Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Bistey András: Szibéria melege (dokumentumregény - részlet)
burzsujoktól el lehessen venni a földet, ne úgy fizessék a szegényembert, ahogy ők akarják. — Igaz, igaz, de csak nem veszi be a fejem, hogy nincs Isten. — Sok embernek van Istene, soknak nincs, mégis kerek a világ. A felesége is megszólalt: — Kellett már az uraknak ez a forradalom, nagyon elszaladt velük a ló! Csak ő is a vallást emlegette, hogy nem érti, miért bántják a kommunisták, mikor a többi, amit tesznek, mind jó. — Nem bántjuk mi a vallást — mondtam. — Mindenki élhet a maga vallásában. Csak az uraknak kell eltűnni, mert másképpen kizsarolnak bennünket. — Jó volt veled beszélgetni — válaszolta az öreg. — Most már én is sok mindent másképp látok, mint eddig. KÉT ZSÁK LISZT Hamarosan felfejlődtünk, és nyomultunk a Krím-félsziget felé. Az ellenség menekült, szuronyrohamra nem is került sor. Az egyik faluban elmentem a bíróhoz, és kértem, hogy adjon lisztet, mert kenyeret kell sütni a katonáknak. — Nem tudok adni — mondta. — A sok katona már mindent felélt. — Ha nem adsz, akkor becsukunk, mert te is az ellenséggel tartasz! Úgy megijedt, hogy magam is megsajnáltam, de mégis megvolt az ijesztés haszna. Addig járkált a faluban, míg végre kerített két zsák lisztet. A REPÜLŐGÉP Másnap újra támadtunk. Az ellenség keményebben védekezett, rengett alattunk a föld az ágyúzástól. Rengeteg holttest hevert mindenfelé, a legtöbb meztelen volt, mert az élők a jobb ruhaneműt lehúzták a halottakról. Egyszer nagyon alacsonyan elszállt fölöttünk egy repülőgép. Nem tudtuk, hogy a mienk-e vagy az ellenségé, éppen lőni akartunk, amikor a pilóta lekiáltott: — Ne lőjetek! Vörös vagyok! Néhány perc múlva a gép leszállt a tarlóra. A pilóta kimászott belőle, és megkérdezte: — Mi újság? — Betörtünk a Krímbe. Te mit tudsz? — A burzsujok hajóra szállnak a szevasztopoli kikötőben, és összevesznek, mert a magasabb rangú tisztek a feleségüket meg a bőröndjeiket is magukkal viszik, a kisebb rangúak meg maguk sem juthatnak a hajóra. Még lövöldöznek is egymásra. Nagyobb csatározás már biztosan nem lesz, mindenfelé menekülnek a fehérek. DOHÁNY Mit csinál a dohányos ember, ha menetelés közben leheveredhet pihenni az országút mentén? Kutat a zsebében, hátha talál egy kis dohányt, legalább egy fél pipára valót, így tettem én is, de sajnos nem volt dohányom. A legközelebbi falu úgy másfél kilométerre lehetett, gondoltam, hogy ott biztosan lehetne dohányt szerezni. — Ki jön el velem? — kérdeztem a cimborákat. Egyiknek se volt kedve hozzá, így magam indultam el. A faluban minden házoldaálán sok dohány volt felakasztva. Pénzért kértem volna, de a gazdák mind elbújtak előlem, féltek a vörösöktől. Négy házban is próbálkoztam, de hiába, nem találtam senkit. 25
