Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - KRÓNIKA - Eszmecsere a Forrás 1981/11-es számában megjelent őstörténeti összeállításról - Bakó Ferenc: A középkori népesség megmaradásának és a falucsoportok összetartozásának kérdései
gerből, és száz- meg százezer éven át azon pihentek meg — s utódaik képtelenek szabadulni a „programtól”, hiába süllyedt a tengerbe a hegység (netán az az iránytűjük? Repülésük magasságából ők is láthatják, s másképp nem tudnak tájékozódni?). Julianus barát históriája is elgondolkoztató (régen olvastam, csak néhány részletére emlékszem). Anonymus lekezelően szól a „nép csacska beszédjéről”, de ha egy-egy állítását meg akarja erősíteni, szemrebbenés nélkül veti papírra: „A nép is ezt beszéli”. Alighanem a derék barátot és három társát is a „nép csacska beszéde” indította útnak, felkeresni a Keleten maradt magyarokat. Egyikük meghal, kettő hiábavalónak tartja a kutatást, visszafordul. Julianus nem tágít, hisz a népnek. Nagy nyomorúságában egy szaracén pap szolgálatába szegődik. Vendég érkezik gazdájához, egy másik szaracén Í >ap, feleségestül. A szolgává lett barát meglepődve hallja, hogy az asszony — magyar, gy folyhatott le beszélgetésük: „Leányom, hova tetted az eszed, hogy hazádtól ily messzire jöttél feleségnek?!” Az asszony: „Messzire?! Az én hazám mindössze két- napi járóföldre van innen”. S két nap múlva Julianus célba ér (mint tudjuk, itt akad össze a tatárok követével). Beszéltetik, és ő elsorolja kétévi, kálváriás útját. A hallgatóságból kitör a nevetés. „Hát nem tudtad, hogy van közelebbi út is? Kievnek!” A barát kíváncsiskodik, jártak már arra, hogy ilyen jól ismerik az utat? Nem jártak. Hát akkor honnan tudják? A válasz valahogy így hangozhatott: „Azt nem tudjuk, honnan tudjuk, de — tudjuk”. Való igaz: Julianus barát fél év alatt ér haza (ő is beletalál a vereckei hágóba) 1239 karácsonyára, s a tatárok eljövetelének riasztó hírét teszi le népe karácsonyfája alá. „Ős-ősünk”, a nagy király és a vadászok legkülönbje, Nimród neve köztudott a magyar vadásztársadalomban — vadászati szaküzletek, valamint vadászebek viselik nevét. Hunornak és Magornak is kellene már valamit „adni”, nehogy végképp a múlt homályába merüljön nevük. Nem ajánlhatok semmit, kifogytam az ötletekből. BAKÓ FERENC A KÖZÉPKORI NÉPESSÉG MEGMARADÁSÁNAK ÉS A FALUCSOPORTOK ÖSSZETARTOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI’ Az etnikai csoportok kutatásának egyik fejezete az etnogenezis, a csoporttá képződés ideje, módja, folyamata. Feltételezhető, hogy a környezettől elkülönülő, „más” kultúrát hordozó csoport történelmi sorsa is közös, a sajátos műveltség sajátos etnikummal párosul. A palóc néprajzi csoport lényegét, kulturális mibenlétét feltáró kutatás nehézségekkel találja magát szemben, ha a palócság kialakulásáról akar képet alkotni és adni. A főként múlt századi történeti eredményeket a tudomány nem fogadja el elsősorban azért, mert a palóc területen ma élő népesség középkori és korábbi története feltáratlan, így a krónikákban említett kabarok, polovecek és a mai palócok elődei adatok hiányában nem azonosíthatók. A történelmi, nyelvészeti és néprajzi eredmények mellett örömmel kell üdvözölnünk Henkey Gyula antropológiai kutatásait, amelyek mai embertani mérésekre, vizsgálatokra épülnek ugyan, de nagy valószínűséggel vetíthetők vissza a palóc néprajzi csoport kialakulásának kezdeteire. Ezek szerint a palócság centrális területén belül egyes zártabb településeken a lakosság embertani jellemzői nagyobb mértékben törökös jellegűek, mint a honfoglaló magyarok csontvázain. A megfigyelés igazolja Anonymus tudósítását, miszerint ezt a tájat a honfoglalókkal együtt érkező, törökös megjelenésű kabarok szállták meg, de fenntartja annak lehetőségét is, hogy az Árpád-korban egyéb * * Megjegyzések Henkey Gyula tanulmányához. 74
