Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - Bólya Péter: Pelbárt VII. (regényrészlet)

— Megtudtam, hogy szereted a fekete színt. És ezt, mint butikos, értékelem. Sok fekete holmi lóg a fejem felett.

— Edit, nos, ő elmondta, hogy az inged általában fekete színű, néha viszont, ha jó a kedved, bébikék.

— Ezüst nyakláncot viselsz a nyakadban, a zakód kékes árnyalatú, szépen szabott, a nadrágod...

— A gáspárom.

— Fekete kord, csípőben szoros, alul bő. A cipőd mokasszin, bőrből való. A csuklódon fém érszorítót hordasz. Van egy rézpipád, azt szívod, ha elégséges benne az „Amsterdamer” dohány.

— Mindent tudsz, Anikó.

— Edit sírva fakadt. Hiányzol neki, Pelbárt.

— Tovább.

— Edit sírt, és azt mondta, keresselek a Pinceklubban, ott szoktál inni, ha esteledik.

— Odamentem, bort kértem, vártalak, de nem jöttél. A falból zene szólt, egy kanos iparos ajánlatot tett nekem.

— Szép vagy, tudom.

— A pincérnőt faggattam.

— Jól van a kedves Márika?...

(. . . Az eső esik, egyre; ázik a csúcs, Anikó haja, P. homloka, fű, fa. Alant a város, s a múlt. De ők ketten, Anikó és Pelbárt...)

— ... Marika úgy hallotta, és ő ritkán téved, hogy becsuktak a diliházba — mondta Anikó.

— No, ez azért nem egészen így volt.

— Jár a Pinceklubba egy orvosember, Tömöri B. Péter, aki elmesélte mindenkinek, hogy te, Pelbárt, deliriumban szenvedsz, és a „Jó közérzet” elmeosztályon kezel az orvosi kar.

— Mit akarsz tőlem, Anikó?! — dühödött meg Pelbárt.

— Ne ordíts. Felkerestem Tömöri doktort. ..

— Aki ajánlatot tett.

— Hetek óta csak téged kívánlak.

— Folytasd!

— Tömöri azt mondta, vidéken élsz, apád házában. Remete lettél.

— S megadta a címet a gazember?

— Elutaztam a faluba, ahol a házad áll, de csak Iris nővért találtam a kertben.

— Meg a kardvirágokat. Szép is az örömös falusi lét.

— Az apáca mondta el, hogy már elutaztál. Sehol nem maradsz soká, Pelbárt.

— Nyugtalan a vérem, hajaj.

— ... Már nem tudtam hová menni, visszautaztam Pestre, a Hungária caféhausba, Zebulon ott volt, ivott, én is, szomorúan, „hol lehetsz?”, kérdeztük...

— Itt voltam, a csúcson.

— S lám, átült hozzánk egy piás férfi, neve Ferkó, elmotyogta, hogy otthagyta feleségét és gyermekét, író lesz, igazi, de múlt vasárnap még fenn sétáltak a Gellérthegyen, és, igen-bizony, téged, Pelbárt, téged láttak a csúcson üldögélve!! — így találtam rád — fejezte be Anikó.

. . . P. szomorú. Az eső esik, csendesen. Emlékek bújkálnak a párás levegőben, hol elő, hol tova. Ott: Edit finom arca, szőke haja, melyet simogatni jó. Amott Zebulon,

8