Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - MŰHELY - Zöldi László: G. G. - Az ismeretlen Gaál Gábor
egy egész, ha úgy tetszik, egy műegész. Gondolom, Osváth Ernő volt ilyen szerkesztő, aki ilyen tudatossággal építette a lapszámokat és évfolyamokat. Ennyiben tehát Gaál Gábor életében a Korunk centrális helyet foglal el, a szerkesztőnek valószínűleg rengeteg energiáját elvitte ez a munka. Ugyanakkor, ha Gaál Gábor írásait egymás mellé tesszük, akkor legalábbis az általam megítélhető területeken, vagyis ott, ahol szociológiai jelenségekről vagy társadalomfilozófiai problematikáról szól, ő az egyik legszuve- rénebb magyar gondokodó a két világháború közti szellemi életben. Egészen sajátos műfajú emberről beszélhetünk. Magyarországon, a mi értékrendünkben a társadalom- tudós akkor társadalomtudós, ha monográfiákat ír vagy akadémikus folyóiratokban jelentkezik. A két világháború közti legjelentősebb gondolatok azonban nem mindig így fogalmazódtak meg. Nemegyszer esszéformában, nemegyszer publicisztikában, sokszor olyan mélységekig hatolva le, amelyre a monografikus elemzések nem voltak képesek. Mondjuk, Bálint György publicisztikájában nagyon kevés az, amit részlegesnek, mellékesnek, járulékosnak, vagy ahogy a tudomány nevezi: akcidentálisnak kell tekintenünk. Rendkívül tömör, plasztikus, összegezett az, ami a lényeg, ami a lényeges, amit szubsztanciálisnak szoktak nevezni. De nála ez a lényeg nincs körbeépítve, nincs nagy dokumentáció, hanem az érvelés úgy megy egy meghatározott irányba, mint a kilőtt nyíl, szinte olyan tömörítéssel, ahogy a líra tömörít. Gaál Gábor, azt hiszem, nagyon sok vonatkozásban rokonjelenség Bálint Györggyel. Mindenesetre filoszabb alkat. Ezt részben az is magyarázza, hogy Bálint György többnyire az Est-lapok hasábjain publikált, tehát elsősorban nem folyóiratszerző volt, hanem napilapokban valósította meg önmagát. Gaál Gábor viszont folyóiratban, vagyis eleve más terjedelmi adottságokkal számolhatott. De ha most azt kérdezné tőlem, hogy a két világháború közti szellemi áramlatokról, mondjuk, az egyik legjelentősebbről, a népi irodalomról ki írta a legérzékenyebb, legfontosabb tanulmányt. . . — ... megkérdezem . . . — ... akkor az egyiknek föltétlenül Gaál Gábort nevezném. Azt a tanulmányát, amelyben négy magyarországi szociográfiát elemez, igen magas absztrakciós szinten. Megítélésem szerint Révai Józsefnek a Marxizmus és népiesség című munkája mellett említhető, de érzékenységét és lényeglátó készségét tekintve nem kevésbé jelentős. Ebben a Gaál Gábor-írásban négy recenzió került egymás mellé: Veres Péternek az Alföld parasztsága, Remenyik Zsigmondnak a Bűntudat, Féja Gézának a Viharsarok és Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiájáról írt. Ebből a négy műből a tanulmány- szerző tulajdonképpen ki tudta olvasni a harmincas évek legjelentősebb trendjeit, a magyarországi falukutatásnak, sőt a magyar népi mozgalomnak mint ideológiai, mint szellemi áramlatnak, mint értelmiségi mozgalomnak a jellemzőit. 3. KECSKEMÉTI EPIZÓD — BUDAPESTI KÖZJÁTÉKOKKAL (A riporter dolgozószobája. Az íróasztalon egy könyv, szerzője Tóth Sándor, címe: G. G. — Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. A monográfia 1971-ben jelent meg, Bukarestben, a Kriterion nemzetiségi kiadó gondozásában.) — Gaál Gábor életének van egy érdekes ellentmondása. Mégpedig az, hogy ez a híres ember több mint hat évtizedig élt, a hatvanhárom esztendő második feléről gyakorlatilag mindent tudunk, az első harmincöt évről majdnem semmit. Tóth Sándor kolozsvári filozófus, egyébként a fel- szabadulás után professzoroskodó Gaál Gábor egyik tanítványa írt egy kitűnő monográfiát, ebben rengeteg mindent sikerült tisztáznia, ami az 1926—1954 között történteket illeti. Miután azonban a kutató Romániában tevékenykedik, érthető, hogy kevésbé nézhetett utána Gaál Gábor magyarországi előéletének. Pontosabban szólva: gyakorta csupán másodkézből tájékozódhatott. Ezért gondoltam arra, hogy föl kellene tárni, mit csinált Gaál Gábor 48
