Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Elnökök és emberek

— Tudja-e mire vigyázott nagyon? Hogy soha ne sebezze meg se az emberek lelkét, se a zsebüket. Úgy mondhatnám, hogy az érdekeltségre vigyázott. A lélek is könnyebben hajlik arra, amerre a tenyér fordul.

Ők ketten a falu „felelőseinek” érezték magukat, az elnökasszony meg a párttitkár. Úgy is éltek ebben az örök gondban, tusakodásban — néha egymással is. Zidaru Mária figyelt mindenre, ami új, korszerű a gazdálkodásban, de nem jött olyan hamar tűzbe, mint azt a küldöttek néha elvárták volna tőle, aki Sztálin elvtárssal foghatott kezet... Gépesítés? Jó dolog, nagyon jó, Horváth doktor úr is gépesített a maga lehetősége szerint. A téesznek sokszorosan több a lehetősége, a gépek is mások. De a gép még nem minden, fordult a beszéde. Nem hitt a gépek mindenhatóságában, a földnek trágya is kell, mondta a faluban, mondta a rajonnál, a tartománynál, ahol csak mondhatta. Az első tíz esztendőben, 1949 és 1959 között állandóan növekedett a terméshozam Pál- falván, mert rendszeresen trágyázni tudták a földeket.

Sebők Gyulának eszébe jut:

— Még az elején, egyszer, bányai és bukaresti küldöttek érkeztek, egyszerre többen is. Komorak voltak, mi is azok lettünk. Mariska meg én. Tudjuk-e, kérdezték a tartományiak meg a bukarestiek, hogy Pálfalván 35 háznál több tehenet tartanak, mint amennyit az alapszabályzat megenged? Tudjuk, persze, feleltük, kár volt ezt valakinek beárulni, úgy ismerjük a falut, mint a saját portánkat. Volt olyan ház, amelynek istállójában tizenegy tehén meg tinó volt. Az emberek akkor még abban látták az értéket. Ha földet nem lehetett többé venni, hát állatot tartottak, amennyit csak tudtak. Ment a tej Szatmárra, hiszen nem is ihatták meg mind a pálfalvi házakban. Összeállítottunk egy csapatot, megbízható emberekből, szegény forradalmárokból, s megyünk házról házra, behajtjuk az állatokat a közös istállóba. Felhorkant erre Mariska. De hát, elvtársak, elvtársak, ezek az emberek a közös gazdaságból kapott jövedelemből vették a teheneket. Milyen jogon hajthatjuk el tőlük? Az alapszabályzat jogán, dörgött az egyik kiküldött és vette is elő a brossurát. Mariska számára mi sem lett volna könnyebb, tessék, elvtársak. Jobb színben tűnt volna fel a harcias kiküldöttek szemében. A Mariska istállójában nem volt plusz állat, amit be kellett volna hajtani a közös istállóba, mint régen a tilosban legelésző állatokat. .. Csakhogy Mariskában több volt az igazságérzet, mint a vak engedelmesség. Szerencsére volt benne taktika is, addigra már megtanulta a sok sürgés-forgás közben. Csendesítette a kiküldötteket, ő majd eligazítja a dolgot, egy hét múlva nem lesz plusz tehén a magánistállókban. Csak ne erőszakoskodjanak az elvtársak, ezek az emberek hat éve kollektivisták, a közös munkából szerezték mindenüket, ismételgette. Sorra behívtuk a tagokat. Harmincötből tizennyolcán eladták a plusz állatokat. Tizenhetet kizártunk a gazdaságból, de azokat is emberségesen, nem csúfolódtunk velük, ahogy akkor szokás volt a kulákfélékkel.

— Csakugyan ku Iákok voltak ezek?

— Könnyen az lett valaki, ha nem azt tette, amit kellett. Tudhatja maga is.

— Egyéni gazdák váltak megint a téesz-tagokból?

— A tizedik évfordulóig a legtöbb visszajött. Ha közben át nem állt városi munkára.

— Most hány tehén lehet a magánistállókban?

— Látja, most lehetne annyi, amennyit el tudunk tartani. De a kétszáz háznál — csak szokásból forgatja az adókönyvet, tudja ő fejből — összesen 37 fejőstehenet tartanak. Ennyit.

Nem fináncként, hanem gazdaemberként teszi hozzá, hogy talán többet is tartanának — jó ára van a tejnek a szatmári piacon —, de takarmány kell az állatoknak. Az ő idejükben a téesz gondoskodott, hogy a háztáji teheneknek legyen mit enniük.

42