Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Pavlovits Miklós: „Hol körbe folyik a Styx vize hétszer...” (Jegyzetek a hévízről)
Kinek a zsebére? A hévíz energiahordozó tehát. A hőre szükségünk van, a vízre azonban nincsen. Ha másért nem, de már csak ezért is célszerű lenne a legtöbb energiát kinyerni belőle. Nyilvánvaló dolog, hogy igen gazdaságos cselekedet ingyen termálvízzel fűteni a csirkekeltetőket, melegházakat. De az eltávozó, legjobb esetben is 40—45 fokos vizet a szabadba elereszteni nemcsak környezetszennyező dolog, hanem pazarló is. Nos, miféle gazdasági-állami kényszer ösztönzi a termálkút-tulajdonosokat, hogy a geotermikus energiát a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsák? A jelenlegi központi szabályozás és az állami-anyagi ösztönzés a kút fúratását dotálja. A fúráshoz szükséges engedélyek kiadói elsősorban a „jogosultság” kérdéskörét vizsgálják; nevezetesen, hogy az igénylő ne a közösség kárára kérjen magának termálvizet. Nos, ha ez tisztázódott, a vízügyi igazgatóságok még átvizsgálják a kérelemhez mellékelt „környezetvédelmi biztosítékokat” és gazdaságossági számításokat. Ha nép- gazdasági haszon szempontjából minden rendben találtatik, úgy pecsét kerül az engedélyekre. Am a népgazdasági haszon fogalma meglehetősen viszonylagos valami, mert ebbe a fogalomba belefér a 40—50 fokos vizek elfolyatása is. Ez annál inkább érthető, mert nyilvánvalóan olcsóbb a kilencven fokos vízből negyven foknyi hőenergiát kinyerni, mint a maradék ötven fokosból a további harmincat. A gazdaságosság és a pazarlás elve itt szépen megfér egymás mellett. Ha viszont nem a kút fúrattatást dotálná az állam, hanem a hasznosító létesítményeket — hatásfokuk függvényében —, akkor más lenne a helyzet: mennél több energiát nyerne ki a hévízből egy szövetkezet, vagy kertészet, annál nagyobb támogatáshoz jutna. Ez esetben aki a termálenergiát pocsékolná, a saját zsebére tenné és jól meggondolná, érdemes-e hűtőtavakban elpárologtatnia a föl nem használt hőt. Nálunk jóval gazdagabb, ám termálvizekben szegényebb országokban lakások, fóliaházak, épületek fűtését oldják meg 25—30 fokos természeti vizekkel, hőpumpás megoldásokkal. A lakóhelyiségek padló- vagy falfűtéséhez 30—32 fokosnál melegebb víz nem is használható föl. Hazánkban viszont igen csekély az ilyen hőmérsékletű vizek felhasználására törekvő megoldások száma. Pedig e pazarlás nemcsak a ma pénztárcájának kérdése, hanem a holnapé is. Vajon, ha továbbra is ilyen ütemben és ilyen pazarló módon csapoljuk meg a föld alatti vízkészleteket, lesz-e mit megcsapolni az ezredfordulón egyáltalán, s nem tesszük-e régérvényesen tönkre ezt a népgazdasági szempontból igen jelentős energiaforrást ?.. Kazán a föld alatt E kérdés nemcsak az újságíróban vetődik fel, több ügybuzgó és nem kényelemszerető zakembert ugyancsak foglalkoztat. Az elméleti és gyakorlati kutatások két irányban útnak. Részint az alacsonyabb hőmérsékletű vizek felhasználására dolgoznak ki elvedet és ötletes berendezéseket, részint pedig a föld mélyének „kazánszerű” hasznosítá- át tervezik. Az utóbbi elv a következő. A termálkutakból felszálló forróvizet zárt sövekben egy úgynevezett hőkicserélőbe vezetnék, ahol az leadja energiáját. A lehűlt ermálvizet — anélkül hogy levegővel érintkezne — egy másik, „lefelé dolgozó” kút zivattyúrendszerének segítségével visszanyomnák a mélybe, pontosan abba a rétegbe, honnan kinyerték. Az elgondolás előnyei: a termálvízből nem válna ki a só, a gáz, s így nem vízkövesedének el a rendszer csővezetékei, csapjai, tolózárjai. Nincsen „hulladék” víz, s vele gyütt környezetszennyezés sincs. A visszasajtoló kút következtében pedig a vízadó 47
