Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Ördögh Szilveszter: Korai testamentum (elbeszélés)
lassan már magam is kételkedem, következményei láttán. A végzetet nem okolom — magam meg hasztalan. És ha újra indulhatnék, hogy mindezt megokosodva, megszenvedve tudom: ott, a delphoi úton, a kereszteződésnél, vajon hogyan kellene ismét cselekednem? Vézna és sápadt a töprengés — csírája ködben lélegzik, megfúlna inkább, de halni még képtelen. Oidipusz vagy, tudod: agyadban parázs az igazság. Hamuvá nem lohaszt- hatod, lánggá nem fújhatod. Izzanod kell örökidőkig. (Item) Jéggé, feketévé hűlni — olyan lassan és könyörtelenül, mint a kiöntött vas. (Item) Elmulasztott. Kéj, öröm, bánat, percvirág. Akkor és most: semmi-kéj, örömlehetetlenség, égboltig fajult bánat, foghatatlan, ajándékozhatatlan, szagolhatatlan percvirág. Csak az elménknek fájhat ez a semmi. S mivel elménk megszólaltatja kínjait, hát úgy mondjuk: elmulasztott kéj, öröm, bánat, percvirág. (Item) Néha csak két szó — néha a szótlanság. Néha a képzelettel sem bejárható távolság — néha a kéz szitakötő-lehellete a homlokon. Néha a visszafordíthatatlan távolodás — néha az elkerülhetetlen közeledés. Néha a hajnaltól hajnalig lángolás — néha a véletlen igézte porszem-pillanat. Néha, hogy elképzeljük. Néha, hogy hisszük. Néha, hogy tudjuk. Néha, hogy tudni akarjuk. Hogy, hogy akarjuk. Néha, hogy már nem akarjuk sem akarni, sem tudni, sem hinni, sem elképzelni. Ennyi csak s így az emberi boldogság. Néha. (Item) Száraz, kérges, szürke, halált hazudó Föld: tudsz-e még fölizzani, hogy ronda gőzök nyögjenek belőled, hogy magadba olvaszd ismét meteorjaidat s a Holdat is, s hogy úgy, mint valaha kiszakadtál, visszavágyódj bibliás lángolással Nap-anyádba? (Item) Most megint a tudatlanság békés csöndje. Közömbös étvágy, közömbös jól- lakás. Alszik az izgága ideg, röfög a fáradástól renyhe hús. Éjfél. Kívül enyhe nyár. Most — nem hősiességem miatt — még kínzókamrában sem tudnának tán belőlem kiáltást kicsikarni. Vagy már az odavezető folyosón üvöltenék, s mint az epilepsziás: összeesnék? (Item) Most erőszak nélkül rábólintanék valótlanra, kezem árulást szentesítene jegyével — s nem kínozná utána lelkifurdalás-zsibbadás. Most akár magam is eladnám — mintha József és testvérei, Jézus és Júdás egyszerre lennék én —, s árumért fillért se kérnék. Olyan vagyok most, mint a zavarában tébláboló eső odakint. Esik, mert fáradt, nem esik, mert fáradt. A szél meg vihog ezen a tétovaságon. A szerencsétlen nem tudja, hogy most pedig hallgatnia illenék. Hiszen ez nem komédia... (Item) És újra a Getszemáni kert, a félelem meghazudtolása. Hogy: Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.” És az alvó alszik, a virrasztó virraszt. Milyen komédia volt ez is. (Item) A parány is világnyi, ha parány-magad előtte térdepel és szűkök S a világnyi gond sem riaszt, ha megoldani elég erőd még nincs — s ezt tudod. Marad viszont a múltba törpülő minden: hogy fölkelsz, mosdasz, reggelizel, kávét iszol első cigarettára gyújtva, bevásárolni mégy, útközben árnyék-gondjaid légbe illannak, visszatérsz, rágyújtasz, leülsz: tudod, nem jó a lakás, gyermekeid fenyegetően nőnek — kinézel az ablakon: látod, újra hűvös, őszi szürkeség, italt töltesz és iszol, kérdeznéd a hatalmas házaktól, a futkosó autóktól, az elzúgó repülőktől, kérdeznéd a mindig siető emberektől: miben segítettél rajtuk, miért fontos nekik, hogy vagy, 40
