Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Sükösd Mihály: Halottak napja: feltámadás (regényrészlet, I. rész)
bői, futva indulok a startoló mentőkocsi nyomában, a mentőkocsi fékez, felvesznek, karomba nyomnak egy nyugtató injekciót. Egy közepes méretű teherautó. Bambi szörpöt (az akkori idők kedvelt magyar üdítő italát) szállít a balatonbogiári KÖZÉRT-be. Akkor, abban az időben három KÖZÉRT van Balatonbogiáron, de ez a közepes méretű teherautó éppen abban a KÖZÉRT-be szállítja a Bambi szörpöt, ahova első feleségemmel bevásárolni megyünk. Az a közepes méretű teherautó úgy kanyarodik a bogiári KÖZÉRT elé, hogy elüti és lökhárítójával maga alá csavarja (talán dohányzó, talán nem dohányzó, mindenesetre a biciklijére támaszkodó) első feleségemet. A bírósági tárgyaláson nem derül ki, ki a hibás, a közepes méretű teherautó vezetője-e, vagy első feleségem, Kétszer idéznek meg tanúként, egyszer sem jelenek meg. A baleset tárgyi körülményeire sosem derül fény, a közepes méretű teherautó vezetője mindvégig ártatlanságát hangoztatja, azt mondja, higgyje el, bíró úr, az a szegény fiatalasszony egyenesen belémjött a biciklijével. Gondatlanságból elkövetett emberölésért négy évi börtönbüntetésre ítélik. A fekete vérrel áztatott macskakövek. A csíkokra tépett, porral, vérrel, velővel szennyezett kartonszoknya. A szilánkosra zúzott medencecsont. Avértbugyogó hajszáltövek. A szétvetett karok, a lágyan rángó lábfejek. Az a szemembe meredő, de belőlem semmit nem látó tekintet. Az a halk, folyamatos, felfoghatatlan hangokat közvetítő vinnyogás. És én. Aki látom, hallom, tapasztalom, tizenhét évvel ezelőtt. Aki most vagyok, miközben emlékezem. Az emlékezet szabálytalan körfolyosói. Mire gondolok akkor? Abban a pillanatban, az első pillanatban? A fiunkra. A fiamra. Akit egyedül kell felnevelnem, akit egyedül fogok felnevelni. És a következő, a második pillanatban? Egy szénnel fűtött vonat, 1952-ben. Egy vonatablak. Október, az egyetemi évfolyam a DISZ-kirándulás szertartására indul a Mátrába. Egy vonatablak. Együtt hajiunk ki a vonatablakon, én és ő, aki később első feleségem lesz. Pár hete ismerem, akkor már tetszik nekem, azt akarom, hogy velem legyen jóban, meghódítani igyekszem. Egymás kezét fogjuk a vonatfülkében, együtt hajiunk ki a vonatablakon, közösen figyeljük a Mátra fáit és aljnövényzetét, 1952 októberében. Az a legrosszabb év? Huszonkilenc év múlva, első feleségem urnarekeszéhez közeledve azon töröm a fejem, a létezésem során, a személyes, tapasztalati tudatomban átéltek során, melyik a legrosszabb év, 1951 vagy 1952? A legrosszabb év? Igen, a kettő közül valemelyik, vagy mind a kettő, gondolom a tudatom mai, tárgyilagos, utólagos ítéletével. Korántsem biztos, hogy a legrosszabb év, hogy rossz év, emlékezik a tudatom másik, személyes fele. Nem a legrosszabb. Nem rossz. Az a szív alakú, töretlen lányarc, ahogy a vonatablak keretében felém fordul. Az a világoskék szempár, sárga cirmokkal. Az a széles, vastag száj. Az a hosszú, egyetemista csók. Akkor ő már nemcsak kíván, akkor ő már eldönti, hogy feleségül akar jönni hozzám, akkor ő már eldönti, hogy a feleségem lesz, fiút szül nekem. Meleg van az őszi temetőben, meglazítom a nyakkendőmet, nikotintól mart hörgőimre szívom az ózondús levegőt. Ha elfelejtjük rendeltetését, akad-e gyönyörűbb hely a temetőnél? Termésüket hullatják a gesztenyefák, köröskörül virágok paradicsomkertje, vágott virágot ajándékoznak az élők a holtaknak, a holtak hálásan viszonozzák, vágatlan virágot virágoznak. Szégyellj, hogy nem. Ő aki első feleségem lesz, azt hiszi, nem fogom szeretni, mert nem nekem ajándékozza lányságát. Első feleségem sok bort itat velem, mielőtt nekem ajándékozza magát. Első feleségem tizenhat éves, amikor beleszeret a gimnáziumi tor29
