Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Tímár Máté: Lepkevirág (elbeszélés)
Szabad Európa tegnap esti híre a „szocialista gazdasági csődről.” Ez a gépkocsi is azt bizonyíthatja. Főfejes ülhet benne, s mi másért, minthogy a nagybácsi kétszáz holdját visszamérje?! Akkor pedig, jónapot, ökrök! A nagy fekete Hudson nyolc előtt öt perccel állott meg a központ előtt. Néggyel előtte kiszállott belőleaz a sajtóból ismerős arcú, alacsony, kopasz, nagyorrú kis emberke, aki asztrahánprémes városi bundát viselt. De hármat se lépett, állva meredt, mint a felhúzatlan óra, mert két méterre hozzá kivágódott a volt nagygazda nyárikonyhájának ajtaja, s a magtáros Melis kitaszigálta rajta Kómár Pali bácsit, a parádéskocsist. .. — Nyinto zab ... — rikácsolta. — Szabad Nép-félóra van a zsákosoknak . . . meg negyvennégy mázsa zabhiány ... — Ezt a Baba meg a Dajka nye rozomis — törte a magyar beszédét Pali bácsi. — Valaki ellopta azt az abrak ... Kilencre viszen a pán igazgatót na Szarvas, na párt- bizottság ... Daj mi, Janó ... De a magtárosnak csak nem lágyult a szíve .. . — Az igazgató nem pán, hanem elvtárs ... Rozomies? Pán volt Bolza gróf, te meg, Pajó, a kedves kocsisa ... A magas könyvelés éppen a gépkocsihoz ért, s az igazgató meg a főagronómus is, mert az iroda ablakszemein át megismerték a jövevényt. De odaérkezett Sonkoly bácsi, az ősmagyar nevű szlovák éjjeliőr is, botjával fenyegetve az aranypofájú napot. S pontosan akkor, amikor Udvaros Mátyás igazgató összeverte a két sarkát a kopaszfejű, nagyorrú, asztrahánprémes kis emberke előtt: — Miniszter elvtárs, Udvaros Mátyás, a Rózsaspusztai Állami Gazdaság igazgatója tisztelettel jelentkezem ... A magtáros berántotta a nyárikonyha ajtaját, és tovább olvasta a zsákosoknak a Szabad Nép előző napi vezércikkét: „Irányt vettünk a természet radikális átalakítására. A nagy szovjet tudósok, Micsurin és Liszenko nyomán nagy súlyt helyezünk például a gyapot országunkban való meghonosítására ...” Tóth Sándor bérelszámoló odasúgta Szilvikének: „Ugye mondtam, hogy főfejes?!” Sonkoly bácsi, az ősmagyar nevű szlovák éjjeliőr leeresztett bottal visszasomfordált a díszkapu felé. A Fickó elkent hullája iránt búbánatosan megállott: — Ne haragudjál, jó kutyám — mondotta engesztelőén — ,egy minisztertől mégsem lehet se kártérítést, se gyerektartást követelni. Hát még fejbeverni! Majd visszakérem a fiad, amit a vejemnek ajándékoztam ... Nyolc óra volt, március közepén, amikor már feles a nappal... Június közepén, amikor már kétharmados a nappal, akkor a legszebb a nyári világ. Pedig még igazában tavasz van ilyenkor, hiszen csak a harmadik harmaddal kezdődik az arató évszak. De ahogy a koraérett süldőleánykától se kérdi senki, elhagyta-e a tizenhatot, elfogadja nőnek a látványa után, úgy a naptárt se lapozza senki, amikor szőkül a búza, térdig ér a haragoszöld tengeri, s a második lucenra is bimbósodik a tábla szélén, ahol nem fojtja úgy a sűrű. Nyár az már ilyenkor, hiszen az, amit szán, az majdnem a paraszt markában van. A kétkerekű kordé hajladozó rugókkal, nyikorogva döcög az úton, s mert bóbiskolva hajtja a kocsisa, álmosan bandukol előtte a ló is. Bele a tárulkozó júniusi világba, ami orrtágító zöldszagot legyez a szeme közé, illattal, föld párájával elegyesen. Hiszen, ha harmatos a reggel, mintha mélyebbről lélegezne a föld. Olyan az, akár a szépasszonyok ébredése a sokcsókos éjszaka haji alán. 2. 8
