Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Tímár Máté: Lepkevirág (elbeszélés)
Tormay Ábrison porcelánnadrág, fehér panamaing, s ahogy vágtára böködi szandálja orrával a ló hasát, a nadrágja szára leng-lobog s a hátrafésült művészhaja is .. . — Vigyázzon, Ábris — csicsergi a színésznő —, nehogy világrekordot döntsön! — Ne féltsen engem, Klárika! — kiáltja lihegve a lovag, s a kopasz fejű, nagy orrú kis ember a hosszú homlokát ráncolja: ,,Mi az ördög, ezek ilyen jóban vannak?!” Az ünnep fővendégei nevetnek. A ló vágtat a nagy göndör felé, amiről azt tartja a néphit, hogy Rózsa Sándor földalatti istállója volt valaha. A konyhakörnyéki bámészkodók is a hátukat mutatják már Jakab Jóskának. Nézik a vidám urakat. Csak Szergej, a Gyurka lovásza dühös: „Újra csutakolhatom Dajkát az ablakszerűé' tintafosó miatt!” De dühös a Fickó puli is, mert véletlenségből fejbedobták egy birkabőrrel. A lódobogásra felugrik, kettőt-hármat vakkant, és nagy csaholva nekirohan a békanyálas gödröt kerülő lovasnak. A ló megriad, vet egyet a terhén és Tomay Ábris ívben repül a pocsolya közepébe. Jó mélyre. Úgy tápászkodik ki belőle, pápaszem nélkül, békanyálas- mocskosan, ahogy az iszapkotorász búvárok a mélyből. — A szemüvegem! — hajladozik majdnem sírva. — A négy dioptriás Zeiss-üvegem hol van? Dajka égnek lengetett farokkal rohamozza az istállóajtót. A bámészkodók nevetnek. Pajó gyerek ledobja a kisgatyát, és a pápaszem után merül. Sonkoly bácsi pedig, az ősmagyar nevű szlovák éjjeliőr mosolyogva feddi a bűntudattal hozzáoldalgó kutyát: — Látod, te bolondos, látod! Mindig rosszat sugdos a füledbe az ördög, te pedig hallgatsz reá! Öt óra múlott, s a nap delelőre fordul . . . — No, maga is jól megjárta, ördöglovas! — mutogatja hófehér fogsorát a miniszter- elnök. — Mégsem viszem el a Don-vidékre, hátha csúffá teszi a kozákokat... Kör kacagás ... A csipkesori trottyosok éppen ezt a nótát fújták: „Ezért a legényért nem adnék egy krajcárt.. A megfürdetett úrlovast Mária, a Gyurka felesége átöltözni vezeti s az igazgató vacsorát javasol, hogy alkonyatra a borosüvegek sétaterei lehessenek az asztalok, a homályosan megvilágított udvar pedig a táncé . . . A kopasz fejű, nagy orrú ember elé porcelán levesestálban teszik a színhúst. A leve zsír, haragos a paprikától, s az íze olyan, hogy jóllakottan is evésre csábít. — Nagyon jó, kitűnő, Gyurka! — dicséri a főagronómusnak, s azzal külön is, hogy a keresztnevén szólítja. — Hiába, a magyar konyha külön színekkel, zamattal járul hozzá a nemzetköziséghez! A fővendégek esznek, s a jussukra váró százak nézik őket, míg elébük is teli tálak kerülnek. A csipkesoriak már andalító hallgatókat fújnak. A pesti színésznő dúdol: „Volt szeretőm, tizenhárom ...” S Jávor Pál duhaj dzsentrifilmjei jutnak az eszébe, csitriko- rából . . . A kopasz fejű poharat emelve szónokol: — Az átmeneti nehézségek nem téríthetik le azokat a győzelemhez vezető útról, akiknek nemcsak hite, világnézete, de ... izé ... önálló koncepciója van ... Az ellenség meggyengülve is ugrásra kész .. . Nem elég tehát csupán a politikai győzelem, ezek mellett az ingadozók, a bizonytalanok meggyőzése, és a természet legyőzése a cél ... És, ti ebben, elvtársak ... világítótornyok, ahogy a szovjet továrisok mondják ... majakok vagytok! A végét elköhögi, mert a cseresznyepaprika a torkába mar .. . Poharak csendülnek . .. A nagy gödör partján nőtt rokkant akácfák alatt nekiszomorodott szlovák kuIákok dalolnak. Köztük Janurik Misó, akinek az apósáé volt ez a tanya . .. 29
