Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - MŰHELY - Zöldi László: G. G. - Az ismeretlen Gaál Gábor

tisztelettel vették körül. Ő nem kereste senkinek a barátságát, de mindenki vonzódott hozzá. Mágnes-ember volt. Vagy egy másik példát az irodalomból: Osváth Ernőt, a Nyugat szerkesztőjét nevezték egykor „fekete napfénynek”, nem tudom másnak nevezni Gaál Gábort sem. Ez a napfény, az ő fénye nem világos volt, hanem valami fojtott feketeség sugárzott belőle. A Nagy Jóska-vendéglőben azután éveken át ott ültem mint famulus, az asztalánál, hallottam az intelmeit. Innen minden este átmentünk az újságíró-klubba, ahol megint csak a konyha mellett volt Gaál Gábor törzsasztala. Közben, el kell mondani ezt is, átmentünk a kolozsvári Fő-téren, megálltunk a Mátyásszobor előtt, ő néha-néha a Szent Mihály templom felé fordult, jobb keze mutatóujját fölemelte, és csak annyit mondott: „Izabella”. A rejtélyt sokáig nem tudtam megfejteni, később mondta el nekem, hogy Zápolyai János özvegye, Izabella itt adta át a hatalmat a Habsburgoknak. És azt mondanom sem kell, hogy Gaál Gábor engesztelhetetlen Habsburg-gyűlölő volt, a magyarság romlásának forrását, egyik okát ebben a cselekedetben látta. Az újságíróklubban aztán leültünk a híres Dumaposta asztalához. Kérdezhetné, hogy miért volt ez Dumaposta, mikor egyáltalán nem dumás emberek gyűltek ott össze, hanem az elmélet elitjei? Azért, válaszolom, mert Budapesten működött egy Duna Posta nevű hírügynökség, amely a szomszédos államok magyar újságjainak adta le a nemzetközi élet híreit. Ennek az analógiájára nevezte el a törzsasztal egyik tagja, a tréfás kedvű, nagyon kedves Neumann doktor ezt az asztalt Dumapostának. Egyébként mindig Gaál Gábor ült az asztalfőn. Ha egyedül volt, akkor általában kéziratokat olvasott. Egy korabeli képet is a kamera felé mutatok, ezt az időnként Zsögödről bejött Nagy Imre, a híres festőművész előttem, a szemem láttára készítette róla. Tusrajz. Nagy Imre szintén a törzsasztal tagja volt.

— Ez a kép kifejezi Gaál Gábor egyéniségét?

— Pontosan ilyen volt. Boltozatos koponya, intellektuális fej, rendkívül magas homlok, aranykeretes szemüveg és nagyon szigorú tekintet. De nem volt szigorú ember, csak a tekintete volt az. Úgyhogy tévedésnek kell minősítenem azt az elnevezést, amit a mi kedves Neumann doktorunk mondott róla. London polgármesterének, a lordmajornak a mintájára mordmajornak nevezte őt. Hát a mord az értelmező szótár szerint zord, barátságtalan. O nem volt barátságtalan, csak akkor, ha neki nem tetsző téma vagy vita, politikai vélemény került szóba. O nem mondott véleményt, hallgatott, összevonta a szemöldökét. De hogy milyen kor volt az a harmincas évek, és hogy milyen erkölcsi kisugárzása volt Gaál Gábornak, arra jellemzőek azok a férfiak, akik körülülték a törzsasztalt. Magyarok és románok. Ott ültek a helikonista írók, Tamási Áron, Nyírő József, Karácsony Benő, gyakran Kemény János báró is, a legbőkezűbb erdélyi mecénások egyike, aki több mint harmincezer hold erdejét költötte el az erdélyi művelődésre. De ott volt a tizenkilences emigráns Kádár Imre is, a kolozsvári Magyar Színház felejthetetlen műveltségű igazgatója, az erdélyi román népballadák egyik fordítója. Az újságírók közül ott ült, hogy a teljes világnézeti spektrumot láttassam, Szász Endre, a magyarpárti Keleti Újság főszerkesztője, ott ült a híres Spectator, vagyis Krenner Miklós, az ellenzék publicistája. S ott ült Marton Ernő, a magyar nyelvű cionista napilap, az Új Kelet főszerkesztője is. Ennél az asztalnál nem volt személyi különbség, sem faji, sem felekezeti. Itt senki sem firtatta, hogy ki honnan jött és korábban mit csinált. Teljesen más légkör uralkodott, mint a harmincas évekbeli Magyar- országon. Gondolom, a történelmi hagyományok miatt is, hiszen Erdély már a tordai országgyűlés óta a türelem földje volt. Világnézeti különbségek, persze, voltak az asztaltársaságban, de emberi különbségek soha. Már csak azért sem lehettek emberi különbségek, mert ott ültek közöttünk, természetesen, román barátaink is. Például Emil Isac, az erdélyi román és magyar színházak főfelügyelője, aki anyanyelvi fokon beszélte a magyart, magyar műfordító is volt és Ady Endrének egykori barátja.

46