Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Besenyei Szabó Pál: Kőbe vésett évek

soron. A gép leáll. Reggelizünk. A padkára terítjük a védőkötényünket, arra ülünk, s az ölünkből eszünk. Sokat és megfontoltan. Eltart húsz percig. Utána egy jó negyedórát még pihenünk, s ezután fogunk neki ismét a munkához. Az evés egész műszakra szólt. Minden harapás után éreztem a visszatérő energiát. Azért ettünk, hogy dolgozni tudjunk.

A következő soron valóban könnyebben kiértem. — Állandó ismétlődés, szótlan mozdulatok, lecsöppenő izzadtság, hangos zúgás, ütemes előrehaladás. Szétterülő homok a sínen túl. A ritmus rámnehezedik. — A Nap állása jelzi az időt. Egy óra lehet. Nem tudom, hányadik sornál tartunk. A többiek mozgásából arra következtetek, hogy letelt a műszak. Utolsónak megyek lefelé az úton. Senki nem szól hozzám, senkihez nem szólok. Nem jut melegvíz, otthon tusolok. Észrevehető remegés karjaimban. Megpróbálok olvasni. A fizikai lét érzetétől nem megy. Hanyatt fekszem az ágyon, ez a pihenés. Nyolc óra felé húz a szemem. Reggelig alszom. Az előző nap teljes megismétlődése kísért. Reggel látom az arcokon, csodálkoznak, hogy jöttem dolgozni. Minden ugyanaz, mint tegnap. Izmaimban az előző nap fáradtsága, ennyivel nehezebb. A műszak közepe felé én homokolok. Ez a mentesítő munka. Letelik a műszak. Megint otthon tusolok. Sétálok. Barátaimnál, ahogy ülök a kényelmes székben, lehúznak tagjaim. A harmadik napon szerencsére csíkozunk. Ez könnyebb munka. A csíkozáshoz nem kell négy ember. A műszak fele körül átküldenék az egyes bányába. Itt én leszek a harmadik ember. Követ szedünk. A sorok rövidebbek, de többször fordul a gép. A munka üteme gyorsabb. A bánya mélyebb, a levegő nehezebb. Nagy a hőség. Lehet vagy 45 fok. Megállt a levegő. Dolgozunk. A sorvégén sörrel kínálnak. Jól esik. Dolgozunk tovább. Már tudom, hány lépés a kőig, hány mozdulat az emelés, a fordulás, mennyi a depóig ... Könnyű visszafelé-haladás. Állandó ismétlődés. Egymás ritmusát követjük. A vékony, szikár, inas társam mindig háttal. A másik épp fordul, amikor én indulok. Ebben az ütemben haladunk végig. A gép megáll. Mára befejeztük. Most jutott meleg víz. Jó fürödni. Munkatársaim Egerbaktáról jártak be naponta mikrobusszal. Megvárnak. Együtt utazunk, s beszélgetünk is. — Elfáradtál? — El. — Leszállók.

Otthon rengeteget eszek. Szinte belefáradok. Próbálom folytatni elkezdett olvasmányaimat. Minden kihull belőlem. Napjaimat meghatározza a munkára készülés. A munkán kívül is a munkavégzője vagyok. Bármit csinálok, azt úgy teszem, mint aki a bányában dolgozik . . .

A második héten már jobban bírom a munkát. Magabiztosabbak a napok. A hét közepe felé az áthúzás munkája jutott a csoportunknak. A műveletet sínfogóval végezzük. A szerszám megvan 20—25 kg. Tulajdonképpen egy kétkarú emelő, melynek két oldalát egy-egy ember működteti. A sínek hossza 6—8 m. A műveletnél legfontosabb, hogy a két ember nagyjából azonos erőt képviseljen. Egymást figyelve, azonos ütemben dolgozni. Ráfogni a sínre, együtt emelve lendíteni, majd húzni. Ez az egyszerű feladat bizonyult a legnehezebb munkának. Az eltelt napok után nem hittem, hogy lehet még valami nehezebb az előbbieknél. Az áthúzást, mint tapasztaltam, nem igen szerették csinálni a többiek sem. Erő és ügyesség egyszerre hellett hozzá. Erős marokkal fogni a fogó fényesre simult végét. Á lazuló szorításkor kicsúszik a szerszám nyele és újra rá kell fogni a sínre. Ha nem egy ütemben dolgoznak, az egyenlőtlen terhelést jelent. A súly ráemelődik valakire. Ekkor az képtelen felemelkedni, esetleg térdre esik. Amíg nem találjuk a kellő fogást, addig kínszenvedés ez a művelet. Ha a kéz még nem keményedett fogásra, akkor a sínfogó felgyűri a tenyér bőrét az ujjak tövébe. Átalakítja a kezét. Jó pár alkalomnak el kell telnie, mire behegednek a gyűrt sebek, s a helyükön keménnyé válnak a fogás pontjain a tenyerek. A harmadik héten az egyenletes fizikai megterhelésre fizikumom egyenletes elfáradással reagált. Már nem adódtak össze a napok fáradtságai. A munkavégzés során kezdtem ura lenni cselekede60