Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Tímár Máté: Lepkevirág (elbeszélés)
„A mély lélegzés meg a sóhajtás legalább ennyire hasonlatos egymáshoz” — gondolja Balogh János a nyikorogva billegő kordén, hazulról, Kőrösmartról Rózsáspuszta felé s összehasonlításul ő is sóhajt és lélegzik egy-egy mélyet. Az elsőt a gond, a másodikat a feloldódása miatt. Márciustól június közepéig megfordult körülötte minden, s a változás felültette erre a mozgó kordéra, mely előtt gyeplőrándítás nélkül poroszkálni, majd ügetni kezd a Kese az ingerlő szagok után. A kopasz fejű, nagy orrú kis ember, asztrahánprémes városi bundában, nyolc óra előtt érkezett a gazdaságba március közepén, s két óra hossza sem kellett néki ahhoz, hogy új medrét jelölje a rózsáspusztai történelemnek. Észrevette a negyvennégy mázsás zabhiányt, s hasztalan tegezte viszonzatlanul a magtáros, a pártegyenlőség jussán. Feleslegesen ismételgette azt is, hogy az anyag- könyvelő kartonja legalább olyan gyanús, mint a származása. Mégsem kerülhette el a balsorsát: — Melis elvtársat képességeinek megfelelő munkakörbe kell helyezni! — Dehiszen Melis elvtárs tizen kilences, meg illegális harcos! —védte volna Udvaros Mátyás igazgató, aki bátorságvételezés céljából lopva megnyalintottaa„sósavpepszines” bütykös száját. — Talán mégis... miniszter elvtárs ... De a nagy orrú kis ember nem alkudott: — Át kell helyezni mezőőrnek. Az is bizalmi állás, kérem! Azután a szakvezetők gyóntatása következett, ami nagybirtokos apósára emlékeztette a főagronómust, cséplőgépére az állattenyésztőt, s a hárommilliós ráfizetés sűrű felemlegetése a mindig mosolygó Szilviké főkönyvelőt arra, hogy mégis veszélytelenebb volt, amikor Zengőváraljai őrmester úr arról faggatta, milyen rokonság fűzi Csillag főhadnagy úrhoz ... Ottan sorakoztak már a nádtetős nagygazdatanya tornácán. Elöl a főnökök, a balszárnyon — mint a katonaságnál a kihallgatásra rendeltek —, az alacsonyabb beosztásúak, s a nagyorrú kis ember úgy lépett egyiktől a másik elébe, akár egy háromcsillagos generális. Vagy az Úristen a világ összegyúrása után, azon töprengve, ugyan kire mit bízhat benne . .. „Mindnyájan Józsefre igyekeznek ezek hasonlítani — gondolta Balogh János a balszárny balszárnyán, ugyanúgy, ahogy hadifogoly korukban sem merték nevén nevezni a legfőbb moszkvai nácselnikot, nehogy az oroszok orrbadalolják őket érte. — A fejesek Józsefre, a beosztottak a tanítványaira. Lám, ez a főagronómus Gyurka! Kitűnő szakember. Ahogy Pista bácsi, az állattenyésztő is az. Mégis úgy csapdossák össze a zoknijukat, mintha újoncok lennének. Pedig dolgoznak. Tudnák mit, hogyan. Csakhogy nem bíznak bennük, a szavukat félig ha elfogadják, hiszen osztályidegenek. S nékik ennyi is elég, nehogy a rák a vetésre menjen!” A kihallgatás tartott, s a nagy orrú kis ember még az asztrahánprémes városi bundáját se vetette le hozzá ... — Hány holdas a gazdaság, főagronómus? — Jelentem, ezerkilencszáz, de huszonhét darabban ... — Hány számosállatjuk van, főállattenyésztő? Pista bácsi szorzott a fejében. Néha hallani is lehetett a félig nyögést, félig a négyszer nyolc az harminckettő-t. Ahogy a lovaglócsizmájának sarokkoppanását is, amikor összeverte. — Körülbelül ötszázhúsz ... — Pontosan nem tudja? — Fialnak a disznók, ellenek a birkák, miniszter ... 9
