Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Bistey András: Szibéria melege (dokumentumregény - részlet)
— Orosz katonák. — No, akkor leszereljük őket. Úgy is lett, adtak nekik igazolványt, aztán szélnek eresztették őket. Örömében mind hagyott nekem valamit a cókmókjából: inget, gatyát, gimnasztorkát. Látták, hogy nagyon rossz a ruhám. A vörösök meghagyták nekem, hogy hozzak fel a lágerből magyarokat, és velük süssem tovább a kenyeret. Ki is hoztam a jó cimboráimat. HÓLÉ Demeter József mesélte, hogy egy nagygazda tanyáján dolgozott, mielőtt bejöttek a vörösök. Ott nem lehetett kutat ásni, mert a víz nagyon mélyen volt. Ezért télen hófogókat csináltatott a gazda, s az összegyűlt havat nagy kazalba hordatta, majd az egészet befedette szalmával, hogy ne olvadjon el olyan gyorsan, ha erősebben sütni kezd a nap. Árkot ástak köré, meg egy nagyobb gödröt, abba folydogált a hóié. Onnan vittek vizet ivásra, főzésre, mosakodásra, a jószág itatására, de még a gőzgépet is abból töl- töltték tele, mégis a nyár végéig elég vizet adott. — Micsoda víz lehetett az? — kérdezte valaki fitymálva. — Higgyétek el — bizonygatta Demeter — jó víz volt. — No azért — mondtam én erre — inkább innám már az apáti ártézi kút vizét, mint a hólevet, akármilyen jó. AZ IRTISZEN Amikor jó idő lett, egyszer munka után hármasban kimentünk fürdeni az Irtiszre. Először Urbán ment a vízbe, mert ő hamarább levetkőzött. Egy perc se telt el, észrevettük, hogy elkapta az ár. Tánczos mindig mondogatta, hogy ő jól tud úszni. — Utána, Tánczos! — mondtam. — Én nem tudok úszni. Kisült, hogy ő sem tud. Kiabáltunk Urbánnak, hogy a part felé igyekezzen, mert ott éppen kanyarodott a folyó, és a homokot oda hordta a víz. A sekélyebb részen aztán már leért az Urbán lába. — Mi történt veled? — kérdeztem, amikor nagy prüszkölve kijött a vízből. — Bizony, most ittam jócskán. — Attól apadt le a víz — mondta Tánczos. — Azért ért le a lábad. Jót nevettünk, és csak később gondoltunk rá, hogy Urbán odaveszhetett volna. SZESZTILALOM Az üzletek megteltek portékával, olyasmit is árultak, amit alig láttunk azelőtt. Demeter vett egy kiló mazsolát, bort csinált belőle. Megkóstoltatta velem is. — De finom! — mondtam. — Adjál még! Nem adott többet, akárhogy kértem, mert abból pénzelt. — Cseszd meg a borodat! — mondtam bosszúsan. — Majd csinálok én is. Vettem egy fél púd mazsolát, és dézsában felraktam a kemence tetejére. Mikor kiforrt, nekiláttunk, de az egész társaság úgy berúgott, hogy másnap alig tudtam lelket verni beléjük. Az ingüknél fogva tartottam őket, mikor rókáztak, hogy bele ne bukjanak. Elszoktak már az italtól. Újabb fél púd mazsolát vettem. Éppen készen lett a bor, amikor öt lovas katona jött a pékségbe. Ahogy beszélgettünk, valahogy rájöttek, hogy van borunk. Kértek belőle, és ígérték nagyon, hogy nem árulnak el, mert egyébként szigorú szesztilalom volt. 23
