Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - MŰVÉSZET - Mátyás Győző: Ready-made avagy a kisiparilag előállított hit tragikomédiája (Moldován Domokos: Rontás és reménység c. filmjéről)
nens törvényszerűségeit, s az eredményeket, melyek a rendezői-művészi formálás következményei, szintén úgy tünteti fel, mintha azok is szervesen hozzátartoznának az ábrázolt valóság legsajátabb természetéhez. Moldován mindig egyedi darabként, talált tárgyként kezeli a témát, s ő a megformálás révén minden erőszaktétel nélkül csak annyit alakít rajta, hogy a benne rejlő általános érvényű összefüggések is feltáruljanak. Moldován Domokos, a rendező nincs jelen a filmben, hiszen a vásznon egy olyan valóságdarab elvenedik meg, mely önmagát dokumentálja, ugyanakkor a néző mindvégig tisztában van azzal is, hogy az alkotás eme homogenitása csak úgy jöhetett létre, hogy a rendező tudatosan rejtőzött el témája mögött, s így — cseppet sem paradox módon — művészi jelenlétét a kész produkcióban éppen látszólagos jelen-nem létével hitelesítette. III. A bemutatott téma, a talált tárgy látszólag nem különösebben bonyolult szerkezetű jelenség. Ám éppen az a mód, az a tudatosan választott impassibilité, ahogyan a rendező ábrázolja a témát, egyre inkább bizonytalansággal tölt el bennünket afelől, hogy mit is látunk. Szokványos és eléggé kisszerű bűnügyet? Dokumentumokat a szubkulturális létről? Híradást diluviális tudatformák anakronizmusáról? Rengeteg rétege van ennek a filmnek, noha a rendező látszólag csak azt ábrázolja, ahogyan cigányok egy csoportja félrevezet egy hivő öregasszonyt, azt állítván, hogy mágikus hatalmuk révén módjukban áll teljesíteni képtelen kívánságait. Erzsiké néni — az öreg bazáros asszony — 66 éves, testileg deformált, s teljesen magára hagyatottan él számtalan macskája társaságában. Erzsiké különbözik az emberek többségétől, s az idők folyamán a másságnak ez az állandó érzete sajátos módon tudatosult is benne. Erzsiké nem képes belátni, hogy a fizikailag is látható másság nem jelent egyben alacsonyabbrendűséget is. Ő egyre inkább úgy véli, hogy vannak az általa normálisnak tekintett emberek, s van ő, aki különbözik tőlük. Éppen ezért Erzsiké minden erejével azon igyekszik, hogy hasonlatossá váljék a többi emberhez és életmódjukhoz. Ennek a mániákus törekvésnek szinte logikus következménye, hogy elképesztő parókáival és hatalmas műszempilláival a végletességig fokozza eredendő másságát. Asszimilálódási kísérletei kudarcának elsősorban az az oka, hogy Erzsiké tudatában torz módon jelenik meg az az értékrendszer, mely a valóság mozgásformáinak ideologikus tükröződése. Ő azt hiszi, létezik egy mások, az úgynevezett normális emberek által kialakított értékhierarchia, mely bizonyos kategóriák alapján ítélkezhet bárki hovatartozását illetően. Erzsiké nem arra törekszik, hogy saját valós korlátáit számba véve, önnön lehetőségei szerint alakítsa ki emberhez méltó életét, hanem normatívának tekint egy, a valóságban nem létező értékrendszert, mely tulajdonképpen az ő hamis tudatának terméke. Tagadhatatlan persze, hogy különösen abban a régióban, ahol Erzsiké él, érhették alattomos, a személyiség integritását kikezdő támadások mássága miatt, s ez hozzájárulhatott egy ilyen jellegű hamis tudat kifejlődéséhez. Mindebben mégis az a meglepő, hogy Erzsiké az őt ért kudarcok ellenére sem akar bosszút állni a világon, nincs benne agresszivitás. Egyszerűen annyi történik, hogy Erzsiké nem a gyakorlati léten belül próbál eszközöket találni céljai eléréséhez, hanem túllépve a valóságon, az irracionalitás praktikáit fogadja el szövetségesként. Mindez igen bonyolulttá teszi a valósághoz való viszonyát, hiszen céljai nagyon is evilágiak — szeretné, ha testi deformációi megszűnnének, férjet, sőt gyereket is kíván magának — de mintha tudná, hogy a valós gyakorlat egyértelműen lehetetlennek nyilvánítja kívánságai teljesítését. A racionális gondolkodás számára nyilvánvaló, hogy Erzsiké kívánalmainak 57
