Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Tímár Máté: Lepkevirág (elbeszélés)
Gyerünk, lovacska, gyerünk. A látóhatár alja már fel is dobta a rózsáspusztai sárga major felemás épületcsoportját... A sarkcsillag sosem hull le az égről. A lélek alkut tehet a világgal, hogy elférjen benne. Néha hittel is, de önámító érvekkel gyakrabban ... Tulajdonképpen nem történt volna itt nagyobb igazságtalanság, ha Dózsa tüzes trónjára gondolunk, mint amilyet a változás igazsága diktált, ha az egyénenként mérlegelő emberséget nem száműzik belőle. Ha egyeseknél, akire reá van bízva, nem a bosszúvágy veri a dobot s az erőszak, a türelmes meggyőzés helyett. S a lábra csinálják a csizmát, nem bottal verik bele. A régi világ a keveseké volt, a sokak sínylődtek benne. Az új világ megfordította — még inkább, megfordíthatta volna — a sorrendet, s az az éljen az éljen, amire kevesebben mondják, hogy: Le vele! A dombokat lehordják, feltöltik vélük a völgyeket hogy a jövendő magvának alkalmatosabb ágya lehessen az egyenlőség ígéret-földje. S ez így jó is lenne, sok jövendölések beteljesedése, ha nem fáraó-módra rabszolgákkal csináltatnák. És még egyet hozzá: A lelkek nem hegyek, nem is völgyek, a történelem inasiskolája nem egyetlen tanító bácsi pálcájához van mérve, az emberi élet viszont egyetlen, megismételhetetlen s nagyon, nagyon rövid . .. Mit kezdhetsz te mindezekkel, te senye-suta Balogh? Nyúldossál inkább a reménység szalmaszálacskája után ... Vajon az a pacsirta, amely odafenn énekel, valahol a szép fellegek ernyője alatt, olyan magasan, alig pontocskának látszik, kibírná-é a gyilkos telet, a vándorlás kínját, ha nem súgná az ösztöne, hogy elérkezik a tavasz?! Meghúzza a jobb oldalsó kantárszárat, hogy a ló beforduljon a két vörös kőlábas díszkapu alatt, melyen a fehér betűs felirat a Rózsáspusztai Állami Gazdaság hírét a Halásztelekre futó műútra mondja. S nem is csak egyedül. Ezt a nagy sárga major is, meg a munkásszállás előtt mosakodó leányok, akiken úgy libbennek a színes szoknyák, mintha egy egész virágoskert perdülne táncra. Még Babusa Pál, a rézvörös hajú ökrész is azt híreli, miközben két lomha ökrét abrakolja az ostorával: — Cselő Csákó, hajszra Bimbó, hogy az a ... Csakhogy az ütés meg a káromkodás csalódást is takar: „Itt járt az a pesti kupcihér, a nagy fekete autóval, mégsem mérték vissza a nagybátyám földjét!” Az ökrök húznak. Verve, vagy anélkül, az az ökrök dolga. Ahogy a Sonkoly bácsié, az ősmagyar nevű szlovák éjjeliőré viszont a hazamenés, ha leváltja a szolgálatából az aranysugárzó nap. Legfeljebb ezután jobban vigyáz az új pulira, amelyiknek az anyját elgázolta a fekete Hudson, hiszen a miniszterektől mifelénk nem ajánlatos sem gyermektartást, se kártérítést követelni... 3. A gyapotcserje a Szovjetunió közép-ázsiai tartományaiban — ahogy minálunk is, ahová vendégül erőltették —, alacsony egyéves növény, bár testvére, a Gossypium arboreum, a gyapotfa, a maláji szigeteken évelő s a trópusi burjánzásban ákácnyira is megnől. De ha egyéves cserje is csupán az öcsike, a Gossypium hirsutum, árnyékát átveti a következő esztendők portájára is. Éppen úgy, ahogy — feltételezve a fagyosszentek meg a borissza Orbán jóhiszeműségét — néhanapján átsugározza a fényét is. Azt hiheti felőle, aki inkább álmodik, mintsem okosan tervezne a balga, hogy fásodó cserjeágaira a jövendőnek építhet várat. S ha első évben nem törik le a gally, mohó az álom, szívós a balgaság, még emeletet is húzhat reá ... Rózsáspusztának andalítóan szép neve van. A mezsgyéken valamikor vadrózsák díszlettek, a dülőhosszakon végig. A mezsgyék elmentek, de a vadrózsa szívós, tehát 15
