Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Elnökök és emberek

munkájából telik a pénz, meg hát a mezei munkával és állattenyésztéssel is, noha ezek jóval kevesebb börvelyit kötnek le. Obis idejében hét mezei brigád volt, most két mezei farm maradt, s megvannak az állattenyésztő és kertészeti részlegek.

— Két farmon el lehet végezni azt, amit egykor hét brigáddal lehetett csak?

— Jóval több a gép — feleli Sikolya István, Obis Lajos apatársa, maga is sokáig községi vezető ember. — A gépek szaporábban végzik a munkát. S amit nem, az marad ...

— A munka?

— Néha az is ...

A század elején létesült kendergyárban vagy négyszázan dolgoznak most. Mindenki igyekszik pontosan megjelenni a munkában. A vonatok, buszok ingázókkal tele, a lépcsőre kapaszkodva is mennek. Nem szeretnék, ha fegyelmezetlenség miatt kiesnének az iparból. A pontosságot ott most nagyon szigorúan veszik. A téeszbe vissza lehet jönni bármikor, ha máshol nem boldogul az ember.

— így volt ez Obis Lajos idejében is?

— Az Obis tanító apja idejében? Nem tudom én azt, hogyan volt akkor.

Az ingázó, aki ezt mondja, harminc éves lehet. Obis Lajos 1964-ben köszönt le az elnökségről. A mai harmincévesek Obis Lajost, mint a tanító apját ismerik, nem hajdani elnökként?

Obis Gyula a károlyi magyar tanítóképző elvégzése után került haza a szülőfalujába. Volt iskolaigazgató, hat éve — a tanítás mellett — az iskolába költöztetett községi könyvtárat kezeli. Ott találom, kilencezer kötet között, gyengén fűtött téli teremben. Tulajdonképpen csak egy villanymelegítő sugároz elviselhető levegőt. Fiatalok jönnek könyvért. A 186 olvasó közül mintegy száz gyermek. Az iskola kétemeletes, tizenhat tantermes, növendékeinek száma vagy háromszáz. Magyarul tanulnak, 18 kivételével, akik a román alsó tagozatra járnak. A román tagozatról a diákok felső osztályokba a szomszédos Lukacsenibe járnak át, tiszta román népességű. Utána Károly felé menet Kálmánd következik, kétezren élnek ott „sváb” magyarok valamennyien. Idősebb olvasó is akad vagy nyolcvan Börvelyen, Obis Gyula egy földművest, egy varrónőt, egy ingázó munkást és egy nyugalmazott kendergyári tisztviselőt említ meg, név szerint is, a leghűségesebbek közül.

— Régen többen olvastak. Fiatal koromban színdarabokat adtunk elő, volt néptánc- csoportunk, kórusunk, minden.

— Nincsenek többé?

— Ott van most helyükben is a tévé. Pótolja a könyvet, a színielőadást, a közös szórakozást. Börvelyen a tévé előtt alusznak el az emberek, sokáig tart a műsor, éjfél utánig . . .

Szinte közönyös tárgyilagossággal mondja ezt a könyvtáros tanító, aki könyvek barátja lehet, hiszen odahaza kétezer kötete van a családjának. Nemcsak az övé, Ildikó lányáé is, aki óvónő Hegyközújlakon, Biharban. A váradi képző magyar tagozatára járt, 1977-ben országos első díjat nyert szavalatával. Meg az Enikő lányáé, aki most végez a nagykárolyi középiskolában. Fele a lányoké, fele az övé.

Kövérkés arcú, szénfekete hajú férfi Obis Gyula, orra alatt kicsi bajusz, szemében fáradtság, 47 esztendős.

— A fekete haj családi vonás nálunk. Apám 71 esztendősen halt meg, de alig néhány szál ősz haja volt csak. Pedig gondja éppen elegendő. A haja fekete maradt, de a szíve ... az vitte el.

Emléke a család körébe zárult be. Obis Gyula szívesen emlékezik az apjára. Az alapozónak tartja Börvelyen, akinek a törődése igazában a következő elnök időszakában ért be. Volt már amire tovább lehet építeni. Szerették-e Obis elnököt? Ha jó termés lett, dicsérték. Leginkább azonban áskálódtak ellene, míg csak élt.

48