Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - MŰHELY - Varga Suplic Sándor: Negyedmúltunk kontúrjai - filmen

hez is százezrek szükségesek. Apuka persze bizakodó, írja tovább a könyvét, TIT-elő- adásokat vállal háromszáz forintért.

De a lakásszerzésnek más útjai is akadnak. Altiszt-házmesterünk a ház használaton kívüli mosókonyháját építi ki fiának — itt sincs intézményes segítség a fiatalok fészekrakásához — és különböző szolgálatokkal előre nyomatékosítva szól úrhatnámék- nak, nekik csak egy telefon ugye és a tanács kiadja a lakhatási engedélyt, Úrhatnámék- nak egy gyerekkel tágas lakásuk van, mégis tüntetnek a proli környezet miatt. Mellettük apukáék, alattuk művésznő-főszerkesztő, szintén egy gyerekkel. Tiltakozásukat orrfennhordással és holmi vadállatok — aranyhörcsögök — elleni feljelentésekkel nyomatékosítják. Mégis nekik sikerül nagyobb villába költözniük, kár, hogy a rendező nem árulja el a fortélyát. Szeleburdiéknak marad a két szoba, a fiatalok örülhetnek a mosókonyhának.

Valami nincs rendben,a társadalmi juttatás, lakás nem a szükségleteknek megfelelően osztódik el, hozzájutni vagy mobilizálódni belőle tisztességes erőfeszítések között egyre több rétegnek lehetetlen. Politikailag vállalt értékeink a lakásviszonyok területén régóta defenzívába kerültek. A vitákban azóta érvek és ellenérvek ütköztek meg. Közben felszöktek az árak, a csövesek, munkásszállásokon, szűkös albérletekben meghúzódok, az egy lakásba kényszerített „acsarkodó” családok, megrokkant Kőműves Kelemenek száma tovább nőtt. A lakás a társadalmi feszültségek újragerjesztődésének archimédeszi pontjává vált. Én a mostani politikai rendezéstől olyan teherelosztást várok, amely feleslegessé tompítja az alcímben a költő szavai után biggyesztett kérdést.

Produceri anzix

Nem akárki, maga Grigorij Csuhraj panaszolta fel, hogy Az élet szép című koproduk- ciós filmjében a mű belső törvényszerűségeiből fakadó befejezés helyett az olasz producer egyszerűen az ellenkezőjét csináltatta meg vele. Ezt az idegen befejezést láthatjuk most a mozikban.

Pécsett én udvariasabb producerekkel találkoztam. József Attila sorát kifordítva: ezen udvarias producerek csak a,.valódi” kuriózumokat pénzelték. Az „igazat” szívesebben láttam volna.

Kétség nem fér hozzá: „valódi” film a Pusztai emberek. Dokumentarista. Egy Közép- Kelet-Európa-i self made man természettel folytatott mindennapi küzdelmének de- koratív-hosszasan részletező képeivel telik a film eleje. A tanyai lét önfelszámoiásának küszöbén vagyunk, a kitaníttatott gyerekek faluba költöztetik a szülőket egy nagy házba. A sok év küzdelméből telik rá. A gyerekek már a modern kor eszközeivel, számítógéppel, traktorral dolgoznak, a tanyai lét családi munkamegosztásában edződött képességeik sikeres emberekké teszik őket.

Az egyik tanítóvá lett gyerek a pusztákon ragadt „puszták népe” tegnapi-mai helyzetét gyűjtögeti. Főként öregeket látunk, színes rezervátumot, végtelen mezőkkel, szabadon vágtató fehér lóval stb. Közben monotonul halljuk tanítónk szavait. Közös sorsról beszél, s engem elszomorít történelmi lépéstévesztése. Lelkesedése össze- keverhetetlen társadalmi helyzeteket csúsztat egybe, amiben csak a külterületi lét azonos. Önmaga tanyán magángazdálkodó volt, ennek semmi köze a puszták népéhez. E réteg helyzetének mindennapjait az uradalomhoz fűződő félfeudális szolgaság mérte ki.

E jóindulatú lépéstévesztést nem „torolják meg” a film készítői. Semmi utalás nincs arra a társadalmi forradalomra, amelyben a puszták népe felszabadította magát az uradalmi viszonyokból. A mobilitás során földet osztottak, munkásnak, vezetőnek mentek, vagy a termelőszövetkezetek sorait erősítik. A történelmi „igazat” megkerülő

54