Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - KRÓNIKA - Eszmecsere a Forrás 1981/11-es számában megjelent őstörténeti összeállításról - Gulyás Mihály: Merengés az Obnál

éve nem változtattak lakóhelyet. Akkor hát mi jöttünk hozzájuk történelemelőtti időkben. Van itt egy bökkenő. Az őstörténészek az Ural-hegység déli végére, a Káma- folyó környékére teszik őshazánkat, valójában európai területre. Az obi-ugorok innen még vagy háromezer kilométerre laknak. Ahhoz, hogy nyelvrokonságba keveredjünk velük, „testközelben” kellett élnünk az obi-ugorokkal.

Éppen akkortájt (1976) olvastam László Gyula professzor cikkét az Élet és Tudományban, s azt állította, hogy — együttélésünk idején — az obi-ugoroknál teljes nyelvcsere történhetett, sajátjukat elfeledve, átvették a miénket. Engem őszintén meglepett, hogy az általa „hadrendbe állított” érvek az én tudatomban pontosan az ellenkező véleményt „hozták”. Magyarán: mi vettük át az obi-ugorok nyelvét.

Az én indokaim nem őstörténetünk alapos ismeretére támaszkodnak — nem kizárt, hogy puszta feltevésként sem állják meg helyüket, de számomra annyira „tetszető- sek”, hogy kikívánkoznak belőlem.

Meglehet, túlontúl kedves számomra 1086 éves hazám, mert a Kárpát-medencét tartom a magyarság tényleges „ős-őshazájának”. (Meghökkentett a Forrás 1981. novemberi számában közölt cikkanyag, hogy e tárgyban nálam jártasabbak is eljutottak ehhez a következtetéshez, ők ismereteik, én pusztán megérzéseim alapján.)

Abból indultam ki, hogy valami nagy-nagy természeti katasztrófa, esetleg egy átmeneti eljegesedés űzte el őket szülőföldjükről s gyorsított menetben menekültek Keletnek. Egy szép napon aztán eljutottak szinte az örök hó birodalmáig, egy hatalmas folyam partjáig (Ob), ahonnan már nem volt tovább út. Az itt talált népek igen szegények voltak, semmit sem lehetett elvenni tőlük (halász-vadász-madarász — éhenkórász), csak nyelvüket, azt a kommunikációs „eszközt”, amely magába sűrítette a fölöttébb zord vidék megannyi ismeretét, hiszen e talajból sarjadt ez a nyelv. A fennmaradás elsőszámú napiparancsa nem lehetett más: „Sajátítsátok el nyelvüket, mellyel megnevezhetitek az erdei gyümölcsöket, halakat, vadakat, a táj irracionális félelmeit, hiszen alig mentek valamire egy édenibb táj ismeretanyagával!” Két-három generáció még kétnyelvű, aztán a feledés homályába merül saját nyelvük. De — és ezt tartom döntőnek — az új nyelven is tovább éltek-élhettek az „ős-őshaza” mendemondái, sok-sok mese a „Kánaánról”. Azok a bizonyos „hagyományőrző erők” bennük is működtek, ébren tartották a visszavágyást.

Annak a régi kornak az embere jócskán felülmúlhatta a mait megfigyelőképesség dolgában. Aki kényszerűségből, nem saját akaratából hagyja el szülőföldjét, vissza akar jutni, tehát jól megnézi, merre megy, hiszen vissza kell találnia. (Gyerekkoromban, erdei csavargásunkban, ha letértünk a kitaposott útról, egymástól jól kivehető távolságra gallyakat törtünk el, melyek meghervadtak, mire visszafelé indultunk . . .) Talán nem túlzók állításommal: elődeink valamiféle emlékből szőtt térképet rajzoltak lelkűkbe, amit a visszavágyás nem engedett kifakulni. (Olvastam valahol, hogy a honfoglalók olyan könnyedén beletaláltak a különben eléggé rejtett vereckei hágóba, mintha térképpel a kezükben jöttek volna.)

Az egyik tanulmányíró említi a lazacot, mely a tájékozódóképesség csodája. Kis patakban látja meg a napvilágot, majd „lecsurog” a tengerbe, de amikor ivaréretté válik, visszaindul felkeresni „szülőpatakját”. Vélik, van egy különös érzékelője, mely sok milliós hígításban is megérzi patakja vizét és a töményülés irányában úszik. Ezt én afféle „biológiai hazafiasságnak” nevezném. De olvastam én valahol egy madárfajról, mely nagyon furamód vonul a tenger fölött a szibériai hideg elől. Az ornitológusok abszolúte célszerűtlennek tartják vonulásuk cikcakkos rendjét. Nos, szputnyi- kokról készített felvételeket tanulmányozva, egy víz alá süllyedt hegylánc körvonalait fedezték föl — s ezek a madarak kísérteties pontossággal követték nyomvonalát. Következtetés: a hegylánc már megvolt a madarak őselődei korában is, kiállt a ten73