Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Elnökök és emberek

mények, egyféle szocialista dédelgetés járt ki a pálfalvi kollektivistáknak. Rokonszenves volt az is, hogy asszony az elnök, valóságos példája a megvalósult női egyenjogúságnak. A szerencsének ezek a véletlenágai is emelték Zidaru Máriát és Pálfalvát magasba, országos népszerűség felé.

Minden egyéb azonban az ő egyéni tulajdonságaiból következett. Rátermettség nélkül aligha jelölték volna nemzetgyűlési képviselőnek, küldték volna el nemzetközi béketanácskozásokra, egy ízben Sztálinhoz is, a moszkvai Kremlbe. Életrevalósága nélkül egy-két kezdeti év után elmerült volna az ismeretlenségben, miként annyi sok társa és társnője falvak százaiban. Közösségi felelősségérzete nélkül nem vált volna írók, költők kedvencévé, magyaroké is, akik a vegyes román—magyar lakosságú Pálfalva nemzetiségi békéjére nyilván nagyon odafigyeltek.

Geo Bogza idézett írásában így jellemezte: „Különböző erősségű reflektorok fény- özönében is, Zidaru Mária mosolya egyszerű maradt és természetes, s míg oly sokan ezt egyenesen kötelességüknek érezték, az ő ajkáról soha nem röpködtek sablonfrázisok és ünnepélyes, nagy szavak. Egyre magasabbra emelkedett, de soha nem veszítette el a fejét, és nem tagadta meg a lelkét.

Azokban az időkben, amikor szájpadlásom szikkadásából tudhattam, hogy kopár sziklák világában haladok tova, olyan sokszor éreztem meg ennek az asszonynak a lelkét: mintha szellő szállt volna felém sűrű erdőség frissítő levelei közül, mintha tisztavizű forrás csobogott volna csengő tisztasággal”.

Mi él tovább ebből az egykori országos hírből odahaza, Pálfalván? Miként emlékeznek rá a falujában, és a környékén — tíz évvel a halála után?

Ha nevét említem a szatmári falvakban, rendszerint egy-egy történettel válaszolnak. Puskás Bálint biológiatanár, akit a turterebesi székely fogorvos otthonában ismertem meg, a Pálfalva „jogara” alá tartozó Hirip falu szülötte.

— Az öcsém, Puskás Gyula Pettyénben lakik most is. Mindig úgy emlegette, hogy a Zidaru Mária emberséges és igazságos volt. Akkor is, ha éppen lehetett volna elfogult.

Egy terebesi történettel az elnökasszony puritán tisztességét érzékelteti. Zidaru Mária az 1957-es választások idején ennek a kerületnek volt a jelöltje. A terebesiek úgy érezték, gyűlés után illendő megvendégelniük jövendő parlementi képviselőjüket. Jöjjön el egy jó halpaprikásra, invitálták.

— Hová? — kérdezte az alacsony, zavart asszony.

— Petruscáné, a molnár felesége készítette a halpaprikást. Egy molnárasszony érti igazán az effélét.

Zidaru Mária még zavartabb lett:

— Köszönöm. Talán nem is szeretem a halpaprikást. Ha valaki a családi házába akarna elhívni... De a malomba nem megyek.

Puskás tanár úr hozzáteszi, rendszerint a malomban látták vendégül a kiküldötteket, vendégeket. Zidaru Mária másnap megmondta, miért nem fogadta el a meghívást.

— Ne haragudjanak meg, sejtettem én, hogy az a hal honnan származhatik. Nem tudtam volna jó étvággyal enni belőle.

Csanálos tanácstitkára, Kánya Albert egy ideig — míg a pálfalvi községházánál szolgált, tisztelettel beszél az elnökasszonyról. Soha nem volt részrehajló önmaga vagy családja felé. Épített egy házat, összesen ennyit, talán két szobás, kisebb, mint nem egy téesztagé Pálfalván. De ha bajbajutottakon kellett segíteni,azonnal felhasználta az összeköttetéseit. A megyénél és a fővárosban egyképpen nagy szava volt. Soha nem élt vissza a befolyásával.

— Erélyes volt, vagy inkább úgy mondanám, hogy kategorikus. Ez nagyon tetszett nekem. De tudott tréfálkozni is, derült egy-egy viccen, jókedélyű asszony volt. Míg

39