Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Varga Dávid: Magukra hagyott falvak
VALÓ VILÁG VARGA DÁVID MAGUKRA HAGYOTT FALVAK Helyes volt-e a körösnagyharsányi tsz-t a szomszédos biharugraival egyesíteni? — erről beszélgettem egy alkalommal, vezető mezőgazdasági szakemberekkel Békésben. Többször is arra kérdeztem rá, vajon ismerik-e eléggé alaposan a szakemberek ezt a két falut? És ismerik-e a többit, mindazokat, amelyek életébe döntéseikkel vagy akár csak javaslataikkal többször is nagyon markánsan beleszólnak? Három beszélgető partnerem közül — akiknek szaktudását, jó szándékát vitatni nincsen okom — csak egy akadt, aki kérdéseim irányát megértette, és a két település népének olyan különbségére mutatott rá, amely —felekezeti különbség lévén —alapvetően befolyásolhatta a faluközösségek társadalmi karakterét, így azt is, sikerrel kecsegtet-e az egyesítés egyáltalán. Voltak természetesen ennél fontosabb érvek, indokok is. A példa csak arra szolgál, hogy érzékeltessem: azok, akik emberek százait, ezreit érintő kérdésekben döntést hoznak, vagy akár csak javasolnak, sokszor — tisztelet a kivételnek — csak nagyon felületesen ismerik azt a társadalmi közeget, amelyre döntésük így vagy úgy hatni fog, és ilyen vagy olyan okoknál fogva (melyek egy részére persze illik a felmentő jelző: objektív ...) nem veszik maguknak a fáradságot, hogy a döntés előtt alaposan tájékozódjanak. Vegyük hozzá még a többi irányító szervet: a megyei tanácsok különböző osztályait (többek közt például a mezőgazdaságit, amely hasonló kérdésekben dönt, foglal állást, a művelődésit, amely saját szakkérdéseiben ítél, javasol, esetleg pénzt is oszt, a tervosztályt, amely esetenként a fejlesztésre szánt összegek súlyos milliói felett dönt), a többi kisebb-nagyobb hatáskörű szervet, intézményt a népfronttól a különböző szövetségekig vagy a kulturális „módszertani” központoktól a megyei egyházügyi referensig, idézzük fel akár csak egy percre nevüket, céljukat, meg amit ebből megvalósítanak, és rádöbbenünk, hogy falvaink egy részéről — köztük éppen a problematikusakról — csak felületes ismereteik vannak, épp ezért koncepciójuk sincsen — megint- csak tisztelet a kivételnek. Már Erdei Ferenc figyelmeztetett rá, hogy a falukérdés különböző oldalait, vizsgálódási szempontjait nem szabad, sőt egyenesen káros összemosni, mert más a falu, mint meghatározott körülmények közt létrejött település, megint más, mint adott feltételek közt működő gazdaság, és ismét más, mint sajátos viszonyok hatására és közepette létező társadalom. Amikor ezt kifejtette (a harmincas évek falukutató, népi mozgalmai idején) és ahogyan tette (tudományosan, rendszerezetten), akkor erre így volt szükség — vagyis a helyes, részletes és megalapozott tudományos analízis szükségeltetett elsősorban. Ma viszont azok, akiknek meg kellene tenniük, nem élnek e példamutató analízis eredményeivel, vagy ami ugyanaz: nem analizálnak a maguk szempontjai szerint újra. Következmény: a megyei bürokrácia ősdzsungelében elvész a szintézisnek még az igénye, a lehetősége is. Az első tehát, amit a falvak kérdésében szükségesnek látok: teremtsük meg mielőbb a lehetőséget — akár szervezetileg is — arra, hogy akiknek ez szükséges, egységben láthassák egy-egy település történetét, főbb társadalmi erővonalait, összetevőit és karakterét. (Nem feltétlenül szociológiai kutatásokra gondolok, hanem bár28
