Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - KRÓNIKA - Hoppál Mihály: Fehérlófia - mese és rajzfilm
HOPPÁL MIHÁLY KRÓNIKA FEHÉRLÓFIA - MESE ÉS RAJZFILM A magyar filmművészetben mindig erőteljesen jelen volt a nemzeti kultúra jegyeit, a hagyományokat továbbvivő irányzat. Korszakonként más és más műfaj (a játékfilm vagy a dokumentumfilm) vette át a vezető szerepet, s hozott létre valóban maradandó műalkotásokat. Az elmúlt évtized alatt a magyar rajzfilmgyártás is végérvényesen felnőtté vált, nemzetközi színvonalra emelkedett, sőt annak is a legelejére került. Ezt bizonyítja a számtalan nemzetközi elismerés, díj — köztük a két legjelentősebb: Jan- kovics Marcell Cannes-i első díja (a Küzdők című filmjéért) és nemrégiben Rofusz Ferenc Oscar-díja (a Légy című filmért). A rajzfilm — természetéből adódóan a gyermekeknek készített filmeken nőtt naggyá. A mozi a XX. század első felének átütő sikerű tömegkommunikációs eszköze — a század második felében pedig a televízió— kialakította a gyermekeknek szóló mesefilm műfaját, a rajzfilmet. Noha magát a filmet is szokták a korábbi századok esti meséléséhez hasonlítani,sőt afilmet általában a század mítoszteremtő médiumaként emlegetni — ez a megállapítás leginkább a rajzfilmre illik. Valóban evidens volt a kezdetektől fogva, hogy a mese lesz a rajzilm legalapvetőbb műfaja. Igaz, hogy valódi népmesén alapuló meserajzfilm elég sok született, de ezek közül igazán hűséges kevés akadt. Hűséges a szónak abban az értelmében, hogy megértette volna az alkotó a mese műfajának alapvető szabályszerűségeit és hogy hűséges lett volna a kultúrához, azokhoz az apró részletekhez, amelyek a kultúrát s benne a mesét érthetővé és egésszé teszik. A mesefeldolgozások legtöbbször áldozatul estek az alkotók újítókedvének és a rajzfilmekre oly jellemző minden egyénítő kulturális jegyet nélkülöző képi sematizmusnak. Bár az egyetemes nyelv- és kifejezésformák keresése üdvözlendő, legalább annyira fontosnak tartjuk a nemzetközi pódiumon magyarul megszólalni, a nemzeti színek és formák nyelvét megszólaltatni. A népmese-feldolgozás erre kitűnő lehetőséget ad, noha nem könnyű feladat. Jankovics Marcell, Kossuth-díjas rajzfilmrendező immáron másodszor készített egész estét betöltő rajzfilmet. Első alkalommal — majd tíz évvel ezelőtt — Petőfi Sándor János vitézét vitte filmre, olyan sikerrel, hogy az vetekedett a legtöbb nézőt vonzó nagyjátékfilmekével. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mi lehetett a siker titka. Minden bizonnyal az összetevők között nagy súllyal esett latba, hogy Petőfi költeménye a magyar folklórból ismert népmeséi motívumok felhasználásával készült. A gyermekmese azonban általános érvényű tanulságokat hordozott, az emberségről, a helytállásról, a hűségről, a hazaszeretetről. Mint köztudott, a tündér-mesében mitikus szerkezetek találhatók — ugyanis ebben a mesei műfajban élt tovább a korábbi mitikus gondolkodásmód. Talán ez magyarázza az elbeszélő költemény és a film közönségsikerét is — hiszen mindenki számára érthető nyelven szólt. A jelképek értelme a közösség tudatában egyértelmű, mert mindenki által ismertek. A képek nyelve pedig egyszerű, a paraszti tárgyak világa adja a történések hátterét. A stílus és a mondanivaló egysége gördíti a meseszövést, s hozott létre erős hatású műalkotást. Fontosnak tartjuk itt idézni a rendezőnek azt az elgondolását a film képi nyelvéről szólva, hogy nem „natúr-filmet” akar csinálni, hanem meglehetősen elvontan egyfajta „animációs metamorfózis” segítségével akarja a témát feldolgozni. A mese és mítosz két olyan szellemi találmánya az emberiségnek, amelyet joggal nevezhetünk nemzetek és népek felettien egyetemesnek, mint a nyelvet. Nem véletlen, hogy a szakemberek, a mítosz- kutatók és folkloristák a mítoszt a nyelvhez hasonlítják. Mint ahogy azt is kimutatták, hogy a mese (az európai értelemben vett népmese, pontosabban az ún. varázsmesék vagy tündérmesék) és a mítosz szerkezete valójában alig különbözik egymástól. A mesei anyag kiválasztását így több okból is igen szerencsésnek tartjuk. Egyrészt azért, mert ez a mesetípus — a Fehérlófia — szinte egész Európában és Ázsiában ismert, másrészt, mert sok mitikus elemet tartalmaz, így például az alvilágjárás és visszatérés igen alkalmas az általános emberi vágyak, harcok és fájdalmak bemutatására. Alapvetően helyesnek tartjuk a rendezőnek azt a törekvését, hogy V. J. Propp ma már klasszikusnak mondható munkáját használta kiindulási alapul. Ez a munka ugyanis nemcsak új utakat nyitott a mesék 91
