Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 6. szám - Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (regényrészlet)
— Semmi közöd hozzá — szeppent meg. Biztosan a plébános úrnál tárgyalt ki a tanító úr engem, no meg a szüléimét, hogy miféle földhözragadt parasztok vagyunk. — Semmi? Hát jó. De én egyet mondok: az én anyám nem cselédje ám senki emberfiának! Nem volt az, nem is lesz... mindünk a maga ura marad halálig. Eszembe jutott öregszülém, meg az ő cselédsorban töltött fiatalsága, s már csak attól rettegtem, hogy ezt most mindjárt fölhányja itt nekem valaki. De a gyerekek makacsul álltak egy helyben, makacsul hallgattak. Akkor tapasztaltam először, hogy a paraszt a paraszttal mégicsak összefog az urizáló senkiháziak, de az urak ellenében is. Azon a napon minden összefolyt a szemeim előtt, alig bírtam a helyemen ülni,figyelni meg teljesen képtelenné váltam. A tanító úr észrevette, hogy valami nincs rendjén velem, s nyilván arra gyanakodott, hogy odahaza lehet valami baj, elküldött, ne búslakodjak az iskolában. Elvánszorogtam hazáig, leültem a kiskapu küszöbére, ott darvadoztam azután sokáig. Mintha gyomrom, mellem belülről hasogatták volna, az én kínom akkora volt. A fogam is vacogott belé. Ha én azt a leányt egyedül elkapom valahol, tán megfojtom. Dehogy nézett az rám jó szívvel valaha is, dehogy. Keresztülnéz az énrajtam, mint a légypiszkos ablaküvegen. Gondolhattam volna a magam eszétől is, hogy az ilyen loknis hajú, selyembugyogós, lakktopánkás kisleányokat nem Sebestyén Marciknak nevelik az anyjuk. Ezeknek tán már a pólyában is megsúgják, kifélénél, mifélénél kezdődik az ember, akire egyszer majd a szemük rávethetik. Hazudnak hát a tündérmesék, de még a bölcs királyokról írottak is, nincs a valóságban szegény legény, kit a szerencséje, ügyessége, bátorsága királykisasszony kezére méltóvá tehetne, nincs széppé varázsolható elátkozott királyfi ezen a világon. Kevés vagyok én csak őneki is, hiába. Hamis minden kitalált történet, csak a nóta igaz, amikor azt mondja: Ha énnékem száz aranyam volna, ki hozzám járt, rég az enyém volna. De mivelhogy szegény vagyok Száz aranyam nincsen, juss kell nékem, nem boldogság áldjon meg a magas isten! Mindhiába keserítettem s mindhiába vigasztaltam magam. Hol a hideg, hol a forrósé; öntött el, három napon át le se engedett lépni édesanyám az ággyá varázsolt puha kényelmes díványról. De az olyan mindegy volt énnekem — nem hagyott el a fájdalor sokáig. Akkortájt úgy véltem, nem hagy el soha. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BODOR JENŐ BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN MAJOR IMRE SÜMEGI GYÖRGY PINTÉR LAJOS ZÁM TIBOR 32