Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - MŰHELY - Lengyel András: A vajdasági magyar irodalom kialakulása és Szirmai Károly

Amikor egy-egy történeti szakasz „megtalálja” a „maga emberét”, aki a legjobban alkalmazkodik a történeti szakasz fölvetette új lehetőségekhez, s a föladatok megoldásában az optimálisát nyújtja, mindig fölvetődik a kérdés: kor és ember egymásra találása hogyan történt? Miért ez, s nem egy másik lett a korszak reprezentatív alakja? E kérdések Szirmai Károly esetében is fölmerülnek, jóllehet nála azonnal nyilvánvaló: szerepvállalását alkat, egyéni sors és történeti konstelláció ritka szerencsés összetalálkozása tette lehetővé, ill. kényszerítette ki. Alkata és egyéni sorsa ugyanis éppen olyan emberré, olyan irodalmárrá formálta, amilyenre az adott helyzetben a legna- nyobb szüksége volt a vajdasági magyar irodalomnak.

Élete így megkerülhetetlen irodalomszervezői tevékenysége megértéséhez.

Bácska szülötte volt, Temerinben látta meg a napvilágot 1890. július 27-én, de „onnan — ahogy Önkeresés című könyvecskéjében maga írta — még abban az évben Deszpot Szent Ivánra, a későbbi Újszentivánra” költöztek, mert apját „oda nevezték ki jegyzőnek”. Ebben a „Ferenc József csatorna melletti községben görög-keleti és nazarénus szerbek, evangélikus és református németek laktak, a falun kívül, délnyugat felé a lóvontatta szárazmalom közelében meg vályogvető és muzsikus, szerb nyelven beszélő cigányok”. (23. I.) Szirmaiékon és a végrehajtóékon kívül itt nem élt más magyar ember; az iskolában, érthetően, magyarul egyáltalán nem tanítottak. Elemi iskolai tanulmányait így Szirmai is magántanulóként végezte. Igaz, gimnáziumba már Újvidékre járt, az ottani „régi katolikus magyar gimnáziumba” iratkozott be — szülei ezzel nyilvánvalóan a magyar hivatalnokcsaládok akkori szokásaihoz igazodtak. Osztálytársai itt már zömmel magyarok voltak, de csak zömmel: önéletrajzában maga is szól újvidéki szerb osztálytársairól, akikkel élete talán legfogékonyabb éveit töltötte együtt. Az élménykor, amely gyermek- és kisdiákkorban érte, persze csak sejthető, ill. jóval későbbi írásaiból következtethető ki. A miliő azonban, amelyben felnőtt, egyéniségét elnyerte, ez kétségtelen, a sok nemzetiségű, fojtott belső ellentmondásokkal terhes Osztrák—Magyar Monarchia egyik jellegzetes, mondhatni reprezentatív szeglete volt. Benne, mint cseppben a tenger, ott tükröződött egy ötven- milliós nagyhatalom (Európa területének egytizenhatoda!) minden feszültsége, emberi viszonylatokban jelentkező ellentmondása, gondja. Szirmai novellisztikájának karaktere, mélyszerkezete kétségkívül e miliő nyomása, embert formáló s deformáló ereje alatt alakult ki, kapta meg alapjellegzetességeit.

Létélményei, melyek az irodalomtörténet előtt jórészt rejtve vannak, minden valószínűség szerint akkor sem változtak meg gyökeresen, amikor 1909-ben „távhallgatóként”, a budapesti egyetem jogi karának hallgatója lett. Vidékről a fővárosba kerülve élményköre inkább csak szélesebb perspektívába állítódott bele. Egyetemistaként ugyanis alkalmi munkából, házitanítóskodásból tartotta fönn magát; hol a Regnum Marianumban lakott, hol az ország másik sarkában (Eferben, Dunántúlon, a hódmezővásárhelyi pusztán, vagy éppen az Andrássyak homonnai kastélyában)—ahol éppen kenyerét kereste. Idejét, erejét ezekben az években jórészt a munka kötötte le, igazán készülnie csak kollokviumaira és alapvizsgáira készülhetett. A jogot azonban, ha időt vesztve is, végül a maga erejéből végezte el — 1914-ben. Jogi tanulmányai befejeztével rövid ideig „a Baja melletti Árpádház-korabeli Bátmonostor község 2. segédjegyzője” lett, ám közigazgatási tisztviselői pályájának hamar vége szakadt. Alighogy elfoglalta állását, kitört az első világháború. Előbb Ósóvére került, rokonaihoz, majd hamarosan katona lett. A katonai szolgálattól azonban megmenekedett; szeme miatt hamarosan leszerelték. Leszerelése után Budapestre költözött; majdnem egy évtizedig ott is élt. Előbb hivatalnokként, majd —1916-tól —a 3500 főt foglalkoztató Haditermény RT „osztályfőnök-helyetteseként” dolgozott. Háborús viszonyok, nehéz körülmények között, kényszerűségből több ember munkáját is ellátva. Itt élte át a háborús69