Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - Ördögh Szilveszter: Korai testamentum (elbeszélés)

hogy itt ülsz, hogy cigarettád elnyomod, hogy borodba kortyolsz, hogy beléfáradsz e gyér sorok leírásába?

(Item) Végül mindig közhelyet találsz vágyott gyöngy helyett. Szavak megfoghatatlan gömbölyú'ségét. Nézgéled őket: kuporgatott csodáidat. Magadba ásnád-rejtenéd őket — de suta-véletlenül mégis mutogatni kezded, mint sebeidet, s olyankor megkopnak képzelt fényeik. Ilyenkor látod: csak sáragyag golyóbisok — s eltitkolni őket már végképp elnehezül kezed, csak tétovázik, tartogatja siketen, porba dobni képtelen, de vitrin mélyére rejteni is. Csak állsz velük tükörrel szemközt — és bámulod magad.

(Item) Nem az értelem fellegén trónolok. S nem az érzelem szivárványsugarán. Szavaim gyökere testembe nyúlik, testemé testekbe, testünkké ebbe a földbe, amely a XX. századot ráncolja kérgén. És nem szagolok rothadt almát sem. Csak mindazt akarom, mit ember akarhat: önmagát élni.

(Item) Hallgatni, ahogy a gyerek. Nézni, ahogy a gyerek. Várni, ahogy a gyerek. Félni, ahogy a gyerek. Sírást eltitkolni, ahogy a gyerek.

(Item) Úgy nézed magad, mint nézed az embert. Már senki sem idegen, már mindenki te vagy. Tested sebtelen — mégis vérzik, lelkedre hegek nőttek — múltjukat mégse kutatod. Úgy gyűlölsz, hogy szeretsz, s úgy szeretsz, hogy gyűlölsz. Úgy vagy mindenki — hogy magadban állsz.

(Item) Ha őszintén rám nevetsz: halálomig játszom veled.

Ha őszintén sírsz miattam: halálomig fáj majd nékem is.

Ha őszintén meggyűlölsz: mindörökre meggyűlölöm magam.

(Item) Önmagát emésztő csönd. Orzőangyal vigyázza száz méterrel arrább: egy dolgozó markoló gép. Alapot váj — új háznak. Mire fölébred a nap: kész a meglepetés, jöhetnek a most alvók: betonozhatják. Hallgatom: miként felesel e böhöm géppel nyöszörgő írógépem. Apró gépem szavát nem hallja meg a markoló. így mindkettő — jobb híján — csak nekem beszél, miközben én a csöndet ízlelgetném.

(Item) A görgetéstől lassan kaviccsá kopik a köved, Sziszifuszi Tarts hosszabb pihenőket, vagy csald el a romboló súrlódást! Vigyázz: a végén még tennivaló nélkül maradsz isteneid és magad csúfjára, és akkor tehetetlenségeden röhögni fog a bámész társadalom! Eridj aludni —s töprengj el szavamon!

(Item) Olyan üresnek és tisztának érzed mégis magad, mint ez a papírlap, aminek ártatlanságát ezekkel a szavakkal most megrabolod.

(Item) Agyadban állóháború, hamis fegyverszünet. Néha előlődörög egy-két gondolat, s tehetetlenül leül homlokod gazosodó lövészárkának golyófogó ráncára. Leül s vár s elalszik — mint Rimbaud kiskatonája a völgyben.

(Item) Legalább lőnének rád! Inged kitárva, fejed fedetlen, kezed szerelemtől tiszta! Sokára ijedsz rá: magad vagy magad ellensége. És hasztalan várod — a háború még nem győzött, de a béke már elveszett.

(Item) Ultima ratio: hogy képtelen vagy meghalni, hát élned még muszáj!

Item) Porszem a gond — csak néha szemed kékjébe libbenti az ődöngő levegőáram. És a szemedet tehetetlenül véressé dörzsölöd.

41