köztársasági elnöknek hívják, nem királynak, polgártársnak lenni éppoly szégyenletes, mint alattvalónak — ráadásul nevetséges is. Félek a Napóleonoktól, a tehetségtelen Napóleonoktól legjobban. (Rövid szünet, majd csendesen.) Mennyi veszély fenyegeti népünket, ó igazságtalanságnak és méltánytalanságnak Istene! Megtörténhet, Miklós, hogy olyan helyzet alakul ki, melyben lehetővé válik szakításunk a Habsburg-házzal — elképzelhetőnek tartom e lehetőséget, de nem tartom ésszerűnek — s ha ésszerűnek tartanám, nem tartanám időszerűnek. Tudod, van egy olyan megérzésem is, hogy az összeomló Habsburg-birodalom Magyarországot is maga alá temetné. Ha a Habsburg-birodalmat kiválásunkkal részeire szakítanánk, nem szakadna-e részeire Magyarország is? Ha a szomszédos országok és nemzetiségeink összefognának országunk feldarabolására? Nem véletlenül tartom én oly rendkívül fontosnak a nemzetiségi kérdést, Miklós lelkem. (Hosszabb szünet.) Éber álmaim rémképei néha úgy megrettentenek, hogy legnagyobb szerencsétlenség volna, ha látnoki tehetséggel volnék megáldva. (Rövid szünet.) Az a célom, Miklós, hogy visszacsalogassalak a politikai pályára, melyen miért ne haladhatnánk mi hárman: Te, Kossuth barátod és én egymás mellett, egymást

14