Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - MŰHELY - Zöldi László: G. G. - Az ismeretlen Gaál Gábor
— Vajon az asztaltársaság tagjai elfogadták-e Gaál Gábor világnézetét? — Gaál Gábor a saját meggyőződéséről sohasem beszélt. De erre a baráti társaságra anélkül is Gaál Gábor hallatlan humanizmusa, erkölcsi nagysága sugározta azt a szellemet, amiben ott és akkor éltünk. — És vajon elfogadták-e lapját, a leplezetlenül vagy alig rejtetten marxista szemléletű Korunkat? — Nem fogadták el, vagy nem minden esetben fogadták el a mondanivalóját, de minden esetben tisztelték azt az igényt, azt a színvonalat és azt a tisztán zengő magyar nyelvet, amellyel, amelyen az irodalmi folyóirat és tudományos szemle készült. S ha már ezt a kérdést érintem, el kell mondanom, Gaál Gábor soha nem beszélt arról, hogy ő marxista lett volna. Soha nem hallottam, hogy elhagyta volna ajkát ez a megszólítás: „elvtárs”. Ezt én, aki nem vagyok marxista, nem a konspirációnak tudom be. Ő mindig azt a kifejezést használta, hogy „Ön”, vagy azt, hogy „Uram”. Mikor engem egyszer Petárnak szólított, ezt olyan megtiszteltetésnek vettem, mintha állami díjjal tüntettek volna ki. Bár ez a megszólítás egy intelemmel függött össze, mert mindig arra tanított: „Petár, Petár, kevesebb szenzációt! Ki a külvárosokba, ki a nép közé! Jól tudom, maga állandóan a kisebbségi jogokért küzd, de ezt a küzdelmet össze kell kapcsolnia az összes elnyomott jogaiért való küzdéssel.” Ezt az egyetlen marxista megjegyzést hallottam tőle. — Említette, hogy Gaál Gábor külseje intellektuális volt. Vajon tudták-e róla akkoriban, a harmincas évek második felében, hogy ez az intellektuális külső milyen múltat takar, hogy Gaál Gábor milyen körülmények között nőtt fel, és hogy miként került Kolozsvárra? — Bizonyos legendák keringtek róla. Mindenki tudta, hogy marxista. Mindenki tudta azt is, akár Kádár Imréről, hogy szerepet vállalt az 1919-es magyar proletárdiktatúrában. És mindenki tudta róla, hogy a legnehezebb körülmények között állítja össze és szerkeszti Közép-Európa legigényesebb marxista szemléjét. Szerzetesi szegénységben élt. Állítom, hogy nem volt több jövedelme, mint ma egy volontőr magyar újságírónak. Előfordult, hogy a nyomdaszámlát kifizetendő, uzsorakamatra adta az óráját, gyűrűjét, esetleg zálogba csapta. Azt, hogy milyen alacsony honoráriumokat tudott fizetni, talán csak Illyés Gyula tanúsíthatná, vagy drága atyai barátom, Haraszti Sándor, aki akkoriban, illegálisan, a Korunk budapesti szerkesztője volt. Gaál Gábor nagyon tiszta ember volt. # * * Huszár Tibor (1930, szociológus, Budapesten, munkahelyén, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológiai tanszékén, a tanszékvezetői munkaszobában beszél): — Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy a nemzetiségek betölthetik a híd szerepét, ily módon a Duna-völgyi népek barátságának nagyon fontos tényezőjévé válhatnak. Nos, a Gaál Gábor-i életmű és a Korunk ebből a szempontból kínál tanulságokat. Közelít és nem távolít. Hidat épít és nem hidat rombol. Á szélesebb magyar közvélemény számára, persze, nem sokat jelentett az, hogy Kolozsváron van egy olyan folyóirat, amely az egész európai baloldali értelmiségnek a fóruma, amely számon tartja, hogy Londonban, Párizsban, Bécsben, Moszkvában magyar intellektuellek élnek, amely rendszeresen közöl kassai-stószi, újvidéki szerzőket, ugyanúgy, mint magyarországi szerzőket is, ráadásul nemcsak egy bokoraljából, tehát nemcsak fővárosiakat. Hanem az akkor még igen kevéssé ismert Veres Péter első írásait is, tulajdonképpen legfontosabb művének a közlését szorgalmazza Gaál Gábor, majd elkezdi közreadni. — Véleménye szerint Gaál Gábor életművében központi helyet foglal el a Korunk? — Megítélésem szerint Gaál Gábor nem egyszerűen szerkesztett, a Korunk egy- egy lapszáma tulajdonképpen önálló műnek tekinthető. Vannak folyóiratszámok, amelyekben egymás mellé kerülnek a dolgok, és van folyóiratszám, amely a maga módján 47
