Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - Sükösd Mihály: Halottak napja: feltámadás (regényrészlet, I. rész)

anyám anyai nagyanyám halála után hozza fel vonattal a nyugatmagyarországi kisvárosból, éveken át a pincében tárolja.

Az orvosegyetem tanulmányi osztályának vezetője elfogadja apám egyhavi fizetését és a hordó bort. Engem mégsem vesznek fel az orvostudományi egyetemre, szeptember közepén pótfelvételizem a bölcsészkaron.

Eszembe jut (anyám sírját három lépésnyi hátrálás után a délelőtti napsütésben szemlézve), hogy két év múlva, 1954-ben öcsémet felveszik az orvostudományi egyetemre, anyagi megtámogatás nélkül. Az orvostudományi egyetem tanulmányi osztályának vezetőjét felfüggesztik állásából, 1956 nyarán bíróság elé állítják, börtönbüntetésre ítélik, 1956 novemberében kikerül a börtönből, Kanadába távozik.

Búcsúzom anyámtól, gondolkodom, megsimogassam-e a fehér márványkő homlokát. Temetőben, a sírtól távolodóban így szokás, megfigyeltem. ízlésem berzenkedik, nem teszem. Órámra nézek, kilenc múlt, sürget az idő, hátat fordítok anyámnak, tovább indulok. Ha már rászántam magam, hogy felkeresem a temetőt, meglátogatom első feleségemet.

Nincs sírja. Utolsó előtti mondatával arra kér, égettessem el. Teljesítem kívánságát, első feleségem tenyérnyi folt az urnafalon. Nincs sok gondom vele, évente egyszer kicserélem neve fölött a babér kiskoszorút. Utolsó mondatával első feleségem arra kér, urnájára az asszonynevét vésessem. Vége felé jár az idei év, ideje kicserélnem aranyozott asszonyneve felett az örökzöld babérkoszorút.

Az arca a macskaköveken. Miért mondjuk pirosnak a vért, amikor feketére festi a macskaköveket? Amikor feketén alvad meg a bezúzott halántékon, a hajszálak tövében, a felrepedt szájsarkon?

Első feleségem nincs eszméleténél, amikor rátalálok. Az a pillanat, az a legelső pillanat. Nem a személyes fájdalmam, a veszteségem átérzésének a pillanata, hanem az eszeveszett tiltakozásé, felháborodásé, a vádiraté: mit követtem el a világ ellen, hogy a világ ezt teszi velem?

Nyár, Balatonboglár. Fiam ötéves, nem hozzuk magunkkal, otthon marad nagymaminál. Fiam iskolába készül, sok dolgunk lesz vele. Meg kell beszélnünk, mi lesz a közös dolgunk fiammal, fiunkkal, ezért utazunk kettesben Balaton boglárra. Legfőbb ideje megbeszélnünk, amúgy is sok a megbeszélnivalónk. Vonattal utazunk Balatonboglárra, még igen szegények vagyunk, még igen szegény országban élünk. Hátunkon visszük, az erdőben felverjük sátrunkat, gumimatracon alszunk, lepedő nélkül. Biciklit bérelünk.

Egymás mellett biciklizünk a balatonboglári Közértbe azon a napon. Együtt vásárolunk, de nem vagyunk jóban. Nem hagyunk jó éjszakát a hátunk mögött a sátorban, sokáig marjuk egymást a vége-nincs kérdéseinkkel, a bizonyításnak szánt, nem bizonyító válaszainkkal, most mégis együtt megyünk bevásárolni. Első feleségem nálam korábban hagyja el a boltot, azt mondja, szeretne rágyújtani.

Mi történt? Rágyújt egyáltalán? Talán felül a biciklijére, hogy hazamenjen, rendet csináljon a sátorban, rendet csináljon önmagában? Talán ott akar hagyni véglegesen, sokáig szeretett, hirtelen megutált férjét? Talán azt tervezi, Boglárról egyenest hazabiciklizik fiunkhoz, egyedül vezeti iskolába, egyedül neveli fel, engem nem kíván látni többé? Talán valóban csak rágyújt, biciklijére támaszkodva, az úttest peremén?

Talán így történt, talán úgy történt, az eredmény, a végeredmény felől egyremegy.

Az első pillanat után a második. Mellé térdelek, háta és térdhajlata alá nyúlva felemelem, elindulok, fogalmam sincs merre, indulatszavakat üvöltök. Körülállnak, kifejtik ölelésemből első feleségem testét, lefognak, pohár vizet itatnak velem, valaki helyettem telefonál a mentőknek. Úgy emlékszem, nem akarom a mentőknek odaadni első feleségem testét, bal kezét a mentőorvos kiszakítani kényszerül a jobb kezem28