Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Elnökök és emberek

Sebők Gyula azt mondja, hogyaCrisan leánykát egyszer, régen éppen nemzetiségében bántották meg. A seb mindig fájt neki de nem sebzett vissza. Közéleti emberként — a téesz elnökeként — gondja volt, hogy az emberek jól érezzék magukat körülötte. A téesz közgyűlésein rendszerint magyarul beszélt, így mindenki megértette, a kiküldötteknek pedig röviden összefoglalta románul is.

Kánya Albert a tanácsházáról ismerhette Zidaru Máriát.

— Viták közben vagy baráti beszélgetésekben sem tévesztette el soha, hogy kihez szóljon románul, kihez magyarul.

A községhez közigazgatásilag — Pálfalván kívül — a szintén vegyes lakosságú Hirip és Amacz, a magyar többségű Ombod és Pettyén s a román népességű Oroszfalu tartozik. Olyan közel vannak egymáshoz, áthallatszik a kiáltásuk. A nagyobbacska pálfalvi magyar gyermekek — amióta itt megszűnt a tagozat — Ombodra járnak át anyanyelvű iskolába. Ezekben a tőszomszéd falvakban, mint egyáltalán Szatmár közvetlen környékén, az idősebbek egyképpen és szívesen beszélnek mind a két nyelven, és Zidaru Mária ehhez a régi — lassan elmenő — nemzedékhez tartozott.

Megmaradt tagjaiból emlékező nemzedék válik lassan. Sebők Gyula szívesen idézgeti a múlt időket, ifjúságának ideje volt. Hosszan magyarázza a kátrányszagú községházán, egy suta irodaasztal mellett — adóbeszedő lett vénségére —, hogy mi is volt az a feles kertész, amilyennek az ő apját Horváth doktor úr idehozta.

A Sebők-portán — új utcában épült új háza mögött —fóliasátrak. A hatvan felé tartó kertész az adószedés mellett a palántákkal is foglalkozgatik.

így mondja: foglalkozgatik ... Ha éppen marad ideje.

— Hány embernek van házi kertésze Pálfalván?

— Úgy mondanám inkább, hogy hánynak volt. Mindenkinek. Ombodon, Pettyénben ugyanígy. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt Pálfalváról hetente kétszer, szerdán és vasárnap 18 stráfszekér és 2 teherautó vitte a zöldséget Szatmárra. A másik két faluból legalább ennyi.

— Hányán maradtak meg a kertészkedés mellett?

— Most Pálfalváról hetente esetleg egy szekér indul, Ombodról kettő, Pettyénbői talán egy sem. És csak nyáron. Hajdanában télen is vittük a zöldséget Szatmárra.

— Miért hagytak fel vele?

— Amiért én is félkézzel végzem csak.

— Ebből én még nem nagyon értettem meg az okát.

— Dehogyis nem. Gondolja csak meg, jókedvemben lettem én adószedő, finánc? Én, a született kertész? Nekem találták ki ezt, nyaggatni az embereket? Fizesd már meg az illetéket, a pótadót, a főadót. Ha nem fizeted idejében, megfiadzik, mint a jó koca, csakhogy ennek nem örülsz. Mert nem malacot fiadzik, hanem kamatot. Csinálom, ha nincs is kedvem hozzá. Állami nyugdíjjal jár, s az ugyebár ... az mégiscsak más...

Leejtett hangon teszi hozzá, van olyan téesz nyugdíjas, aki az egy lej helyét tízszer megkeresi, hogy jó helyre kerüljön. Egy lejjel sem könnyelműsködhetik. Igaz,olyan öregek, akik már nem tudták teljesíteni az előírt normát a téeszben... Egy öregasz- szony például:

— Zidaru Mária csóválná a fejét, ha hallaná magát.

— Mariska? Ő bizony nekem adna igazat. Nagyon figyelt ő a falu véleményére, még

az egykori nagygazdákéra is, akikkel harcban állott. Már úgy értem, a szakmai véleményükre adott. Engem is mindig arra biztatott, Gyula, te vagy a párttitkár, benned kell összegyűlnie a sok jó tapasztalatnak, véleménynek, hogy a falu javára fordíthassuk. Mintha én valami zsák lennék, amelyik emberi gondolatokkal tölthető meg

__

— Azt mondja, ő is törődött ezekkel a véleményekkel?

41