Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - MŰHELY - Beke György: Nemzetiségi létfeltételek építése Erdélyben 1944 és 1948 között

Kacsó Sándor a népi hatalom pozíciójából szól, a demokrácia védelmezőjeként. Az MNSZ és sajtója — ez olvasható ki a Népi Egység iskolaügyi közleményeiből — mindvégig a győztes demokrácia sáncaiból rohamozza a reakciós maradványokat, a magyar vagy román iskolaellenes kísérleteket. A Magyar Népi Szövetség tevékenységének középpontjában 1945-ben és 1946-ban jószerint az anyanyelvű iskolahálózat kiépítése állott. Joggal jelenthették ki a romániai magyar tanfelügyelők közös kiáltványukban — az 1946. november 6-i lapszámban — a döntőnek ígérkező választások előtt: A Magyar Népi Szövetség harcában kezdettől fogva legelső helyen állott a magyar iskolakérdés. Biztosította iskoláink fennmaradását, új iskolák felállításával lehetővé tette, hogy minden magyar gyermek magyar iskolában anyanyelvén tanulhasson. Kieszközölte a kormánytól állami és felekezeti tanítóinknak és tanárainknak fizetését. Munkájának eredménye, hogy iskoláinkat magyar tanfelügyelőségek és főigazgatóságok irányítják, s a Nemzetnevelési Minisztériumban magyar államtitkár képviseli tanügyünket.

Elvi oldalról közelítette meg a lap az egyetemi, főiskolai oktatás ügyét: az egyenjogúság kiépítése jegyében. Kolozsvárról, majd pedig — az orvosi egyetem odaköltöz- tetése után — Marosvásárhelyről küldött tudósításai, riportjai mind azt a gondot követték, hogy a magyar fiataloknak lehetőségük legyen anyanyelven felkészülni értelmiségi jövőjükre.

Terjedelemben a főiskoláknál jóval többet foglalkozott a lap a szakoktatás időszerű kérdéseivel. Igen „testközeli” téma az Brassóban, a nagyipar városában, ahol a jórészt Székelyföldről bejött, földműveséletét munkássorsra váltó lakosság a gyermekei jövőjét is főként az ipari munkában látta. Az iparra nevelő iskoláknak itt már a század eleje óta nagyobb volt a becsületük, mint a szomszédos székelyföldi városokban, amelyekben az elméleti középiskolák voltak túlsúlyban, és a közítélet „karriert” csupán jogászi, orvosi, tanári értelmiségi pályákon látott. Brassó magyar munkásságának elegendő tapasztalata volt ahhoz, hogy a műszaki iskolák fontosságát felismerje.

Azokban az években, a városokba áramlás megindulása ellenére, a romániai magyarság nagy többsége még falun élt, földműves munkát végez. Már a második világháború előtt — az egyházak támogatásával — szakiskolai hálózat épült ki a magyar földműves ifjak számára. A háború után ez a hálózat helyreállt, sőt, új magyar nyelvű intézetekkel bővült. Nagy Endre dr., a csombordi mezőgazdasági iskola igazgatója — aki a Népi Egység egyik legszorgalmasabb mezőgazdasági szakírója is volt — 1946. szeptember 25-én lustrát tartott a romániai magyar mezőgazdasági iskolák fölött. Csombordon Kézdivásárhelyen, Radnóton, Székelykeresztúron felekezeti, Székelyhídon, Nagyszalontán, Széken és Gyergyószentmiklóson állami iskolák működtek magyar tanítási nyelven, továbbá magyar tagozat is volt az almérnöki képesítést adó marosvásárhelyi és Csíkszeredái középfokú iskolákban. (Gazdák, rajtunk a sor!) Úgy tetszik azonban, hog) nincs elég jelentkező, a falusi fiatalok nem látnak jövőt a földművelésben. Nagy Endre dr. tanulásra buzdít, mert ez az erdélyi magyar falusi lakosság létérdeke: Tanulni vág) elbukni! Október 14-én Horváth István biztatását közli a lap: Teljenek meg gazdaság iskoláink! A parasztságból jött költő azzal érvel, hogy a földművelés is kezd mesterségnek számítani, tehát tanulni kell, mint az ipart. Erre valók a gazdasági iskolák, amelyeket némelyek egyféle tiszttartóképző intézetnek tartanak. Igen ám, mondják ezek, de ha nincsenek többé nagybirtokok, mire jók a tiszttartók, hol helyezkedhetnének el Nem azért kell tehát mezőgazdasági iskolába küldeni fiainkat, hogy ispánokat neveljenek belőlük, hanem azért, hogy amúgyis kevés földjeinkből szaktudással többet termeljenek hogy saját gazdaságukban keressék,és találják meg kenyerüket, és hogy vezetőink legyenek: nem ispánjaink. A felhívás, minden okos érvelése ellenére, aligha talált tömeges meg hallgatásra, a következő tanév elején ugyanis ugyanúgy ismétlődik a panasz és buzdítás Teljenek meg gazdasági iskoláink! (1947. október 5.)

84