Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Endlein Erika: „Elemi szálak…”

megtermelt tízezer méter. Atyaisten. Tízezer méter óránként és gépenként ugyanazokkal a mozdulatokkal. Zöld nyomógomb, kefe és kasul-keresztül óránként és gépenként. És minden méternél a zöld meg a piros nyomógomb, abcug, tetőt felnyitni, kötözni, tisztítani, bal kezed felemeled, jobbra húzod, takaríts... NEM! ELÉGI!

*

,,S az órák számlálása munkaidőben és munkaidőn kívül egyaránt.. .”

*

„Nyugi, most itt vagy, otthon vagy a szállón. A szállón és otthon? Erre még nem is gondoltam. Már arra, hogy ez otthon. S repül a nehéz kő . . . be az ablakon, vagyis az otthonomba. Mert a szálló csak az első emelettől az otthonunk. A földszinten békés családok és nálunk minden bizonnyal sokkal tiszteségesebb emberek laknak.

Tizenkét ágyas szoba, tizenkét lánnyal az otthonom. Zajlik az élet. Ki fürdés előtt, ki utána, ki sehogy. S míg az ablak alatt strázsáló fiúk füttykoncertet adnak, mi dumálunk. Ibolya lelkesen ecseteli legújabb ügyeletes szerelmét. Jó neki, minden este mást szeret. És közben javaslatot teszek egyik szobatársnőnk fiúk általi meglincseltetésére, mert hiába ugatunk neki, nem hajlandó szekrényét kitisztítani a véres vattáktól. Szekrényének illata már egy rókalyuk bűzével vetekszik.

Villanyoltás, mert a lányok álmosak. Pedig jó lenne még egy kicsit olvasni. Az ekkora merészség láttán felindult lányok; „menj a picsába!” felkiáltással kiűznek a szobából. A folyosón meztelen lányok parádéznak, ágaskodó melleikkel törve utat maguknak. Megyek a vécébe olvasni. Úgy tűnik, vécében töltöm az életem.”

*

„Éjszaka. Szirénavijjogás. Tűz van a gyárban. Hallani a sebesen közeledő tűzoltókocsik üvöltését. Gyűlölöm a sziréna hangját. Fejemet a párnába fúrva próbálom kiűzni visszhangját fülemből. Nem is..., hanem az egész testemből. A rémület, kétségbeesés, szomorúság hangját. Lehet hogy nem is volt semmiféle tűz, ott a gyárban .. .? Lehet hogy bennem van tűz, de nem veszem észre?

FÉLEK !!!!!!!

*

„Hétvége! Üres a szálló. Mindenki hazautazott. Mit csináljak? Fiúk, mozi, szerelem? Szerelem, de kivel? Az ebédlőben nagyon tetszett egy srác, Péternek hívták. Mindig csak néztük egymást és Jó Étvágyakat kívántunk. Ez volt a mi románcunk. Tudtam hogy jogász, vagy mi. Egy jogász és egy fonóslány . . .?

így maradt a nézelődés. Aztán egy nap jegygyűrűvel jelent meg. Ez volt életem első szakítása, még ő sem tudta . ..

S kik vannak még? A szálló körül ácsingózó fiúk? Őket még boldogult ipari tanuló koromban volt szerencsém megismerni. Fiúiskolák mindig előszeretettel hívtak meg bennünket közös bulikra.

Nagy, hodály terem, egy hatalmas asztallal középen. A fal mellett unatkozó, gátlástalanul stírölő srácok. A titkos, egymást felmérő pillantások. S mi zavartan üldögéltünk középen, várva, hogy tán csak kiválaszt, valamelyőnket.

Minden pillanatban azt vártam, mikor jön oda az egyik a fogaimat megvizsgálni. Majd az ismerkedések, flört, randevúk és azóta nem hajlandók lekopni a szállóról, vagy ahogy ők nevezik; a kurvabarlangról. Úgy hozzátartoznak a környezethez, mint a gyár vagy a gyorsforgalmi. Néha razziázik a rendőrség, megtisztítják a terepet és ez így megy már évek óta.

28