Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Tímár Máté: Lepkevirág (elbeszélés)
A legkissebben is legnagyobb rangú kopasz végre legyőzi a békétlen torkát: — Hol vannak azok az elvtársak, akik ezt a ... pörköltet főzték? Odahívják a négy juhászt, meg Sonkoly bácsit, az ősmagyar nevű szlovák éjjeliőrt. A kis ember koccint velük: — Kedves egészségükre, elvtársak ... Nagyon finom volt a vacsora . . . Mondana többet is, dejanurik Misó, meg a gödörpartiak a tótnyelvű Kossuth-nótával beléfojtják a szót: Kossuth Lajos nás pán otec, Tedi budevojna koniec, Kedi bude vojna koniec? Ked za hinie kazdy nemec! Erre egy-egy halk ,,köszönöm”-mel kezet nyújt nékik rendre ... Sonkoly bácsi az agyongázolt kutyára gondol, s megmásítja bévül az egészségre vonatkozó hangos jókívánságot. Fickó helyeslőén dobol hozzá a farkával gazdája csizmaszárán ... A megtiszteltek belekortyolnak a csendbe s mehetnek is, mert a közfigyelem lesik- lik róluk ... — Mit szól a gazdaságunk fejlődéséhez, miniszterelnök elvtárs? — kérdezi Gyurka s felidéződik benne az a bizonyos raport. — Példaszerű ... majdnem merőleges a grafikonon ... Nem is gondoltam volna .. . A munkátokból csak a fantázia hiányzik ... A nagy példák követése ... A veszélyt is vállaló kísérletezések ... Az álmok ... A színésznő új bundáról álmodik ... Tomay Ábris főszerkesztő uram idétlenül oldalog a Gyurka bő ruhájában. A főasztalnál nem talál helyet. A boroskamrába megy s bánatában úgy berúg egy félóra alatt, hogy a csapost is ledér nőszemélynek nézi... A kocsisok honosított székely népdalt zengedeznek. Csiki József agronómustól tanulták, aki Madéfalváról hozta s pacsirtahangú hegedú'szóval kedveltette meg vélük. Csak a „rozmaring-erdőt”, meg a „csikrákosi hajtókertet” helyezték át benne ismert környezetükbe, hogy teljességgel az övék lehessen ... „Elveszett a kispej lovam a kákái nagyerdőben, Megkopott a rámás csizmám a nagy, hosszú keresésben!” „Ne keresd a lovad, be van az már fogva, A rózsási nagy karámban szépen szól a csengő rajta . ..” A kopasz fejű kisember sofőrje Medve Ancsit keresi a régen megígért képeslapokkal. Meg is találja a gyakornok ölében, át is adja, még sincs akit alkony utáni sétára hívjon... A faggyús levű birkahús megüli a gyomrok fenekét, s aki nem szokott hozzá, abból ki is kívánkozik ... — Fantázia ... képzelőerő ... álmok, Gyurikám! — ismételgeti a nagyorrú főfő, és feláll. — Csak maradjanak az elvtársak — mondja sietősen. — Levegőzök egy kicsikét, lehetőleg egyedül... De azért a társasága csak feláll, s az a névtelen civil, akiről mindenki tudja, hogy a gorillája, diszkréten követi is. A többiek inkább csak sündörögnek ... A háromajtós illemhely előtt sorban állnak az emberek. A levegőző oda se megy, sarkon fordul, és lépteit szaporázva megindul az ötszázholdas lefagyott gyapottábla felé, amiben nagyon hiányosan kelt ki a kukorica is. A két vörös kőlábra emelt diadalkapu alatt már szalad, s a névtelen civil kocogva követi... Mire Nagy Adorján igazgató, Gyurka, a főagronómus, Fogoly elvtárs, a párttitkár, Buckó üb-elnök, meg az uszály tagjai a tetthelyre érnek, a kis ember éppen az utolsó 30
