Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - MŰHELY - Varga Suplic Sándor: Negyedmúltunk kontúrjai - filmen

ársadalmilag felszabadítani. Csak egy zenekar tud e réteg növekedéséből közönséget >rofitálni, a magyar társadalom elfekélyesedhet tőle. A megveszekedetten cselekvő hősökre építő avagy a szenvedő hősök sorsának ex- enzív elmélyítésére építő dramaturgia segíthet-e inkább a gyógyításban? A kérdést avaly felvető írás az utóbbira szavazott. Ne máshol állapítassék meg a státus, az embe- •ek maguk döntsenek a maguk nevében, akkor nem fordulhat elő fontos érdekek el- orvasztása és az okozott károkon való kesergés — olvashattuk. Ez lenne a biztosíték? Ebben az összezsugorított világban, ahol két eltérő működési elvű társadalmi rendszer észült egymásnak egy véletlen szikrától eltüntethető, atomtöltetekkel tűzdelt golyó­don, ahol a tőkés társadalmi rendszerben megkérdezésünk nélkül hozott döntések okasága kényszerítő erejű. Hm. Ahol a maguk döntsenek a maguk nevében elv túl- íajtásával lehetett a gazdasági reformot időlegesen visszafogni, mert az összes konflik- ;usért ezt az új mechanizmusra soha ki nem mondott elvet — emlékezzünk csak a ;zabályozott piacon belüli döntési önállóságra — lehetett felelőssé tenni. A cse- ekvő és szenvedő hős szembeállítása ezért szerintem félrevezető kérdésfeltevés, díszen a döntéseket a szocializmus minden alkotó rétegének részvételével és képvi- ;előik által hozzuk, amely képviselők e rétegek problémáiban élve és hozzájuk kö- :ődve, tőlük függve képesek érdekeiket megfogalmazni és politikailag egyeztetni. E megveszekedetten vagy csak szimplán cselekvő hősök útjai előrejelzik azokat a struk- :urális konfliktusokat, melyek feloldása nélkülözhetetlen ... De nem untatom álta- ánosságokkal tovább olvasóimat. Kopaszkutya Főnöke nekem azért szimpatikus e lassan és ismerten hömpölygő cse- ekményben, mert régi eszközeivel új minőséget ragad meg. Egy hervadó blues me­nedzsereként indul, a városi szegénység világműfajának minden lepusztult hátterével. Dcska külvárosi kalyibák, aládúcolt lakások, koszos külsők és a senkinek nem kellés nyomasztó állapota. Csak a nagymama buktája magyar specialitás. Nincs mese, a meg­élhetéshez újítani kell — magyar világot, magyar énekkel! Főnökünk féllábú ős-zsenit redezfel, klubot és címerállatot szerez, tv-szereplést ígér. Teszi a dolgát, mígnem a tv idétlen műhelyhangulata kiöli belőle a szimpla menedzsert. Mert megértette, hogy tenekara a sikerkeresés közben a szakadtak helyzetét megfogalmazó és nyilvánosság relé közvetítő „organikus” értelmiségibe ment le. A banda még ezt nem érti, a tv le­mondása miatt elzavarják, hogy ebből az életanyagból valahol máshol új zenekart alakítson. Szomjas nem vizsgálja a közönség társadalmi kötöttségét, nem keresi, milyen okok /iszik az ifjakat a bunkósággal való demonstratív tüntetés önkifejezése felé. Schiffer pártfogoltja mutat ebben egy lehetséges variációt, aki mögött a „megbélyegzés” le­húzó kényszere áll. A társadalom szeret, s az eligazodás miatt talán muszáj is neki skatulyákban gondolkodnia. A többszörösen hátrányos helyzet — börtönviseltség, a munkásszállás gyökértelensége, családi és szabolcsi háttér erőtlensége — hiába rejt a mindenség méréséhez való belső gazdagságot, az egyéni mobilitás harcait ezek a fiúk csak nagyobb áldozatok, avagy kivételes képességek esetén vívják meg sikeresen. A megemésztésre váró válságtünetek a szociológiai építkezésű filmeken túlgyűrűz­nek. Hagyományos dramaturgiával a jelenségeket fekete-fehéren bemutató Szeleburdi család tele van társadalmi igazságtalanságokkal. A háromgyerekes értelmiségi modell­szerű család emberi melegsége a kétszobás lakásba vonz még több gyereket, kutyát, növényt. A kicsi relatíve még kisebb lesz. Az elmozdulásra nincs intézményes segítség, ezért apuka könyvet ír a lakáscsere piaci viszonyaiba betörés induló tőkéjének előte­remtésére. S közben szorgalmasan dobálja vissza a gyerekek ping-pong labdáját a nagy ebédlőasztalra. Nagymamáék erőszakosságára kiderülnek az árak. Nincs az az erőfeszí­tés, amiből két milliót össze lehetne szedni az elegáns cseréhez, de egy kevésbé festői­53

Next

/
Thumbnails
Contents