Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Ördögh Szilveszter: Korai testamentum (elbeszélés)
(Item) Pedig ott sürgött-forgott mindig körötted Márta. Halat és innivalót adott a kezedbe. Te meg csak futva, két kutatott, okos szó között néztél rá, anyás szemére, verítékdédelgette homlokára, sarkok homályába foszló hajára. Aztán a szemed a plafonba, a földbe fúrtad. Simon, János és Júdás szemébe. A folyó, a tó, a tenger tükrén vézna-szép arcod láttad — és az éjszakában Istenatyáddal feleseltél. Pedig mindig ott volt melletted szerelmes vágyakozással Márta. Te mégis a házasságtörő asszonyt bámultad a csőcselékben. Megigézetten csak a szemét, megtépett ruhája izgalmát. Anyád csillagmessziségben virrasztóit téged, Márta mosolya napfényedve olvadt. Te meg csak a házasságtörő asszonyt láttad — már Simont se, Jánost se, Júdást se. Már a kopó farizeusokat se — kérlelhetetlen szigorod templom hűvösében hagytad, őrizzék kufárok. Istenatyád hiába szólt hozzád az űrből — nem hallottad meg. Csak a házasságtörő asszonyt láttad, szemében a megriasztott boldogságot, véresre vert száján a gyűlöletet. És akkor kitaláltad, hogy szeretni kell a bűnöst — hiszen féltél, mostani arcod vágyának láttán holnap elhagyhatnak: mert te sem vagy különb, te sem: aki igaz, aki jó, aki tiszta! Hát ki kellett találnod, hogy szeretni kell a bűnöst — és elfeledted a kikorbácsozott kufárokat. Tudtad: ez az egyetlen lehetőséged! S ahogy a váratlan szó némultságba fojtotta a morgást, a szitkokat — már tudtad, hogy te győztél. Tudtad, hogy ezek után gyerekjáték lesz Simont emberi gyöngeségére figyelmeztetni, s ezek után fenségessé, irigyeltté lesz a csók is, mit Júdással váltasz. Hát csak az asszonyt nézted — nem láttad Mártát, nem az asszonyokat, a tisztákat. Mondtad: „mert többet ér egy megtért bűnös száz igaznál!” És tudtad, úgy akartad tudni, hogy mostantól ez az asszony is téged szeret, hogy követni fog, hogy megigazítja majd a vánkosod, s hogy fejed — amikor nem láthatja senki — az ölébe ejtheted. Hogy hinni akartad: mostantól tiéd ez a két szem, tiéd a száj, a megcibált hajkoszorú, és tiéd a kéz és érted lesz meddő ez az öl is holnaptól! Nyújtottad a kezed. Szád pedig mondta az elképedt tömegnek: „az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül él!” Majdnem elnevetted magad a gyarló bölcsességen, látva, milyen gyorsan iszkol szerte a báva nép. S akkor végre csak ketten maradtatok. (Item) Ellentmondásaid, akár két kezed. Mindkettőt megtanítottad dolgozni, simogatni, fájni. Összebékültek. Nem irigye a jobb a balnak, mert azon a 17 köves svájci óra, s nem irigye a bal a jobbnak, mert azzal írsz-eszel. Néha mégis elmosolyodsz: ahogyan a jobb ügyesen vágja a körmöt a balról, s ahogy a bal igyekszik meg-meg- botolva. (Item) Néha csak hiszed, amit tudsz. Néha már tudni véled, amit csak hiszel. Néha elképzeled csupán, amit érezni vélsz, néha már érzed, amit elképzeltél. Végül elárasztja egész lényedet a kétely, mindazt, amit tudsz, amit hiszel, amit elképzelsz, amit érzel. Majd okkal-oktalan lázad a tudat, a hit, a képzelet és az érzelem — és semmivé aláztatik a kételkedés újra. S akkor kezdődik elölről: mint sátánfiak, veszekszenek benned a tudat, a hit, a képzelet és az érzelem. És nem veszik észre, amikor ismét csordogálni kezd rájuk a megolvadt kétely. (Item) Most nem zászlóért, kardért — ha fából van is —, nem kapáért sír a kezed. Nem glóriát könyörög szemed a vakító égről, nem sziklák rendíthetetlen ékességét sóvárogja agyad . .. Most szerelmes méhekbe vágyódnál, hogy újabb föltámadásra óvjanak kezek, tekintetek. Hogy tudnál örülni, ha néked is fájhatna a téged megszülő méhek vajúdása! Hogy tudnál sírni, milyen csodás-vigasztalanul, amikor tüdődbe marna először e földi levegő! 42
