Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Endlein Erika: „Elemi szálak…”

Ellenben imádok táncolni. Kitáncolni magamból az unalmat, a kétségeket és meg­feledkezni mindenről. Sokszor követni sem tudom partnereimet, lekérőimet. Nem tudom hogy az éppen soron levő kicsoda, hányadik és hogy hívják. Igaz, nem is érdekelnek. Táncolni jók, ámen. De mi lenne ... mi lenne ha . . . Ha egyszer érdekelne az egyik partnerem, össze­jönnék egy „ilyen sráccal”, megszeretném és hozzámennék és gyereket is szülnék neki biztosan, és tovább dolgoznék a gyárban, hiszen már kell a pénz a gyerek miatt, sőt, még túlórákat is vállalnék, és mit érdekelne a „la fenétre", meg az ismeretterjesztő könyvek és ugyan mit számítana, hogy visszeres lesz a lábam, hogy lógós, megereszke­dett a mellem, csak a gyerekem, a gyerekemnek más legyen?! Nem akarom, mert ez szörnyű és MIÉRT NEM ÉN ÉS MIÉRT ÉPPEN A GYEREKEM NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMM A RADOKÉNFONÓNŐ!!! * „Váltás előtti néhány perc. Ülünk a dohányzónak kinevezett vécé előterében. Vegyes társaságunk fiatal lányokból, középkorú és éltes asszonyokból áll. De a fáradt­ság, a szem alatti árkok közösek bennünk. Na, és a beszédtéma! Mit számít most, hogy ki öreg és ki fiatal? Ebben az állandó témában ugyanis mindenki érdekelt. Beszélge­tünk arról, hogy ki kivel feküdt le és hányszor és hogyan csinálja? A vastagabb vagy a vékonyabb-e a megfelelő? Végül egyöntetűen a „nem baj ha kicsi, de játékos legyen!” álláspont mellett döntünk. Újabb vitatéma; vajon az y-nénak mennyit tágult szülés után és hogy most már köpülni is fog tudni a férjével? Nagy vihogások. Nem hiszik el, hogy szűz vagyok. Álszentnek néznek s a jobb haverság érdekében töredelmesen bevallom sosem tapasz­talt szeretkezéseimet. A perverz vicceken már együtt nevetünk. Tulajdonképp..., azt hiszem,jól megvagyunk. Az idősebbek féltékenyek ugyan a fiatalokra. Árra hogy egy tizenéves versenyezni mer az ő huszonéves gyári múlt­jukkal, teljesítményükkel és akár a fizetésükkel is. Pedig ők is tudják, kell hogy tudják, nem olyan verseny ez. Hogy nem ellenük irányul, hanem presztízs, normarendszer, jó viszony a művezetőkkel, főnökökkel és elsősorban a megélhetés, vagyis a pénz. És a szakmai tekintély, ami gyárban rengete­get számít. Mert ha itt befogadnak valakit, az nem pofára megy, hanem a teherbírásra, munkára, az együttélés szabályainak betartására. És ha befogadtak, nehéz szabadulni, mert kemény próbákat kell addig kiállni, ami viszont összehoz mindenkit mindenkivel. Vége annak, aki megméretik és könnyűnek találtatik! FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BODOR JENŐ BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN MAJOR IMRE PINTÉR LAJOS SÜMEGI GYÖRGY ZÁM TIBOR 29

Next

/
Thumbnails
Contents